Több mint negyedmillió fegyver van kint magánszemélyeknél legálisan, a legtöbbet vadászatra használják. De miért érzik vajon ennyien jogosnak, hogy önvédelem miatt kérjenek?
Ezért üthet be a kályha-krach Magyarországon 2024-ben: készüljön, aki fával fűtene idén télen
2024-ben nem lesz hiány kályhákból, kazánokból Magyarországon - tudta meg a Pénzcentrum a piaci szereplőktől. A legnagyobb hazai forgalmazó szerint a legtöbb termék ára stagnál tavalyhoz képest, sőt, van, ami olcsóbb lett a csökkenő alapanyagárak és a stabil euróárfolyam miatt. Ami jelenleg növelheti az árakat, az a kiszállítás, hiszen a kandallókat, kazánokat csak kevés szállító tudja megfelelően kezelni.
Míg két éve az is vett kandallót, aki addig nem is gondolkodott rajta, ma már egy tudatosabb vásárlói réteg keresi a termékeket - mondta kérdésünkre Baranyai Zoltán, a Warnex-Global Magyarország Zrt., a legnagyobb hazai kályha-, kandalló- és sparheltforgalmazó cég marketingmenedzsere.
Így a rezsiemelés utáni rohamot és pánikvásárlást követően a szakember szerint mostanra a készletek visszaálltak a normális szintre, a náluk kapható kandallók, kályhák, sparheltek 90%-a raktáron van, a kiszállítás így csak pár napot vesz igénybe.
Két éve nyáron ez több hét is lehetett a futárszolgálatok és a raktár leterheltsége miatt
- tette hozzá. Mint Baranyai Zoltán kérdésünkre kifejtette: úgy látják, pánik nincs a piacon, de most is sokan keresnek alternatívákat a fűtésre, így a hűtő-fűtő klímák iránt is érzékelhetően nagyobb az érdeklődés, hiába van vége a klímaszezonnak.
Most egy sokkal tudatosabb vásárlási folyamatot látunk, ahol már nem a legolcsóbb készülékek kerülnek előtérbe, nem azonnal szeretnék megvásárolni, hanem a leendő vásárlók érdeklődnek, tanácsot kérnek és a döntési folyamat több hét is lehet. A kályhákat, kandallókat illetően 30%-os növekedést tapasztalunk 2023-hoz képest de ez több tényező miatt lehetséges. Ilyen például a tudatosabb, jobban célzott marketing tevékenységünk, a felfrissített termékválasztékunk vagy a profibb vevőszolgálat amit vásárlóinknak nyújtunk. Látunk továbbá a piacunkon egy konszolidációt is. A kisebb szereplők lassabban és nehezebben tudnak lépést tartani a gyorsan változó piaci körülményekkel
- fogalmazott a szakember, aki arról számolt be: az árak tavaly óta nem nőttek,
sőt, vannak termékek, amiknek az ára kicsit lejjebb is ment is az alapanyagok beszerzési árának csökkenése és az euró árfolyamának stabilizálódása miatt.
Baranyai Zoltán szerint ami jelenleg növelheti az árat, az a kiszállítás, hiszen a kandallókat, kazánokat csak kevés szállító tudja megfelelően kezelni, főleg ha határon túli értékesítésre is gondolunk, akkor még nehezebb a több száz kilós termékeket mozgatni. Amikor a legkelendőbb termékekről érdeklődtünk, kifejtette: a Warnexnél azt tapasztalják, idén előtérbe kerültek az öntöttvas kályhák, valamint a kazánok.
Legújabb termékünk, a Hunor LX öntvénykazán a felsőbb kategóriába tartozik, de úgy tűnik, a vásárlók jobban figyelnek a kiemelkedő minőségre. De a klasszikus fatüzelésű kandallók, mint a B10 Eko íves kandalló vagy a Taurus csempés sütős kandalló is a vevőink kedvencei idén. Ezek mellett modern sparheltek is reneszánszukat élik, a vásárlók a multifunkcionalitás miatt választják ezeket a fűtő-főző készülékeket, mint például a Hunor 304-U, vagy a Hunor Classic Ceramic Sparhelt csempe borítással
- sorolta. Hozzátette: az elektromos készülékekben csak a hűtő-fűtő klímákban láthatnak növekedést, a látványkandallók, kisebb elektromos fűtőtestek piacán nem tapasztalnak jelentős változást az elmúlt években.
Kazánból, hősúgárzóból az olcsóbbakat keresik
Arra számítunk, hogy a szezonban elegendő készlettel rendelkezünk a kereslet kielégítésére, nemcsak az eMAG által értékesített, hanem a partnereink által a piactéren értékesített termékekből is. Jelenleg több mint 6500 beltéri fűtésre szolgáló termékünk áll rendelkezésre – elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a fűtőberendezések széles választékát kínáljuk az ügyfeleknek
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- közölte kérdésünkre a cég. MInt hozzátették, náluk a szilárd tüzelésű fűtőberendezések iránti kereslet 2022 második felében ugrásszerűen megnőtt. Azóta az ilyen berendezések értékesítése visszatért a normál szintre, októberben és novemberben szezonális növekedéssel. A termékkosarak is átalakultak az utóbbi évekhez képest:
Az eMAG ügyfelei például tavaly és tavalyelőtt 100 000-120 000 forintért rendeltek szilárd tüzelésű kazánokat, kályhákat és kandallókat, idén viszont 80 000-90 000 forintot költenek. Ugyanakkor az elektromos kandallók idén átlagosan 125 000-135 000 forintos áron keltek el, ami mintegy 10 ezer forintos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Tavaly még néhány ezer forinttal drágább elektromos hősugárzókat kerestek a vásárlók, idén ismét valamivel olcsóbbak - egy tipikus vásárló 14 000-15 000 forintos árkategóriájú modellt választ. Hasonló tendencia figyelhető meg az elektromos konvektoroknál is: a tavalyi évhez képest néhány ezer forinttal olcsóbban, 30 000 - 33 000 forintos áron rendeltek készülékeket a vásárlók
- sorolták. Ha a tavaly év eleje óta leadott megrendeléseket nézzük, a vásárlók leginkább elektromos radiátorokat, hősugárzókat és konvektorokat keresnek, a szilárd tüzelésű készülékek, valamint az infravörös, kvarc, halogén fűtőtestek kevésbé népszerűek.
A hirtelen jött hűvös megmozgatta a piacot
A világgazdaságot érintő készlethiány tavaly már nagy részben megoldódott, a Praktiker idén jelentős készlethiányra nem számít, a fűtési megoldásokban is széles áruválasztékkal, feltöltött készletekkel és felkészült munkatársakkal várja vásárlóit - közölte kérdésünkre Taba Barbara Borbála, a barkácsáruház-lánc szakértője. Náluk a termékkínálatban a vaskályhától és csempekandallótól kezdve az olajradiátoron át az elektromos és gázkonvektorig vagy a fali fűtőpanelig sokféle fűtési megoldás megtalálható.
Jelenleg a hirtelen betörő hűvösebb idő érezteti a hatását, sokan emiatt érdeklődnek fűtési lehetőségekről. Emellett érezhetően növekszik az érdeklődés az otthonfelújítási támogatásért pályázók körében is főként a kondenzációs gázkazánok iránt. Az állami támogatással kapcsolatban online időpontkérés után a Praktikernél van lehetőség tanácsadóval egyeztetni, aki nemcsak az állami programban történő eligazodásban segít, hanem a felújításhoz szükséges anyagok, eszközök kiválasztásában is
- vázolta Taba Barbara Borbála arra a kérdésünkre, hogy jelenleg milyen folyamatokat tapasztalnak a piacon. Az árak kapcsán pedig arról beszélt, ők stagnálást tapasztalnak, ezekről érdemes az áruházakban vagy a webáruházban tájékozódni, mert időről időre akciós termékekkel is találkozhatnak a vásárlók.
A legnépszerűbb termékek kapcsán pedig a szakértő arról beszélt: a kiegészítő fűtések, így többek között kandallók, kályhák, sparheltek vagy elektromos fűtőberendezések folyamatos népszerűségnek örvendenek, és a kereslet nagyjából felét teszik ki.
A különböző terméktípusok és márkák miatt az árak is különbözőek, ezért érdemes az áruház munkatársaitól tanácsot kérni vásárlás előtt. A kereslet másik felét a gázkazánok adják. Az infra- és elektromos panelek, elektromos konvektorok és kályhák iránt is folyamatos az érdeklődés, a kínálatban több márka közül is választhatnak a vásárlók különböző árfekvésben
- sorolta.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.