14 °C Budapest

Komoly ütést kapott a pesti belváros, Debrecen, Veszprém és Kecskemét lakáspiaca

2020. augusztus 19. 18:01

Tavaly az előző évhez viszonyítva országosan 8 százalékkal csökkent a lakóingatlan-forgalom. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss, végleges adatai szerint 2019-ben mintegy 150 ezer tranzakciót jegyeztek, ami 13 ezerrel kevesebb mint a 2018-ban rögzített adásvételek száma. A községekben ugyan kissé nőtt a forgalom, de ez nem tudta ellensúlyozni a Budapestre és a nagyvárosokra jellemző visszaesést. Tavaly is érvényesült az az évek óta megfigyelhető trend, hogy a vevők a drágább területek felől az olcsóbbak irányába mozdultak el.

A községekben összességében 2,6 százalékkal nőtt, a kisebb városokban azonban 6, a megyeszékhelyeken 12, Budapesten pedig 19 százalékkal csökkent a forgalom tavaly 2018-hoz képest. A falvak lakáspiacának élénkülésében fontos szerepet játszott a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) kibővítése, a Falusi CSOK 2019. júliusi bevezetése.

A nagyvárosok befektetési célú vásárlásainál pedig érvényesült a szuperállampapírként emlegetett MÁP+ elszívó hatása. A használt lakáseladások száma 8,7 százalékkal esett vissza, új lakásból azonban 5 százalékkal többet adtak el, mint a megelőző évben.

Vegyes a kép a fővárosban

A tavalyi adatok azt mutatják, hogy a belső kerületekben összességében erőteljesebb volt a forgalom visszaesése, mint a külső körzetekben. A pesti oldalon, a VII. kerületben például 2300-ról 1600-ra csökkent a tranzakciók száma éves összevetésben, ami kerületi szinten a második legnagyobb visszaesés a XXII. kerület után.

A koronavírus-járvány és a rövid távú, turisztikai célú lakáskiadás tervezett korlátozása idén egyértelműen tovább erősítheti ezt a tendenciát.

A VI. kerületben az erzsébetvárosinál ugyanakkor jóval kisebb volt a forgalomcsökkenés mértéke. Budán a drágább körzetekben tapasztalhattunk jelentősebb tranzakciószám-csökkenést: a XII. kerületben a 2018-as 1000 után 2019-ben 800, míg a II.-ban 1600 után 1200 adás-vételt rögzítettek.

A kirajzolódó folyamatok alapján egyáltalán nem számítana meglepetésnek, ha 2020-ban a szűkebb belvárosban, és ezen belül is az V. kerületben mérnénk majd a legnagyobb mértékű csökkenést a forgalomban. Az árak itt a legmagasabbak, nagyszámú újlakás-építésre nincs lehetőség, miközben más, a központhoz közel eső kerületekben éppen az új projekteknek köszönhetően sikerült eddig fékezni a lakáspiac visszaesését

- mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, példaként említve a IX., a XI. és a XIII. kerületi, nagyléptékű beruházásokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lakást vennél, de nincs elég lóvéd? Nézz szét kalkulátorunkban!

A külső, városperemi kerületek közül a XVII.-ben volt a legkisebb, 9 százalékos a forgalom mérséklődése. Emellett a IV., XV., XVI., XXI. és XXIII. kerületekben is a fővárosi átlag alatti volt a visszaesés. A két szélsőség pedig a X. kerület, ahol csupán 7 százalékkal (1500-ról 1400 lakóingatlanra) csökkent a forgalom, míg a XXII. kerületben egyharmados volt a zuhanás (700-ról 450 lakóingatlanra).

Vidéken Zalaegerszeg a kivétel

A megyeszékhelyek közül egyedül Zalaegerszegen nőtt kissé a forgalom a megelőző évhez képest 2019-ben. A legnagyobb visszaesést a drágább megyei központokban, Debrecenben (közel 30 százalék), Veszprémben és Kecskeméten jegyezték fel. Ugyanakkor még mindig a hajdú-bihari megyeszékhely a legélénkebb ingatlanforgalmú település, valamivel több mint 3000 tranzakcióval éppen megelőzve a főváros XIII. kerületét.

Az olcsóbb megyeszékhelyeken, például Egerben, Szolnokon és Kaposváron kisebb mértékben, csupán néhány százalékkal csökkent a forgalom, emellett Szombathely és Székesfehérvár is csak hajszállal maradt el a megelőző évben mért szinttől. A megyeszékhelyek adásvételi adatai azt mutatják, hogy a befektetők az elmúlt évek felzárkózása ellenére még mindig olcsóbb Kelet-Magyarország felé fordulhatnak, bár a folyamatot a koronavírus-helyzet jelentősen befolyásolhatja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem