A BUX-index pénteken 607,69 pontos, vagyis 0,6 százalékos emelkedéssel történelmi rekordot döntött, és 101 262,87 ponton fejezte be a kereskedést.

A Mol Nyrt. előszerződést kötött az újpesti Fóti út 141. alatti egykori lóversenypálya megvásárlására, ahol 2027-re új, 18 ezer férőhelyes stadiont terveznek építeni az Újpest FC számára.
A Mol Nyrt. és egy ingatlanfejlesztő cég június 16-án előszerződést kötött a Fóti út 141. szám alatt található egykori lóversenypálya megvásárlására. A megállapodás értelmében a Mol megveszi a telket birtokló projekttársaságot, a 2A Ingatlan Befektetési Kft. által tulajdonolt Fóti út 141. Ingatlankezelő Kft.-t. Itt épülhet fel az Újpest FC új stadionja.
A Telex emlékeztet: a jelenlegi, több mint százéves Szusza Ferenc Stadion már nem felel meg a modern követelményeknek. Bár 2019-ben 800 millió forintból felújították és befedték a lelátókat, a létesítmény szerkezete és dizájnja elavult, ráadásul a tető továbbra is beázik. A legnagyobb problémát azonban a megközelíthetőség jelenti: a stadiontól több mint egy kilométerre található a legközelebbi kötött pályás közlekedési csomópont, a mindössze 141 parkolóhely pedig gyakran már a mérkőzések előtt betelik.
A klub már hivatalos közleményt is kiadott az ügyben:
A lap szerint a Mol által megvásárolni kívánt, 180 ezer négyzetméteres terület kiválasztását alapos elemzés előzte meg. Az Eston cég 13 lehetséges helyszínt vizsgált meg Újpesten, amelyek közül végül három maradt versenyben: a Fóti út 141., a Vasúttörténeti Parktól északra található vasúti terület, valamint a jelenlegi stadion helyszíne. A vasúti infrastruktúra rendezésének bonyolultsága, illetve a Megyeri úti stadion esetében a beépítettség és a tájolási problémák miatt végül a Fóti úti terület mellett döntöttek.
Az új helyszín előnye, hogy közel van az utánpótlás központhoz, jobb a tömegközlekedési kapcsolata (villamos és vonat is elérhető), valamint távlatilag a 3-as metró esetleges meghosszabbítása is érintené a területet.
Friss hírek, élő eredmények a Pénzcentrum Sportonline aloldalán!
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tervek szerint a 18 ezer férőhelyes stadion úgy épülne meg, hogy később bővíthető legyen. A létesítmény mellett sportpark, edzőközpont, klubház, irodák, étterem, mélygarázs, szurkolói kocsma, valamint kereskedelmi funkciók, sportdiagnosztikai és regenerációs központ is helyet kapna. A Mol július 21-én közösségi egyeztetést kezdeményez Újpest lakosságával, hogy a helyi igényeket is figyelembe vehessék a végleges tervek kialakításánál.
A terület jelenleg nagyrészt üres, a korábbi tulajdonos az egykori Tungsram-telephely épületeinek többségét elbontotta, csak a kazánházat és a kéményt tartotta meg ipartörténeti emlékként. A szerződés véglegesítésének feltétele, hogy a terület alkalmassá váljon sportlétesítmény építésére, ami szabályozási változtatásokat igényel, különös tekintettel a magassági korlátozásokra, mivel a magas talajvíz miatt a stadiont nem lehet lesüllyeszteni.
A beruházás pénzügyi részleteit a felek üzleti titokként kezelik. A nemzetközi tapasztalatok alapján egy stadionépítés férőhelyenként 3500-5000 euróba kerül, a pontos összeg a funkcióktól és a minőségtől függ. A jelenlegi Szusza Ferenc Stadion állami tulajdonban van, az Újpestnek 2032-ig szóló bérleti szerződése van rá. A tervek szerint itt maradhatna az első osztályba visszakerült női csapat, az NB 3-as tartalék és az U19-es együttes.
Címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


