View of Lighting on concert stage performance space arts events and entertainment

Veszélyben a VOLT és a Balaton Sound jövője? Veszteséggel zárt a két nagy fesztivál

2022. augusztus 19. 09:13

Az idei nagy fesztiválok közül csak a Sziget Fesztivál zárhatott nyereséggel, a soproni VOLT eredménye "nagy-", a zamárdi BalatonSoundé "kismértékben" elmaradt a várakozásoktól - mondta a Népszavának Kádár Tamás főszervező, a Sziget Zrt. cégvezetője.

Az idén 28. alkalommal megrendezett Sziget Fesztivál remélt nyeresége ellensúlyozhatja a veszteséget, így céges szinten is pozitiv eredménnyel zárhatják az évet, szemben az elmúlt két év alatt felhalmozódott 2,2 milliárdos veszteséggel - mondta Kádár Tamás.

Az eredmények láttán az amerikai többségi tulajdonosuk, a túlélésüket tőkeemeléssel is segítő Providence Equity Partners úgy döntött, hogy már most hozzálátnak a jövő évi Sziget szervezéséhez, már a 2023-as évi bérleteket értékesítik "super early bird" áron.

A Sziget Zrt. cégvezetője a lapnak megerősítette, hogy az idén 450 ezer fizető látogatót vonzó Sziget napra lebontva idén is 75 ezer, vagyis nagyjából annyi érdeklődőt vonzott, mint 2019-ben, a pandémia előtt. Mintegy 200 ezer ember fordult meg a fesztiválon, a magyarok arányát 40-50%-ra becsülte. Kádár Tamás megjegyezte, hogy az infláció valószínűleg a jövő évi tarifákban is megjelenik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm