Magyar boltláncot gründoltak: 13 év alatt értek a csúcsra a pécsi fiatalok
A kitartó munka mindig meghozza az eredményét, és ez az állítás egy feltörekvő vállalkozás esetében hatványozottan megállja a helyét.
Szenvedélyesen szeretem a munkámat és mélyen hiszek abban, hogy újságíróként fontos küldetésünk van. Felgyorsult és modern világunkban minden egyetlen kattintással elérhető, ám az álhírek és dezinformációk forgatagában egyre nehezebb tudatosan navigálnunk. Ebben kell nekünk, újságíróknak egyfajta iránytűt mutatni az olvasóknak, nézőknek. Ezért kutatom fel a leghitelesebb szakértőket egy adott témában, ezért ellenőrzök minden információt több forrásból, és ezért igyekszem mindig közérthetően, ám infotainment stílusban fogalmazni. Tény, hogy sokan ma már leginkább reggel a villamoson vagy este a fürdőkádban fogyasztanak médiatartalmakat, ezért alkalmazkodva az új trendekhez – ám megtartva a „régimódi” újságírói stílusomat – fejlesztem magam folyamatosan. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ezért nyelveket tanulok, sokat utazom és épp a disszertációmat írom az egyik történelemtudományi doktori iskolában. Úgy gondolom, hogy az összefüggések minél komplexebb megértése sokat segít megfelelően reflektálni a világ folyamatos változásaira. Épp ezek miatt sokrétű az a téma, amiről szívesen írok. És ami igazán kikapcsol és feltölt, az a túrázás. Szó szerint szerelmes vagyok az Alpok vonulataiba. Hegymászás közben teljesen ki tudom kapcsolni a gondolataimat és miközben próbálom a megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a tüdőmbe, minden teljesen más megvilágításba kerül. Aztán csak ülök egy sziklán és hosszú percekig nézem a gyorsan szaladó felhőket.
A kitartó munka mindig meghozza az eredményét, és ez az állítás egy feltörekvő vállalkozás esetében hatványozottan megállja a helyét.
A Somogy megyei Darányban már kilencedik alkalommal szerveztek böllérversenyt. A rendezvény üzenete egyértelmű, megmutatni a jövő generációjának, hogy a hús honnan érkezik. Hogy nem az áruházak húsos-pultja termeli azt, hanem meg kell dolgozni érte. Hogy micsoda vérrel és verejtékkel jár egy disznóvágás, de közben milyen hatalmas közösségi élmény. A HelloVidék élménybeszámolója.
Hamarosan egy méterrel magasabb lesz az átlagos vízállás az országhatárt is jelző Ó-Dráva holtágnál. A hír nem csak a helyi közösségek és az országosan is párját ritkító élővilág számára kedvező, hanem a horgászat szerelmeseinek is.
A nyugati példákat követve, a pozitív pszichológia eszközeit már több magyarországi oktatási intézményben is alkalmazzák. A Boldogságórák titka egyszerű, ennek jár utána a HelloVidék.
Hogyan lehet mindent feladva követni az álmainkat és bevállalni néhány kellemetlen időszakot is az életünkben a végső siker érdekében? Majoros-Hoffer Enikő ex-rendőr adott interjút a HelloVidéknek.
Folyamatosan fejlődik a magyarországi lovasturizmus. Mára közel 340 lovas szolgáltatót és több száz patkós minősítésű, lovas turizmushoz kapcsolódó szolgáltatót találhatunk.
Egyre népszerűbbek a védjegyet viselő nemzeti parkos termékek. Kóstoltad már például a Bács-kiskun megyei kistermelői búzahúst, amely koleszterin mentes, magas fehérje tartalmú, kiváló és korszerű, sokoldalú, húst helyettesítő élelmiszer? Esetleg a céklás pácban érlelt fürjtojást? Na és mit szólnál egy kökénypálinkához, vagy egy egy korsó kézműves szilvás sörhöz?
Beállt a nyugalmi állapot a Villányi Borvidéken, így a nagyobb pincészetek már el is kezdték a metszést a szőlőtőkéken.
Egy vidra ott halt meg a kezemben, ripityára tört állkapoccsal - mesélte a HelloVidéknek Balogh Márta, a Petesmalmi Vidrapark állatmentője.
Gigaberuházás keretében újul meg a 67-es számú főút Balatontól Kaposvárig.
A gazdasági előrelépés nem mellesleg hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is hozzájárul.
Zoltán és Regina tudja, mi a jó vállalkozás titka, és a HelloVidéknek adott interjújukban el is árulták.