Bajorország továbbra is kedvelt célpont a magyar munkavállalók körében, az ottani ingatlanárak azonban még a helyieket is megdöbbentik.
A magánszemélyeknek az esetek legnagyobb részében a lakáseladás területén nincs rutinjuk, ezért jellemzően négy területen vétenek leggyakrabban hibát.
Magánhirdetők számára talán a legnehezebb feladat a jó ár meghatározása, mivel a leggyakrabban a hasonló vagy annak vélt lakások, házak kínálati árai alapján próbálják meg megbecsülni az ingatlanuk értékét, viszont ezek sokszor nem egyeznek az eladási árakkal - mondta el a Magyar Nemzetnek Varga Dezső, az OTP Ingatlanpont vezető értékesítési tanácsadója.
Ezen kívül hiba még, hogy mivel egy ingatlanközvetítő a megbízó igényei alapján több ingatlant is ajánlhat, addig a magánhirdetők jellemzően kevesebb vevőjelölttel találkoznak, az alacsonyabb megkeresésszám pedig gyorsabban és talán a szükségesnél is nagyobb árengedményre sarkallhatja őket.
Ezen felül az ingatlan használhatóságát, általános állapotát vagy az energetikai hatékonyságát javító beruházások értéknövelő tényezők lehetnek, addig az, hogy a felújításban a tulajdonos személyes preferenciája (például egy harsány csempe) is megjelenik, már nem biztos, hogy a leendő vevő ízlésével is találkozik. Ezért érdemes megfontolni és belekalkulálni a vételárba, egy nagyobb felújítás esetén, azt a lehetőséget is, hogy az utolsó munkálatokat, például a festést, burkolást, már a leendő új tulajdonos végezze el.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








