Az alkoholmentes szegmens, ami az alkoholmentes lagereket és radlereket is tartalmazza, az elmúlt 10 évben jelentős növekedést mutatott.
Sokan használják ki a tavaszi szünetet arra, hogy rendet vágjanak a szekrényükben. A téli ruhatárat hosszabb időre el lehet pakolni, felső polcra tenni, és ideje elővenni a tavaszias darabokat. Ezalatt fel lehet mérni, mit kell újonnan beszerezni, illetve mit lehet kiszanálni. A szanálással pedig együtt jár, hogy új helyet keresünk a már nem használt daraboknak. Ehhez adnak most tippeket a szakértők.
A tavaszi nagytakarítással gyakran együtt jár gardróbunk rendezése és a rég nem használt, feleslegessé vált ruháink kiválogatása is. Több lehetőségünk is van, amikor a szelektált ruháink és cipőink sorsáról döntünk: az egyik alternatíva lehet például – a jó, hordható állapotú holmik esetében – a rászorulók részére történő adományozás. Ha ezt az utat választjuk, érdemes néhány dolgot szem előtt tartanunk, mielőtt belevágunk. Az LG szakértői összegyűjtötték, hogy mire érdemes figyelnünk, hogy az adományozás igazán hasznos lehessen.
A szervezetek tehermentesítése
Mivel a karitatív szervezeteknek jelentős költségeket jelentenek például a ruhák válogatásával, rakodásával, raktározásával, szállításával vagy éppen a munkatársak foglalkoztatásával kapcsolatos kiadások, ezért érdemes néhány szempontot szem előtt tartanunk, amivel megkönnyíthetjük a munkájukat. A ruháink, cipőink válogatása során gondoljuk át, hogy melyik darabok lehetnek hasznosak azoknak, akik azokat később megkapják. Szintén fontos, hogy hordható, használható, jó állapotú darabokat válogassunk ki, hiszen az adományozás nem lomtalanítás.
Nézzünk szét a környezetünkben
Érdemes minden esetben felvenni a kapcsolatot egy kiválasztott szervezettel, hogy kiderüljön, tudnak-e egyáltalán ruhaadományt fogadni. Még ezt megelőzően nézzünk szét saját környezetünkben, közvetett vagy közvetlen ismerősi körünkben, hogy van-e olyan, akinek szüksége lehet hasonló támogatásra. Ennek előnye, hogy így a folyamatban nincs szükség köztes szervezetre, amely válogatja, raktározza és szállítja a ruhákat, így több kapacitásuk maradhat más adományokkal foglalkozni, ráadásul az adományozott ruháink is azonnal megfelelő helyre kerülhetnek.
Ha egy nagyszabású gardróbfrissítés után nagyobb adag ruhát adományoznánk, érdemes nem és életkor szerint szétválogatnunk a darabokat, ezzel is megkönnyítve az önkéntesek munkáját. További szortírozási szempont, hogy a karitatív szervezetek sokszor csak az éppen aktuális évszakban viselhető ruhákat tudják befogadni, mert így nem kell hosszú ideig raktározniuk a darabokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tiszta és jó állapotú ruhákat adjunk
Mivel a szervezeteknek nincs lehetőségük a ruhák és cipők javíttatására, tisztítására, fontos, hogy olyan darabokat adományozzunk, amik tiszták és hibátlanok, egyszóval azonnal hordhatóak. Mielőtt tehát átadjuk a szervezetnek vagy közvetlenül a rászorulóknak, fontos, hogy alaposan mossuk, és lehetőleg vasaljuk is ki a ruhákat, vagyis hozzuk olyan állapotba, mintha mi készülnénk felvenni.
A mosás előtt ellenőrizzük a ruhák címkéit és válasszuk a nekik megfelelő programot és az ajánlott hőmérsékletet, a folyamat végeztével pedig figyeljünk arra, hogy ne hagyjuk sokáig a ruhákat a gép dobjában, mert meggyűrődhetnek az anyagok. Ezután szárítsuk meg a darabokat – ha van lehetőségünk, a gyors és alapos eredmény érdekében, érdemes ehhez szárítógépet használnunk.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








