A kormány döntése értelmében április 26-án, szombaton nemzeti gyásznapot tartanak Magyarországon Ferenc pápa temetése alkalmából.

Mikor van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja? Ez a jelentése, ilyen szokások, hiedelmek kapcsolódnak hozzá
Még húsvét előtt több jeles nap kerül sorra a naptárban, köztük a Gyümölcsoltó Boldogasszony. 2025-ben, ahogy más években is, mácius 25-re esik Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, hiszen ez a nap nem mozgó ünnep. A katolikus egyház hagyománya ehhez a naphoz köti az Angyali Üdvözletet, Jézus Szentlélektől fogantatásának napját, de számos népi hiedelem, mágikus szokás is kapcsolódik ehhez a naphoz.
Az Arcanum adatbázisban található források szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a "paraszti mágiának" nagy szerep jut. Nem véletlen tartják ezt a napot a fák oltására, szemzésére legalkalmasabbnak. Amellett, hogy az időjárás ekkor (volt) a legkedvezőbb, a magyar nyelvterületen élő hiedelem, hogy azt a fát, amit ilyenkor oltanak nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyna ki belőle. Így tartották ezt például Zagyvarékason, a Mura-vidéken is és az Ipoly vidéki falvakban vigyáztak a frissen oltott fára, mert ha letörne az ága, féltek, hogy abból szerencsétlenség származik. A szegedi néphit szerint pedig a szemzett fából nem jó másnak adni, mert ezzel a termést odaadnák.
Mi a Gyümölcsoltó Boldogasszony jelentése, mi az eredete?
A gyümölcsoltó név jellegzetes magyar nyelvi fejlemény. A Boldogasszony elnevezés Szűz Máriára utal - ahogy Nagyboldogasszony pedig Szent Annára, Mária anyjára. A Gyümölcsoltó Boldogasszony napja egy a számos Mária-nap közül. A Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe olyan jeles napok sorába illeszkedik, mint a Földtiltó (december 8.), Gyertyaszentelő (február 2.), Sarlós (július 2.), Kármelhegyi (július 16.), Havi (augusztus 5.), Hétfájdalmú (szeptember 15.), Fogolyszabadító (szeptember utolsó vasárnapja), és Olvasós Boldogasszony (október 7.), valamint a Nagyboldogasszony (augusztus 16.) és a Kisboldogasszony (szeptember 8.).
A Gyümölcsoltó Boldogasszony név egyszerre utal a katolikus hagyományokra, de azokra a népi szokásokra is, melyek az év adott időszakához, napjához kapcsolódtak. A Boldogasszony ünnepek jelzői többnyire valamilyen szokásra, elvégzendő feladatra, vagy hiedelemre utalnak, de nem korlátozódnak a naphoz kapcsolódó hiedelmek arra, amire a név utal. Számos más szokás is köhető például a Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához a gyümölcsfák oltásán túl is.
Népi hiedelmek, szokások Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén
Az egyik legfőbb szokás a gyümölcsfák oltása, szemzése dugványozása volt. Érdekesség, hogy ez oltás ideje Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének hete volt, de napján, március 25-én több helyütt nem oltottak, mert az dologtiltó ünnepnek számított (például Zalában). Nem is ez volt az egyetlen tiltás.
Gyümölcsoltó Boldogasszony nem csak oltónap, hanem Mária-nap is. A Mária-napok tilalmai általában női munkákra vonatkoztak, helyileg változóan sütésre, mosásra, befőzésre. Egy miskolci adat szerint például Nagyboldogasszonykor nem szabad mosni, mert „ezzel Mária arcát égetik”. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján sok helyen kenyérsütési, varrási vagy fonási tilalmak voltak érvényben.
Ahogy általában a jeles napokhoz, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához is kapcsolódtak időjárásjóslások. A Gyimes-völgyben úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor rossz tavasz várható. Az Ipoly menti falvakban a következő regulát ismerik: „Gyümölcsoltó hidege téli hónapnak megölője”. Palicson, Bácsszőlősön, Kispiacon a békákat figyelik: ha ezen a napon megszólalnak, úgy vélik, még negyven napig hideg lesz.
Fontos határnap volt a méhészek számára is Gyümölcsoltó Boldogasszony. A méhek gondozása a tavaszi kieresztéssel kezdődik, az viszont vidékenként változhat, ezt mikor teszik meg. Moson, Sopron és Vas megyében – a burgenlandi szokásokhoz hasonlóan – már Üszögös Szent Péter napján (február 22.) megemelik a méhkasokat, megkopogtatják, „felébresztik” a méheket. A kieresztés ideje többnyire az időjárástól függ, de általában március végén (József napján, március 19-én vagy Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, március 25-én), esetleg április első hetében tágítja, nyitja ki a röplyukat a méhész.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A katolikus szokások közül már Temesvári Pelbártnál olvasható az a ferences-népies hagyomány, hogy aki Gyümölcsoltó napján ezer Üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóra való kívánsága. A Kiskunság katolikusai és a palócok körében a 20. században is élt a Gyümölcsoltónapi ezer Üdvözlégy vagy ezer úrangyala elimádkozásának szokása. Legtöbbször jámbor asszonyok közösen imádkozták az ünnep vigíliáján, vagy az ünnep hajnalán.
Az egyház értelmezése szerint annak emlékezetére, hogy a Biblia szerint Szűz Mária ezen a napon fogadta méhébe Jézust, általános szokás országszerte Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a fák szemzése, oltása.
Az oltáshoz több néphit társul: az ezen a napon oltott fát nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki levágja, megvakul, halála után pedig elkárhozik. A szigorúság oka, hogy az ilyen fa kivágása egyenértékű bűn az emberöléssel.
A termékenységgel függ össze, hogy az egykori Dél-Magyarország bolgárjai, bunyevácai és magyarjai ezen a napon vörösbort ittak, hogy szaporodjon a vérük. Mindezt annak analógiájára, hogy elképzelésük szerint Gyümölcsoltó napján a téli álmukból ébredő fák éltető nedvvel telnek meg. Ószentiván, más néven Tiszaliget faluban úgy tartották, hogy a magzat után sóvárgó asszonynak Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kell szeretkezni urával, akkor föltétlenül teherbe esik, mivel Szűz Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


