Újabb kerület jelentette be, hogy szabályozni kívánja a rövid távú lakáskiadást: a VIII. kerületi önkormányzat társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szabályozási terveket.
Itt a CSOK Plusz rendelet: minden tudnivaló az új otthonteremtési program részletszabályairól
Megjelent a Magyar Közlönyben a CSOK Plusz új otthonteremtési program részletszabályait tartalmazó kormányrendelet.
A jövő január 1-jétől elérhető kedvezményes hitelkonstrukciót gyermekvállalás előtt álló és már gyermekes házaspárok egyaránt igénybe vehetik, ha újabb gyermeket, gyermekeket szeretnének. Az akár 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitel az ország teljes területén igényelhető az első közös otthon megszerzéséhez, a meglévőből nagyobb értékű otthonba költözéshez, vagy a családi otthon bővítéséhez – ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
A most megjelent kormányrendelet szerint legfeljebb 3 százalékos kamatú hitelt 15, 30, vagy akár 50 millió forintos összeggel vehetik igénybe a gyermeket tervező házaspárok, attól függően, hogy hány gyermekük van, és hány gyermeket terveznek még. A csok plusz lehetőségével azok a családok élhetnek, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, de 2025 végéig a 12. hetet betöltött várandósság esetén ezen életkor betöltése után is igényelhető a konstrukció. Itt a teljes rendelet:
Magyar Közlöny (2023. 11. 30.): A családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról - részletszabályok
Ugyancsak a most kihirdetett jogszabály szerint a vágyott gyermekek megérkezésekor további kedvezmények vehetők igénybe: az első gyermek érkezésekor – már a magzat 12 hetes korától – legfeljebb egy évig szüneteltethető a hiteltörlesztés, a második és minden további gyermek érkezésekor pedig 10-10 millió forinttal csökken a fennálló kölcsöntartozás, amihez ugyancsak elegendő a 12 hetes várandósság igazolása.
Ha azonban a megadott határidőig (egy gyereknél négy, kettőnél nyolc, háromnál tíz év) sikertelen lesz a gyerekvállalás, vagy a házaspár elválik, akkor a kamattámogatás megszűnik.
Ez a jelenlegi hozamkörnyezetben azt jelentené, hogy 3 százalékról több mint 9 százalékra ugrana a kamat, vagyis egy ötvenmilliós hitelnél 280 ezerről 468 ezerre nőne a törlesztőrészlet a portfolio.hu számításai szerint. Ha nem teljesül a szerződésben rögzített gyerekvállalás, akkor ráadásul 120 napon belül vissza kell fizetni az addig felvett kamattámogatást a jegybanki alapkamat + 5 százalékpontos büntetőkamattal együtt (ez most 11,5+5 százalék, azaz 16,5 százalék lenne összesen).
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








