Drámai a helyzet: minden 8. magyar halálát ez okozza - minden egy irányba mutat
Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ezen tényezők súlyosan kihatnak az európai polgárok szociális, fizikai és mentális egészségére.
Szenvedélyesen szeretem a munkámat és mélyen hiszek abban, hogy újságíróként fontos küldetésünk van. Felgyorsult és modern világunkban minden egyetlen kattintással elérhető, ám az álhírek és dezinformációk forgatagában egyre nehezebb tudatosan navigálnunk. Ebben kell nekünk, újságíróknak egyfajta iránytűt mutatni az olvasóknak, nézőknek. Ezért kutatom fel a leghitelesebb szakértőket egy adott témában, ezért ellenőrzök minden információt több forrásból, és ezért igyekszem mindig közérthetően, ám infotainment stílusban fogalmazni. Tény, hogy sokan ma már leginkább reggel a villamoson vagy este a fürdőkádban fogyasztanak médiatartalmakat, ezért alkalmazkodva az új trendekhez – ám megtartva a „régimódi” újságírói stílusomat – fejlesztem magam folyamatosan. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ezért nyelveket tanulok, sokat utazom és épp a disszertációmat írom az egyik történelemtudományi doktori iskolában. Úgy gondolom, hogy az összefüggések minél komplexebb megértése sokat segít megfelelően reflektálni a világ folyamatos változásaira. Épp ezek miatt sokrétű az a téma, amiről szívesen írok. És ami igazán kikapcsol és feltölt, az a túrázás. Szó szerint szerelmes vagyok az Alpok vonulataiba. Hegymászás közben teljesen ki tudom kapcsolni a gondolataimat és miközben próbálom a megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a tüdőmbe, minden teljesen más megvilágításba kerül. Aztán csak ülök egy sziklán és hosszú percekig nézem a gyorsan szaladó felhőket.
Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ezen tényezők súlyosan kihatnak az európai polgárok szociális, fizikai és mentális egészségére.
Az ENSZ szakértői szerint ha a globális hőmérséklet-emelkedés meghaladja a 1,5 Celsius fokos szintet, akkor visszafordíthatatlan éghajlatváltozás kezdődhet.
Négy éve igazán nagyot mert álmodni Gere Andrea. A hetedik generációs villányi borászcsalád tagja piacra dobta saját luxuskozmetikumokból álló, prémium arcápolási termékcsaládját.
Az uniós munkacsoport ülésére a Pénzcentrum is meghívást kapott, ahol a közös agrárpolitika jövőjét többek között a munkaintenzitás forradalmasításában látják.
Sokan teszik fel a kérdést, vajon van-e megoldás a klímaváltozás problémájára? dr. Dittrich Ernő, a műszaki tudományok doktora szerint a válasz IGEN!
A HelloVidék most górcső alá vette a szakpolitikai dokumentum főbb megállapításait és célkitűzéseit, de utánajártunk a jó gyakorlatoknak is.
Megjelent a Vidéki Európa című Eurostat kiadvány, amely szerint az unióban élők átlagosan 6,5-re értékelték a jólétüket, és ez a szám a vidéki területek esetében csak 6,4.
Sokan hívják „magyar gyöngyszemnek” a maximum harminc vendégre tervezett kis „szobácskát”. Az Ilona Stüberl tulajdonosával, Fodor Máriával beszélgettünk.
Több mint százötven éves múltra tekint vissza, az ételek hozzávalóit a környékbeli termelőktől szerezi be. Ezúttal az autentikus, igazi csárdahangulatot ígérő Fülemüle Csárdát teszteltük.
Meglepő lehet, de nagyragadozók is élnek körülöttünk. A WWF adatai szerint hazánkban jelenleg nagyjából negyven-hetven farkas élhet, ezek jelentős része az Északi-középhegységben. Barnamedvéből is megfigyelhetünk körülbelül öt-tíz egyedet...
Günzer Tamás lett az Év bortermelője Magyarországon 2023-ban, ami a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb kitüntetés. Tamással beszélgettünk a hazai borágazat helyzetéről.
Egyre nehezebb elérhető közelségben tartani a globális felmelegedés 1,5 fokra való korlátozásának célját.
Kiemelkedő egyetemes értéknek nyilvánították azt a világörökség várományos helyszínt, amely a Balaton-felvidéket rejti.
A virágzó vidéki területek kulcsfontosságúak az Európai Unió jövője szempontjából. Ezt a Régiók Európai Bizottsága (CoR) hangsúlyozta a hozzánk juttatott sajtóanyagában, amelyben felhívta a figyelmet az úgynevezett Logroño-nyilatkozatra.
Hiába magasan képzett Magyarországon a dolgozók fele, a fizetések jócskán elmaradnak az uniós színvonaltól. Nem csoda, hogy ilyen sokan próbálnak szerencsét külföldön.
Új kezdeményezést fogadott el az Európai Bizottság az európai igazgatási tér bővítésével (ComPAct) kapcsolatban, amely konkrét intézkedéseket javasol annak érdekében, hogy a közigazgatás megfeleljen az emberek igényeinek Európa-szerte.
A magyar tenger vízminőségéről és állapotáról Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutató emeritus professzora tartott tájékoztatót.Azt vizsgálták, melyek azok a fizikai és kémiai körülmények, amelynek hatására megjelenhetnek az algák.
Friss lendületet adnának az egész életen át tartó tanulásnak, javítanák a versenyképességet, növelnék a munkaerőpiaci részvételt és előmozdítanák a tehetségek kinevelését.
A 2020-as indulása óta több eredményt is fel tud már mutatni a Green Deal Being Local kezdeményezés, amelynek célja, hogy a városokat és a régiókat helyezzék az Európai Unió klímasemlegességre való átmenetének középpontjába.
Számos uniós tagállam és régió néz szembe a népesség csökkenésével, amelyet elsősorban olyan tényezők okoznak, mint az alacsony termékenységi ráta és a nettó kivándorlás.