11 °C Budapest
Mature man lying on floor playing with little girl, support, assistance, learning

Ez lehet az igazi csoda a magyar melósok számára: táppénz sem kell a hétvége meghosszabbításához

2022. szeptember 16. 19:02

Valószínű mindenki ismeri azt az érzést, hogy a péntek délutánból hirtelen vasárnap este lesz, a hétvége pedig egyszerűen eltűnt, vagy legalábbis jóval gyorsabban telt el, mint a lassú hétköznapok. Mindegy, hogy egy sima, kétnapos hétvégéről van szó, vagy esetleg jut plusz egy nap hozzá, valahogy a szabadidő mindig túl kevés a végén. Tehetünk bármit azzal kapcsolatban, hogy többnek tűnjön a hétvégé idő? Létezik bármi módja annak, hogy a szombat-vasárnap ne repüljön el ilyen hamar? Most arra kerestünk trükköket, hogy hozzuk ki a legtöbbet a rendelkezésünkre álló két pihenőnapból.

Ugyan nem létezik mód arra, hogy fizikailag is hosszabbá varázsoljuk a hétvégéinket, azért némi tervezéssel jobban ki tudjuk használni a munkamentes napokat, cserébe pedig tartalmasabbnak fogjuk érezni a hétvégéinket. Dr. Mike Sevilla háziorvos szerint a hétvégék jóval fontosabbak számunkra, mint azt elsőre gondolnánk.

Az embernek szüksége időre és térre van szüksége ahhoz, hogy ki tudjáa pihenni maguát, és fel tudjon töltődni fizikailag és mentálisan is egy hosszú munkahét után

– magyarázta Sevilla a hétvégi pihenés fontosságát. Tracy Dumas HR- és menedzsment szakértő ezzel kapcsolatban azt emeli ki, hogy minden hosszabb, a munkától távol töltött szünet – mint a szabadság és a hétvége, de még a hétköznapi esték is – rendkívül fontosak a regenerációhoz. A ’regeneráció’ kifejezést a munkapszichológusok annak a folyamatnak megnevezésére használják, mikor a munkára elhasznált erőforrásaink helyreállnak és újratöltődnek. Mindenkinek is szüksége van erre a fajta a pihenésre, ugyanúgy, mint például a profi sportolóknak egy komoly edzés után. A Huffpost cikke alapján most összegyűjtöttük a legjobb tippeket arra, hogyan tudjuk a legtöbbet kihozni a hétvégénkből, és elkerülni azt, hogy egy pillanatnak tűnjön a szombat és a vasárnap.

Tervezzük meg előre az időnk egy részét

Akkor hozhatjuk ki a legtöbbet a hétvégénkből, ha olyan programokat szervezünk magunknak, amiket szeretünk csinálni

– magyarázza Alayna L. Park pszichológus. Ugyan a tanács elég egyértelműnek tűnik, azonban egy nagyon fontos dologra mutat rá: a jó időbeosztásra, és arra, hogy a munka mellett érdemes időt betervezni a hobbijainkra, kedvenc szabadidős tevékenységeinkre. Ha konkrét tervvel indulunk neki a hétvégének, akkor bőven jut idő ezekre is, illetve segít abban, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk ahelyett, hogy például csak a tévét bámuljuk. Ráadásul ezzel elkerülhetjük azt a csalódást, amit bizonyára sokan éreztek vasárnap este amiatt, hogy mit mulasztottak el azon a hétvégén.

Gondoljunk csak bele: jóval nagyobb az esélye, hogy elmegyünk ez hosszú biciklitúrára, ha előre kibérelünk hozzá egy bringát, és társaságot is szervezünk hozzá magunknak. Ugyan a tervezéstől nem lesz valójában a hosszabb a hétvégénk, mégis a konkrét a programok, melyeket már előre várunk, segítenek abban, hogy azt érezzük, maximálisan kihasználtuk az időnket. Az előretervezésben pedig külön jó, hogy a munkahét alatt van mit várnunk, amivel motiválhatjuk magunkat a hétvégéig is – tette hozzá Park.

Telefonozás helyett találjunk ki mást

Elég sokszor érezhetjük, hogy csak úgy elszaladt az idő, miközben több órán át sorozatot néztünk, vagy az Instagramot pörgettük.

Kutatások kimutatták, hogy aki órákig a közösségi médián lóg, az eltorzultan érzékeli az így eltöltött időt.

Persze nincs semmi gond azzal, ha valaki tévézni szeretne hétvégén, vagy valamelyik közösségi appot böngészni, de jobb, ha tudunk ennek határt szabni. Sevilla kifejezetten ajánlja, hogy tartsunk szünetet ezen a téren, hogy a szabadidőnkben jobban tudjunk figyelni a minket körülvevő eseményekre és emberekre.

Felejtsük el a hétköznapi rutint

Érdemes olyan dolgokat csinálni, melyek teljesen másmilyen energiát igényelnek, mint a munkánk

– tanácsolja Dumas. Más szóval, ha hétköznaponként egy nagy technikai felkészültséget igénylő munkában töltünk 8 órát, akkor a hétvégén olyat csináljunk, ami másmilyen készségeket igényel. Ilyen lehet például valamilyen hangszeren játszani, vagy elmenni focizni. Ha viszont alkotómunkát végzünk, akkor tanácsos távol maradni az ilyen tevékenységektől szabadidőnkben. Ahelyett, hogy mondjuk ilyenkor is írnánk, próbáljunk ki valami mást. Ezzel elkerülhetjük, hogy hétvégén is folyamatosan a munka járjon az eszünkben.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Tegyük félre a munkát

Fontos tanács, hogy a munka maradjon a hétköznapok része, és ne a szabadidőnké. Sevilla azt tanácsolja, minél inkább különítsük el a munkát és a hétvégét. A munka miatti aggódás értékes időt vehet el a hétvégénkből, amit tölthetnénk a családunkkal vagy a barátainkkal is.

Ha a munkától távol maradunk fizikailag és mentálisan is, az segíthet abban, hogy kicsit hosszabbnak érezzük a hétvégét

– magyarázza a szakértő. Akár kapcsoljuk ki a munkatelefont, a munkahelyi emailek értesítéseit némítsuk le, tegyük félre a laptopot, hogy ne emlékeztessen a közeledő határidőkre, amíg mi nyugodtan a kanapén pihenünk.

Találjuk meg az egyensúlyt a pihenésben is

Dumas szerint fontos a pihenés, de az egész hétvégét a kanapén vagy az ágyban heveréssel tölteni megint csak nem segít azon, hogy hosszabbnak és jobbnak érezzük ezt az időt. Ráadásul ettől tényleg igazán gyorsan elrepül az a két nap. Elég lefeküdni egy negyedórára pihenni, hogy aztán két óra múlva arra ébredjünk, hogy már rég elment az összes időnk.

"Akkor érezhetjük magunkat a legjobban, ha a jól megérdemelt pihenés mellett olyan tevékenységet is végzünk, amit élvezünk és pozitív ingereket ad" – magyarázza Dumas. Az ilyen programoknál tanulhatunk is valamit, arról nem is beszélve, hogy a pozitív feltöltődés után biztos könnyebb lesz hétfőn újrakezdeni a munkát.

Csak a pillanatra koncentráljunk

Noha könnyebb mondani, mint csinálni, mégis segíthet jobbá tenni a hétvégéinket, ha igyekszünk az adott pillanatra koncentrálni. Kutatási eredmények egyébként szintén azt mutatják, hogy a nagyobb mentális jelenlét segíthetnek lassabbnak megélni az eltöltött időt. Ha a gondolataink elkezdenek a munkaemailek és a megbeszélések elé terelődni, akkor Park azt tanácsolja, igyekezzünk ehelyett az adott pillanatra koncentrálni.

Bármikor vissza tudunk térni abba, ami most történik. Ebben az érzékelésünk lehet a segítségünkre: soroljunk fel öt dolgot, amit épp látunk, négyet, amit meg tudunk érinteni, hármat, amit hallunk, kettőt, aminek a szagát érezzük, és egyet, aminek az ízét

– tanácsolja a szakértő. Ha pedig sikerült visszatérünk a jelen pillanatba, akkor tudatosan haladhatunk előre azokkal a dolgokkal, amiket szeretnénk csinálni ahelyett, hogy a munkán aggódnánk – teszi hozzá. Ezzel tehetünk a legtöbbet azért, hogy igazán ki tudjuk hozni a legtöbbet a hétvégénkből, és ne tűnjön olyan kevésnek az a pár szabad nap.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Több ezer magyar szülő rontja el így a gyerekét: vigyázz, nehogy elkövesd ezt a hibát

Mi, magyarok nem vagyunk a toppon, ha pénzügyi tudatosságról van szó, pedig fontos lenne, hogy jó példával járjunk gyermekeink előtt is.

Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. október 4. kedd
Ferenc
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?