2026 augusztusára a budapesti eladó lakások 46 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek, ami közel 4 százalékpontos növekedés 2025 decembere óta.
A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) felhívja a figyelmet a tűzifával való helyes fűtés fontosságára. A hatékony tűzrakás és begyújtás, valamint a tűzifa helyes tárolása egyrészt hozzájárulhat a kiadások csökkenéséhez és a fűtőberendezés állapotának megőrzéséhez, másrészt a környezetünkben élők egészségének és az otthonunk biztonságának védelméhez is.
A 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendeletben foglaltak szerint az úgynevezett fűtési időszak az év szeptember 15. napja és a következő év május 15. napja közötti időszak. Ez még 2005-ben változott meg, az új távhőtörvény hatálybalépését követően. Sokan még mindig ehhez a dátumhoz kötik a fűtési szezon jelképes kezdetét. A TIM mai közleményének felütése szintén "Indul a fűtési szezon" volt.
A kisméretű részecske szennyezés mintegy 78%-át a lakossági fűtés okozza, amit szemléletformálással lehet hosszú távon csökkenteni – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Levegőtisztaság-védelmi Referencia Központ laboratóriumában, pénteken. Kifejtette, a helyes lakossági fűtési módok alkalmazásával és a helyes tüzelőanyag használatával nemcsak a települések levegőminőségének javításáért, hanem az ott élők egészségi állapotának megőrzéséért is sokat tehetünk, írja a HelloVidék. Az államtitkár szerint semmiképpen ne fűtsünk hulladékkal, mert veszélyes, rákkeltő anyagok jutnak a levegőbe, ami nem csak a környezetet, de az egészséget is veszélyezteti.
A helyes lakossági tüzelés tízparancsolata az agrárminisztérium szerint:
- Fűtési és meleg víz előállítási igényemnek és lehetőségimnek megfelelő, a lehető legkörnyezetbarátabb tüzelőberendezést telepítem otthonomba.
- A tüzelőberendezést és a hozzá tartozó kéményrendszert szakember segítségével helyezem üzembe.
- Felelős erdőgazdálkodásból származó tűzifát vásárolok.
- A tűzifát időjárásálló tűzifatárolóban szárítom legalább 12 hónapig.
- A tüzelőberendezést környezetbarát módon rakom meg és gyújtom be.
- A tüzelés során biztosítom a szükséges égéslevegőt.
- Gondoskodom otthonomban a megfelelő hőszigetelés kialakításáról.
- A tüzelőanyaggal takarékoskodom, a hőmérsékletet a takarékosság figyelembe vételével állítom be.
- Gondoskodom a tüzelőberendezés és a kémény rendszeres, szakember által történő felülvizsgálatáról és karbantartásáról.
- Soha nem égetek hulladékot, PET-palackot, kezelt fát, bútorlapot, színes papírt, ruhát vagy üzemanyagot.
A tűzgyújtás helyes módjáról, valamint a tüzelőanyag tárolásának fortélyairól az agrárminisztérium honlapján lehet tájékozódni. Ezeknek az ajánlásoknak a betartásával spórolhatunk a tüzelőanyaggal, így pénzt takaríthatunk meg - és az egészségünk is biztonságban lesz.
A helytelen tüzelés egészségügyi hatásai
A gyengébb minőségű szenek: faszén, tőzeg, lignit, továbbá a hulladékok égetése során jelentős mennyiségű és fajtájú káros anyag keletkezik egyrészt a tüzelésre nem alkalmas anyagok összetételből, másrészt a relatíve alacsonyabb égetési hőmérsékletből adódóan.
A helytelen tüzelés során felszabaduló szálló por, szénmonoxid, kéndioxid, nitrogén-oxidok, policiklikus aromás szénhidrogének, iIllékony szerves vegyületek valamint fémrészecskék mind káros egészségügyi hatásokkal bírnak. Ezekről részletesen az agrárminisztérium honlapján lehet olvasni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mit ne égessünk?
A hulladékok elégetésére a háztartási tüzelőberendezések alkalmatlanok. A nem megfelelő körülmények között az égetés során keletkező légszennyező szennyezőanyagok közvetlenül és hosszabb távon közvetve komolyan veszélyeztetik az emberi egészséget. Ezért Magyarországon a hulladékok nyílt téri vagy háztartási tüzelőberendezésben történő égetése több mint 15 éve jogszabályilag tilos. A kezeletlen fa és a papír kivételével tilos minden hulladék elégetése, beleértve például az alábbiakat is:
- úgynevezett „kezelt” fa, tehát festett, lakkozott (pl. régi ablakkeret, ajtók, raklapok stb.),
- rétegelt lemez, bútorlap,
- építési fahulladék,
- színes, „fényes” papírhulladék,
- petpalack, műanyag hulladék,
- autógumi, használt ruha, rongy,
- fáradt olaj, üzemanyag.
Az előbb említett anyagok elégetésekor a bennük található, vagy kezelés következtében felhordott, különböző mérgező vegyületek a levegőbe és a hamuba kerülnek, ezáltal szennyezve a környezetet, közvetlenül károsítva az egészségünket. Ezen túl, a nem rendeltetésszerű használat miatt a készülék garanciáját is elveszíthetjük. Ha a tüzelőberendezés működése nem megfelelő, a tökéletlen égés során felszabaduló gázok egy része nem távozik a kéményen keresztül, így a szobában lévők egészségét – különösen a gyermekekét és időskorúakét – közvetlenül károsítja.
Hova fordulhatok, ha a szomszéd „befüstölt”?
Amennyiben zavaró, irritáló, feltehetően az egészségre ártalmas légszennyezést érzékel, első lépésként próbálja meg a szennyezés okozóját megkeresni és személyesen megbeszélni a problémát. Ha a személyes megkeresés nem jár sikerrel és a káros tevékenység tovább folytatódik, bejelentést tehet az illetékes Kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában, ahol panaszát a környezetvédelmi hatóságok kivizsgálják - írja az agrárminisztérium honlapja.
Most örülhet, akinek itt van háza vagy lakása: elképesztő drágulás söpör végig ezen a magyar vidéken
Győr és Sopron térségében a kereslet erősebb, mint a kínálat, ezért alig kell engedni a hirdetési árból.
Itt a csalók feketelistája, akik trükköznek a tűzifával 2026-ban: ne dőlj be az ilyen hirdetéseknek!
A leginkább úgy kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk, hogy körültekintően és óvatosan vásárolunk, megrendelés előtt pedig alaposan tájékozódunk.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






