Hatalmas az érdeklődés a Centrál Színház Furcsa pár című előadása iránt, a dinamikus árazás miatt azonban sok a hőzöngő.
A város polgármestere nagy örömmel közölte a legendás név visszatérését, egyben a jegy-és bérletinfókkal is szolgált.
A jövőben újra Videoton néven szerepel Székesfehérvár labdarúgócsapata, amely a 2025/26-os szezonban a másodosztályban lesz érdekelt. A hírt Cser-Palkovics András polgármester közölte péntek reggel Facebook-oldalán.
Azt is közölte, hogy az új idényre pénteken délelőtt kezdődött meg a bérletek árusítása, melyek árszabásánál az elsődleges szempont az volt, hogy minél több szurkoló legyen kint a meccseken. Ezért a szektorok többségébe az éves bérlet 12 ezer forintba kerül, míg az egy meccsre szóló jegy mindössze ezer forintba. Az ötven százalékos nyugdíjas és diák kedvezmény pedig mindkettőnél igénybe vehető.
Tegnap megtörtént a sokak által várt aláírás a névhasználatról, visszatér a legendás VIDEOTON név: csapatunk hivatalosan is újra a Videoton FC Fehérvár néven indul a bajnokságban! Köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették ezt
- írta a városvezető.
KATT! Friss hírek, élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A székesfehérvári önkormányzat az élvonalbeli kiesése után, június közepén vette meg egy forintért a klubot és vette át az azt működtető gazdasági társaságot. A Fehérvár FC az NB I-ben a 11. helyen végzett az előző idényben, így 25 év után játszik újra a másodosztályban.
címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







