Akadozik a napelemes inverterek kötelező adatszolgáltatási rendszerének bevezetése, amelyet júliustól terveznek elindítani.
Érik a légkondi-krach Magyarországon: nagyon fog szenvedni a közlegő hőhullámban, aki későn lép
A csapadékosabb időnek köszönhetően eltolódott a szokásos klímaszezon kezdete Magyarországon, de aki készülékvásárláson gondolkodik, annak lassan érdemes lépni. A szakértő szerint május elején még 1-2 nap alatt be lehetett szereltetni egy berendezést, de ha beindul a szokásos roham, akkor nem lesz kizárt az 1-2 hónapos várakozási idő sem, a népszerű modellek pedig hamar elfogyhatnak. A klímaroham idén vélhetően a szokásosnál intenzívebb lehet majd, mert az előrejelzések szerint nyáron még a tavalyi kánikulánál is keményebb hőhullám jön - 2024-ben pedig még ennél is rosszabb lesz a helyzet.
A tavalyi hőség csak a kezdet volt: az előrejelzések szerint az idei nyár még annál is durvább lehet. Berceli Balázs, az Időkép meteorológusa a korábban a Pénzcentrumnak úgy fogalmazott: nehéz megmondani, hogy pontosan mennyivel lesz melegebb, ám a hőhullám szinte teljesen biztosan borítékolható. Ezt leginkább egy, a világ túlsó felén zajló El Nino-jelenségnek köszönhetjük. Sőt, a szakember szerint az 2023-as hőség csak ízelítő lesz abból, ami 2024 nyírrán következik.
Előfordulhat ezen a nyáron hőhullám tartósan, és akár több hétig is tarthat majd. Közöttük akár lehetnek hevesebb események, zivatarokra is mindig számítani kell. Lesznek hűvösebb periódusok, átlag alatt is lehet a majd a hőmérsékleti csúcsérték. De összességében az átlag sajnos magasabb lesz, mint a korábbi években volt, a következő nyáron pedig még az ideinél is magasabb átlaggal kell számolnunk
-jelentette ki.
Az pedig beláthatatlan, hogy mennyien fogják megszenvedni a hőséget. Annyi biztos, hogy tavaly júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában a hőség miatt a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest.
Indul a roham a klímákért, nőhetnek a várólisták
A baljós előrejelzések, és a tavalyi kánikula felértékelték a klímaberendezések szerepét is: aki nyugodtan szeretne aludni a forró nyári éjszakákon, és nap közben sem akar szenvedni, annak elég erősen ajánlott beszerezni egy klímaberendezést.
Klímát vennél, de szűkös a keret? Nézz körül a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorában!
Most szakértőket kérdeztünk arról, mik a várakozások az idei klímaszezonra: kell-e számítani termék-, vagy szakemberhiányra, illetve arra is kíváncsiak voltunk, mennyivel drágultak a készülékek tavaly óta. Aki még kivárt a klímaberendezés vásárlásával, annak érdemes lassan lépnie.
Május elején, köszönhetően a csapadékosabb időnek még pár nap alatt be lehetett szereltetni egy berendezést, de ahogy közeledik a nyári szezon, úgy lesz egyre hosszabb a várakozási idő, akár 1-2 hónap is
- közölte a Pénzcentrum megkeresésére Váradi György, a Columbus Klíma Cégcsoport vezetője, amely a Fisher és Fujitsu klímaberendezések kizárólagos magyarországi forgalmazója. A cégvezető hozzátette, a klímavásárláson gondolkodóknak egyelőre nem kell termékhiánnyal számolniuk, de ez a szezon közeledtével ez is megváltozhat:
előfordulhat, hogy bizonyos népszerű termékekre akár heteket, hónapokat is várni kell majd, ha beindul a klímaszezon.
A szakember arról beszélt, hogy nagyságrendileg 15 százalékkal emelkedtek a készülékek árai tavalyhoz képest, bár, mint hozzátette, áprilisban egyes berendezések árai alacsonyabbak voltak a tavaly év végi árakhoz képest.
Arra a kérdésünkre, hogy mennyibe kerül manapság egy átlagos klímaberendezés, Váradi György elmondta,
ez elsősorban a gép hatékonyságától függ, illetve attól, hogy mire kívánja a vevő használni - egy csak hűtésre képes klíma ára jelentősen eltér egy fűtésre optimalizált gépétől, de a berendezések ára nettó 130 000 forinttól 380 000 forintig terjed. Érdemes még számolni a szerelési díjakkal, amelyek 70 000 - 120 000 forint között vannak, de egyedi igények okán lehetnek ennél magasabbak is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kiemelte, hogy a készülék kiválasztásakor alaposan mérjük fel, milyen teljesítményre van szükségünk, mire akarjuk használni a klímát: hűtésre, vagy gázkiváltás okén fűtésre is. Ha fűteni is szeretnénk a berendezéssel, akkor pedig a klíma SCOP-értékét kell figyelni. 7 °C hőmérséklet felett 4-5, extrém hidegben, -15 °C körül pedig 2 az, ami kifejezeten jó értéknek számít - sorolta.
Elsősorban a szerelő kiválasztása a lényeges, mert azon sok múlik, hogy a berendezést hogyan helyezi el adott térben, szakszerűen köti-e be. A megfelelő szervizháttérrel rendelkező, régebb óta a piacon lévő, nagy múlttal és tapasztalattal felvértezett cégek termékeit érdemes választani
- tette hozzá Váradi György, aki szerint számolni kell azzal is, hogy a megbízható üzemeltetés feltétele a rendszeres karbantartás, ennek költsége évente 8 000 - 20 000 forint lehet, a klíma típusától függően.
Kérdés, találunk-e szerelőt
Komoly szakemberhiányra számít a Panasonic is, kérdésünkre azt írták:
idén is a telepítők elérhetősége lehet szűk keresztmetszet, ha valaki a kánikulában szánja rá magát a beruházására.
Mint a cég közölte, a lakossági légkondicionálók szállításában nem érzékelnek fennakadást, a magyar disztribútoroktól beérkező rendeléseket nagyobb fennakadások nélkül ki tudják elégíteni.
Lakossági vásárlóként mindig is érdemes kivárni a műszaki, kényelmi és dizájn szempontból a vásárlónak ideális terméket, hisz egy légkondicionáló vásárlása nem pár hónapra határozza meg az életét, hanem hosszú évekre szóló döntést hoz
- tették hozzá. A Panasonic szerint vásárlásnál elsődleges szempont, hogy egyszerű oldalfali klímát szeretnénk vagy fali konzolt, esetleg elegánsan elrejthető kazettás vagy légcsatornás készüléket. Szükség lehet egyetlen helyiség klimatizálására vagy több helyiségre, így mono vagy multi split készülékekben lehet gondolkodni, ahol több beltéri egységet egyetlen kültéri egység szolgál ki.
Tapasztalatok szerint a hölgyek számára mindig is ott lesz a szempontok közt az anyag, a szín, a forma, esetlegesen a levegőminőség javító funkciók, míg a férfiak könnyebben támaszkodnak a technikai paraméterekre döntésük során. Az energiahatékonyság, a zajszint vagy éppen a méret viszonylag egyszerűen meghatározható követelmények és összehasonlításuk is megoldható
- magyarázták.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








