Fogpótlás, állami támogatással? Felejtsd el, már ezt is csak ritka esetekben fizeti ki a TB
Több millió magyar nem jut el időben fogorvoshoz. Anyagi gond, orvoshiány, hosszú várólisták – meglepő adatok Európából és itthonról is!
Szenvedélyesen szeretem a munkámat és mélyen hiszek abban, hogy újságíróként fontos küldetésünk van. Felgyorsult és modern világunkban minden egyetlen kattintással elérhető, ám az álhírek és dezinformációk forgatagában egyre nehezebb tudatosan navigálnunk. Ebben kell nekünk, újságíróknak egyfajta iránytűt mutatni az olvasóknak, nézőknek. Ezért kutatom fel a leghitelesebb szakértőket egy adott témában, ezért ellenőrzök minden információt több forrásból, és ezért igyekszem mindig közérthetően, ám infotainment stílusban fogalmazni. Tény, hogy sokan ma már leginkább reggel a villamoson vagy este a fürdőkádban fogyasztanak médiatartalmakat, ezért alkalmazkodva az új trendekhez – ám megtartva a „régimódi” újságírói stílusomat – fejlesztem magam folyamatosan. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ezért nyelveket tanulok, sokat utazom és épp a disszertációmat írom az egyik történelemtudományi doktori iskolában. Úgy gondolom, hogy az összefüggések minél komplexebb megértése sokat segít megfelelően reflektálni a világ folyamatos változásaira. Épp ezek miatt sokrétű az a téma, amiről szívesen írok. És ami igazán kikapcsol és feltölt, az a túrázás. Szó szerint szerelmes vagyok az Alpok vonulataiba. Hegymászás közben teljesen ki tudom kapcsolni a gondolataimat és miközben próbálom a megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a tüdőmbe, minden teljesen más megvilágításba kerül. Aztán csak ülök egy sziklán és hosszú percekig nézem a gyorsan szaladó felhőket.
Több millió magyar nem jut el időben fogorvoshoz. Anyagi gond, orvoshiány, hosszú várólisták – meglepő adatok Európából és itthonról is!
3%-os kamat, akár 50 millió forint hitel! Elindult az Otthon Start Hitel – megnéztük, kinek éri meg, és mik a buktatók. Nézd meg a részleteket!
Hiába javulnak a számok, a magyarok továbbra sem érzik biztonságban pénzügyeiket. Nézd meg, kik lettek derűlátóbbak!
Hiába csökkent az infláció, a magyar pénztárcákon még mindig érezni a drágulást. Mi húzza felfelé az árakat? Most kiderül!
A GDP nő, de vele a szennyezés is!? Magyarország rosszul áll a zöld átállásban – meglepő adatok és tanulságok a CHART by Pénzcentrum legújabb epizódjában!
Tudod, hol költik a legtöbbet online hirdetésre Európában? Nézd meg a CHART by Pénzcentrum új videóját – meglepő számok és trendek a digitális reklám világából!
Kik uralják a világ autógyártását, és hol tart ebben Magyarország? Nézd meg a CHART by Pénzcentrum friss epizódját!
20 év alatt megtízszereződött az autizmussal élő gyerekek száma Magyarországon. Mit jelent ez, és hogyan hat a mindennapokra?
Miért van Magyarország az utolsók között a nemi egyenlőség terén? Nézd meg a számokat, és szólj hozzá: te mit változtatnál?
Digitális arany vagy csak egy kockázatos eszköz? A CHART by Pénzcentrum új videójában megmutatjuk, mit tud (és mit nem) a Bitcoin.
Térképen Magyarország légszennyezettsége: több városban is veszélyben az egészségünk. Nézd meg, hol a legrosszabb a helyzet!
Mennyit ér a magyar útlevél? Nézd meg a világ legértékesebb útleveleinek listáját és a CHART by Pénzcentrum elemzését! Katt a videóért!
Rekordév a turizmusban – de vajon meddig tartható fenn? Nézd meg a CHART by Pénzcentrum videóját és tudd meg, mi vár Budapestre és a Balatonra a jövőben!
Robotok veszik át a munkánkat? Nézd meg, hogyan hódítják meg az ipart, az egészségügyet és a nappalidat is!
Embereket árulnak, mint a használt autókat. Az EU-ban 2023-ban rekordszámú áldozatot regisztráltak. Mi történik a színfalak mögött? Nézd meg videónkat!
Hogyan hódította meg a világot a közösségi média? Mire használjuk a Facebookot, YouTube-ot, TikTokot ma? Nézd meg a CHART friss epizódját!
Összesen 2,3 milliárd ember éhezik ma a világban, ami a népesség 28 százalékát jelenti. De vajon miért és meddig romolhat ez a tendencia? Mutatjuk!
Durva kockázati tényezőket jelent a túl magas látogatószám, a turizmus szezonalitása és intenzitása. De meddig maradhat így?
Atomfegyverek, dollármilliárdok és új fegyverkezési verseny – ki mennyit költ és miért nem működnek a leszerelési egyezmények?
Ez a város veri az összes többit a megélhetési költségek és életminőség terén – és Budapest meglepően előkelő helyen van! Nézd meg a CHART by Pénzcentrum legfrissebb videóját!