20 °C Budapest
paint house renovation trap work

Elkezdtek kivárni a lakásvásárlással a magyarok: hibát követnek el, vagy tudnak valamit?

2022. október 15. 14:04

A  harmadik negyedév végig több mint százezer ingatlan adás-vétele történt meg a piacon, ezen belül szeptemberben 9200 ingatlan cserélt gazdát, ami mintegy 6 százalékkal kevesebb az augusztusinál - közölte a Duna House; a társaság az év végig 120-130 ezer tranzakcióra számít országosan, míg az elmúlt évben 152 ezer ingatlant adtak el Magyarországon.

A társaság adatai szerint az erős első és a kissé gyengébb második negyedév után az ingatlanpiacon korrekció történt, az eladók és a vevők kivárnak, ami hatással lehet az év utolsó negyedévében az árakra és a forgalomra is. Hozzátették, a változás egyelőre minimális az ingatlanpiacon, a hirdetési árak még nem csökkentek lényegesen, inkább a vevők alkupozíciója erősödött.

Az ingaltanportál adatai szerint, bár kevesebb a tranzakció, a harmadik negyedévben erősödött a befektetők jelenléte az ingatlanpiacon: a főváros belső kerületeiben emelkedett a kislakások és a kiadásra szintén alkalmas, 40-60 négyzetméteres ingatlanok iránti érdeklődés, miközben a kerületek népszerűségi listáján a korábbi favorit Zugló, a tizenegyedik helyre szorult vissza.

Közölték, míg tavaly a pesti ingatlaneladások főként a 20-30 millió forintos értékkategórián belül történtek, idén már áthelyeződött a hangsúly a 70 millió forint feletti otthonokra. Éves szinten is emelkedés tapasztalható az árakban, így a budai paneleknél 29 százalékkal, a pesti oldalon pedig 30 százalékkal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak 2021 harmadik negyedévéhez képest. A téglából készült otthonok esetében 90 millió forint fölé nőtt az ingatlanra költött összeg Budán, a pesti oldalon 17 százalékos drágulás volt megfigyelhető az értékesítési adatok alapján.

A legjobb lakáskölcsön ajánlatot keresed? Találd meg a Pénzcentrum hitelkalkulátorával!

A vidéki ingatlanpiacon a paneleknél folytatódott az átlagos négyzetméterárak emelkedése, az átlagos lakásár a tranzakciók több mint ötödében duplájára nőtt az előző év azonos időszakához képest Kelet-Magyarországon - írták. A tavalyihoz képest jelentősen emelkedett az 50 millió forint feletti árkategória dominanciája a Pest megyei eladások között.

Az ingaltanportál adatai alapján gyorsult a lakások forgási sebessége, köztük a panellakások kelnek el a leghamarabb, míg Nyugat-Magyarországon és Budán a használt téglaépítésűek nehezebben találtak új tulajdonost. Csökkent az értékesítési idő az újépítésű ingatlanok piacán is, a harmadik negyedévben meghirdetett lakások száma alig haladta meg a 20 ezret. A legnagyobb kínálatból a XIII., a IX. és a XI. kerületben választhatnak az érdeklődők.

Az áltagos négyzetméterár a fővárosi új lakások esetében 1,2 millió forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A legmagasabb árú kerület a budai I. kerület, ahol az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára megközelítette a 3 millió forintot. 

Nagy dilemma előtt a lakásvásárlók

Hirtelen több olyan változás történ az utóbbi időben, ami miatt a vásárlás előtt állók megtorpanhattak. Korábban sem volt egyszerű döntés, mi éri meg leginkább: újépítésű lakást vásárolni, használtat venni és felújítani, családi házat venni vidéken, építtetni, stb. Az utóbbi években azonban még gyorsabban változtak a körülmények, így rengeteg szempontot kell már figyelembe vennie annak, aki vásárolna.

  • Az egyik kardinális változás a karanténhatás volt: a járvány alatt távmunkába küldött dolgozók elkezdtek arra berendezkedni, hogy home officeból dolgozva bárhol lakhatnak, ami felpörgette a vidéki üdülőövezetek ingatlankeresletét.
  • Eközben elkezdtek drágulni a felújítási és építési alapanyagok, és munkadíjak, amelyekre csak rátett a felújítási támogatás és hitel bevezetése 2021-ben. A felújítás költsége így iszonyúan elszállt, de építtetni is jóval drágább lett.
  • Az MNB ezalatt folyamatos kamatemelésbe kezdett, ami jócskán megnövelte a banki hitelkamatokat. A családtámogatások jogosultjainak a köre pedig szűkül, ráadásul a folyamatos áremelkedés mellett már jóval kevesebbet ér a 10 milliós babaváró is, mint korábban.
  • A legutóbbi nagy változást a rezsiszabályok módosítása hozta: egyrészt kilőtt a kereslet a klímák és napelemek iránt - amely most valószínűleg meg fog állni -, másrészt az energetilag korszerű otthonok, eleve napelemes házak lesznek feltehetően keresettebbek és a korszerűtleneket nem veszik majd.

Szóval aki most venne lakást, házat, kétszer meg kell gondolnia, mit választ. Ha használtan vesz korszerűtlen otthont hitelből, amit felújítana, lehetséges, hogy rosszabbul jár ilyen árak mellett, mintha újabb, korszerű ingatlan mellett dönt. Azt is érdemes fontolóra venni, hogy az olyan ingatlanok, amelyek most kiestek a pixisből, talán olcsóbbak is lehetnek, a rezsihorror pedig csak nem tart örökké. Mindenesetre ebben mindenkinek az egyéni élethelyzete a döntő, általános tanácsot adni nem lehet.

A legjobb lakáskölcsön ajánlatot keresed? Találd meg a Pénzcentrum hitelkalkulátorával!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 21. vasárnap
Dániel, Daniella
29. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. július 20. 19:21
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm