19 °C Budapest
Kevés szülő ismeri ezt a lehetőséget: így táborozhat teljesen ingyen a gyerek 2023 nyarán

Kevés szülő ismeri ezt a lehetőséget: így táborozhat teljesen ingyen a gyerek 2023 nyarán

2023. május 24. 10:10

Idén a napközis táborok átlagára 40 ezer forint környékén lesz, az "ottalvósoké" pedig legalább 70 ezer forint: ezt az összeget egyre kevesebb család tudja kigazdálkodni, pláne ott nehéz a helyzet, ahol több kisgyerek nyári elhelyezéséről is gondoskodni kell. Vannak azonban ingyenes vagy nagyon olcsó lehetőségek is a helyi önkormányzatok szervezésében. A Pénzcentrum most utánajárt, hol milyen lehetőségek várják a gyermekeket.

Alig több, mint két hét van hátra a tanévből, akinek óvodás vagy általános iskolás korú gyereke van, annak a nyári 10 hetes vakációban meg kell oldani az elhelyezésüket. Legjobb megoldás a tábor lehet, ám az infláció, az árak emelkedése egyre nagyobb terhet jelentett a családok számára, különösen a nyaralások és a szabadidős tevékenységek területén. Egy napközis tábor átlagára 45 ezer forint lesz idén, míg 70 ezer forint magasságában lesz az ottalvós táborok átlagos díja.

Sokan ezt az összeget már tényleg nem engedhetik meg maguknak, hiszen a 25 százalék feletti pénzromlás következtében a reálbérek jelentős mértékben csökkennek, így az ilyen jellegű kiadásokat vissza kell vágni sok családban, hiszen egyre több pénzt kell fordítaniuk az alapvető szükségleteikre.

Idén 16-17%-os lehet az átlagbérek növekedése az elemzők szerint, ugyanakkor az infláció ezt meghaladó mértékben, 18-19%-kal nőhet. Ennek alapján a reálbérek visszaesése várható 2023-ban is.

Több kerületi vagy városi önkormányzat felismerve a problémát, ingyenes vagy nagyon olcsó nyári táborokat szervez a helyben lakó családok gyermekei részére. A Pénzcentrum felkeresett több várost, kerületet, és a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük a lehetőségeket.

Erzsébetváros, VII. kerület

A nyári tanítási szünetben a kerületi napközis táborokat a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ koordinációjában a kerületi iskolák valósítják meg. A táborba minden kerületben tanuló vagy élő gyermek jelentkezhet, a programok díjmentesek, az étkezési térítési díjat kell csak a szülőknek megtérítenie. A napközis táborok heti turnusokban június 26-tól augusztus 18-ig működnek. Ezen felül a nyár folyamán a Család- és Gyermekjóléti Központunk, az önkormányzat támogatásával ingyenes, 5 napos tábort szervez Balatonmáriafürdőn hátrányos helyzetű gyermekek számára (40 fő). Továbbá az önkormányzat 7 millió forintos pályázattal támogatja a kerületi intézmények és iskolák táboroztatását a balatonmáriafürdői üdülőben, mely az önkormányzat tulajdonában áll. 

A balatonmáriafürdői gyermektábor az önkormányzat tulajdonában és fenntartásában működik. Az idei évi nyári tábori pályázatra kettő, az önkormányzat fenntartásában lévő gyermek- és szociális intézmény és három kerületi köznevelési intézmény alapítványa nyújtott be összesen 8 pályázatot. Hozzávetőleg 360 gyermek és pedagógus fog az idei évben táborozni Balatonmáriafürdőn. A táborok június végével indulnak, és augusztus végéig tartanak.

A Horvát Kisebbségi Önkormányzat számára is biztosít az önkormányzat 600.000 Ft támogatást a nyári balatonmáriafürdői üdülőben történő táboroztatásához.

Zugló

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat köznevelési intézményeiben jogviszonnyal rendelkező gyermekek, tanulók számára napközbeni ellátást biztosít gyermektáborában és nyári napközis táborban, így a szülők jó helyen tudhatják a gyermekeiket a nyári szünetben.  A díja jóval alacsonyabb, mint a „piaci” árak. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a nyári napközis táborban az étkezésért fizetendő díj azonos az iskolai napközis ellátás díjával: 530 Ft/fő/nap.

Józsefváros

Az önkormányzat a gyermeküdültetésre idén is áldoz, már most is hét turnusban működik az erdei iskola Magyarkúton, ahol a természetben tanulnak a gyerekek, lazább keretek közt, élményalapúan. Teljesen ingyenesen jöhetnek erre a programra iskolai osztályok, még akkor is, ha egy gyerek nem itt lakik, hanem csak itt tanul Józsefvárosban. Az erdei környezetben található tábor nyáron is működik majd, június 19-től, az oktatási szünet kezdetétől nyári tábort szerveznek ide nyolc turnusban, ősszel pedig ismét az erdei iskolás szezon jön.

Magyarkúton tematikus táborok lesznek nyáron, turisztikai és játékos önvédelmi programokkal. Ezek még nem teltek meg, mivel a nyári szezonra nagyobb az érdeklődés a balatoni tábor iránt. Ide az iskolákban lehet jelentkezni, érdeklődni. Hiszen idén is lesz táboroztatás Káptalanfüreden, hat turnusban, ugyan nem a kerület saját táborában, hanem ahogy ez már korábban is megtörtént, a tábor melletti Kispesti Önkormányzati táborban. A gyerekek a saját, Józsefváros által évtizedek óta birtokolt és üzemeltetett strandot használják majd. A nyári táborokban fejenként és turnusonként 15 000 forint a magyarkúti, és 21 000 forint a káptalanfüredi táborozáshoz a szülői hozzájárulás összege, ám ehhez a rászoruló gyermekeknek az önkormányzat szociális alapon további támogatást tud adni.

A józsefvárosi napközis táborok pedig a Kesztyűgyár szervezésében lesznek Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködve, így a helyszín az Orczy-kert a Ludovika Campus, ahol reggel 8 és délután 4 között lesznek programok. Előtte és utána egy órán át pedig ügyeletet tartanak, Ahogy korábban is, a napközis táborok a nyári szünet alatt végig működnek tíz héten át, június 19. és augusztus 25. között, hétköznapokon, heti turnusokban. Természetesen több turnusra is lehet jelentkezni. Az itt táborozó általános iskolások után fizetendő szülői hozzájárulás összege napi 1400 forint, azoknak a gyerekeknek, akik az iskolai időszakban is kedvezményesen vagy ingyenesen kapnak étkezést az iskolában, a napközis táborban is megkapják ugyanazt a kedvezményt.

15. kerület

Budapest Főváros XV. kerületi Polgármesteri Hivatal minden évben napközis tábort hirdet a kerületi 6-12 éves korosztálynak, 12-14 éves kor között egyedi engedéllyel. A tábor ingyenes, az étkezésért azoknak kell fizetni, akiknek a tanévben is kell, a különböző étkezési kedvezmények a nyári tábor ideje alatt is érvényben vannak.

A tábor ideje alatt színes, változatos programokat szerveznek, annak érdekében, hogy gyermekek minél jobban érezzék magukat. Az idén a napközis tábor helyszíne a Konytfa Általános Iskolában lesz 2023. július 3. – 2023. augusztus 18. között. Ezen kívül siófoki és a bernecebaráti táboraikba is várják a kerületi gyermekeket. Ezeken a helyszíneken az étkezésen felül csak az útiköltséget kell befizetni. A táborokat június 1-től augusztus 31-ig lehet igénybe venni. A siófoki táborban már nincs üres helyük.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Pesterzsébet

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan idén is változatos programot igyekszik biztosítani a táborozó gyermekek számára, mely lehetőséget nyújthat a szünidő tartalmas eltöltéséhez. 2023. július 03-a és augusztus 18-a (7 hét) között nyári napközis tábort szervez a kerületben bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező, illetve a pesterzsébeti általános iskolába járó alsó tagozatos gyermekek részére. A nyári napközis táborban a gyermek felügyelete (hétfőtől péntekig 8-16 óra között, az ügyeletet naponta 7-8 óráig, illetve 16-17 óráig) szabadidős programokon való részvétele, (az előre meghatározott programterv szerint) és napi háromszori étkezése biztosított. Az étkezés napi költsége megegyezik az általános iskolai napi háromszori étkezés esetén fizetendő személyi térítési díj összegével. A tanév során nyújtott kedvezmények a tábor ideje alatt érvényesek. A nyári napközis táborról részletes felhívás megtalálható az önkormányzat oldalán.

Budavár

A Budavári Önkormányzat célja, hogy segítséget és támogatást nyújtson a kerületi családoknak – az iskolai vakáció idejére – minőségi nyári programok támogatásával, a részvételi lehetőség megteremtésével annak érdekében, hogy minél több kerületi iskoláskorú gyerek lehessen közösségben, regenerálódhasson és fejlődhessen ingerdús környezetben.

Ezen túl az önkormányzat kedvezményes üdülési lehetőséget biztosít szociálisan rászoruló nagycsaládosok, kerületi nagycsaládosok, illetve a kerületi oktatási, köznevelési intézmények tanulói részére Zamárdiban található üdülőjében. Ezen felül az önkormányzat horányi üdülőjében is kedvezményes táborozási díjat biztosít a kerületiek részére. A szociálisan rászorult személyek esetében a tényleges igénybevételt, üdülést követően a térítési díj visszafizetésre kerül, így ingyenes számukra az üdülő igénybevétele.

Szombathely

Szombathely Megyei Jogú Varos önkormányzata a gyermekek védelméről es a gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján minden évben nyári napközis tábort szervez az iskolás korú gyermekek számára, ezzel biztosítva a gyermekek napközbeni ellátását. A napközi táborban résztvevő gyermekek szüleit kizárólag az étkezés költségei terhelik. A napközis tábor biztosítása mellett, 2023. június 18. es július 9. között az idei évben először a közgyűlés döntésé alapján Fonyódon, a SZOVA Zrt. tulajdonában levő üdülőben is sor kerül szombathelyi gyermekek táboroztatására.

Három szombathelyi általános iskola - Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola es Alapfokú Művészeti Iskola, Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola és az Oladi Általános Iskola - diákjai 1 hetes turnusokban vehetnek reszt táborban. Turnusonként 20 fő 4.,5. es 6. osztályos - az adott oktatási intézmény által kiválasztott - gyermek táboroztatására kerül sor. A táborban résztvevő gyermekek kiválasztásának szempontjai: szociális rászorultság, kiemelkedő tanulmányi eredmény-, szorgalom vagy sport teljesítmény, tanulmányi vagy sport versenyen elért eredmény. A táborban való részvétel ingyenes, annak valamennyi költséget Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata viseli.

Békéscsaba

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata önként vállalt feladatként, a hagyományoknak megfelelően nyári napközis tábort szervez 6-12 éves korú békéscsabai lakóhellyel rendelkező gyerekeknek. A gyermekek nyári felügyeletét, szünidei programját a nyári napközis táborban 2023. július 3. és augusztus 4. között, minden hétköznap 7.30-tól 16.30-ig két helyszínen biztosítja az önkormányzat és a Békéscsabai Tankerületi Központ.

A napközis táborban a gyerekek a pedagógusi felügyelet mellett tízórait, ebédet és uzsonnát is kapnak. Az étkezésért az iskolai tanítási időben is fizetett díjakat számlázza ki az önkormányzat, tehát vannak, akik térítésmentesen étkeznek, mások részösszegeket vagy teljes árat fizetnek. A nyári napközis tábor két helyszínen zajlik majd, és a korábbi évekhez hasonlóan, körülbelül napi 250 gyermek veszi majd igénybe.

Szeged

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nemcsak a beiskolázást támogatja 15 ezer forinttal, segítve ezzel az általános iskolás gyermeket nevelő szegedi családokat, és biztosítja a nyári meleg étkeztetést a rászorulóknak, de a rekreációt és a pihenést is segíti. Szeged város balatonkenesei táborában idén 700 szegedi gyermek vakációzhat egy hetet kedvezményes áron a nyári szünetben, mivel csak az étkezést kell a szülőknek fizetni. Az utazás, a szállás, a tanári felügyelet és a változatos programok díját Szeged város finanszírozza.

Nagy népszerűségnek örvendenek Szegeden az önkormányzati napközis táborok, ahová hat turnusban összesen 1300 gyereket várnak idén nyáron. Az oktatási intézmények szociális szempontok alapján tettek javaslatot, hogy kik kerülhetnek be a csoportokba. Idén is többszörös volt a túljelentkezés a napközis táborokba, ahol csak az étkezést kell a szülőknek fizetni. A tanári felügyelet és a rendkívül változatos programok díját Szeged város finanszírozza. Szegeden egyébként idén összesen 150 különféle táborozási lehetőséget kínálnak a vakációzó gyermekeknek a város művelődési és sportintézményei.

A lista nem teljes: ha érdekel a lehetőség, feltétlenül érdeklődj a helyi önkormányzatnál vagy az iskolában!

Pénzcentrum felmérés

Címlapkép: MTI/Varga György

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem