2021. március 1. hétfő Albin

Bíróság előtt a napelemes csaló: beszedte a pénzt, aztán eltűnt

  • MTI
  • 2021. február 15. hétfő 17:28

Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség egy szlovák férfi ellen, aki napelemes rendszerek bérbeadását ígérte Magyarországon, de miután a megrendelők kifizették az árát, nem telepítette azokat - közölte a fővárosi főügyész. A vádlott korábban repülőjegyekkel is csalt.

Ibolya Tibor közleménye szerint a férfi a szolgáltatást 2015 és 2017 között interneten és szórólapokon hirdette egy általa vezetett szlovákiai vállalkozás és két magyarországi cég felhasználásával. A hirdetésben azt állította, hogy a háztetőre napelemet és szélkereket szerel fel, amelyek több energiát termelnek, mint amennyit a fogyasztó használ, így a megtermelt többletenergiát értékesítik az áramszolgáltatónak, az ebből befolyt összeg tíz százalékát pedig megkapja az érintett fogyasztó.

A megrendelőknek regisztrációs díjat, rendszerenként háromszázezer - hétszázezer forintot kellett fizetniük. Az ígért rendszereket azonban csak három, bemutatóként szolgáló háznál építette ki. A férfi célja az volt, hogy a sértettek tévedésbe ejtésével, a regisztrációs díjként megfizetett összegeket megszerezze. A vádlott a csaláshoz magyarországi üzletkötők közreműködését kérte, akik nem tudtak a bűncselekményről.

A vádirat szerint a férfi továbbá 2013 novemberében tulajdonosként belépett egy Thaiföldön működő, búvároktatással foglalkozó cégbe, és az egyik magyar tagjának hamisan azt állította, hogy üzletet kötött Dubaj nemzetközi légitársaságával, az Emirates Airlines-szal, így rajta keresztül olcsóbban lehet repülőjegyhez jutni. A vásárlóknak a jegy árát a férfi szlovák cégéhez kellett átutalniuk.
A vádlott a két csalással több mint 130 embert károsított meg, több mint 70 millió forinttal.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit többrendbeli kisebb, illetve nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta rá.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fontos átalakulás jön az eMAG-nál: a kiszállítást és a csomagpontokat is érinti
Papp Máté, a Marketplace vezetője beszélt a részletekről.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked