Az ukrán gazdaság jelenleg rendkívül gyenge állapotban van, 2024-ben az egy főre jutó GDP az EU-27 átlagának kevesebb mint 30 százalékát érte el.
Orbán Viktor ad interjút a Kossuth Rádiónak, melyben beszélt 65 év felettiek átoltottságáról, az iskolák részletes nyitásáról, és arról is, hogy vizsgálni fogják a magyar hatóságok a Janssen oltóanyagot.
Nagyon közel vagyunk, hogy a 8 millió oltható magyar megkapja a vakcinát - kezdte a miniszterelnök. Az iskolanyitással kapcsolatban elmondta, azért volt rá szükség, mert az adatok szerint az utolső 10 napban megnőtt a bölcsődékbe bevitt gyerekek száma. Tehát valós igény van a szülők részéről a napközbeni ellátásra. Megérti, hogy a szülők féltik a gyerekeket, de összesen 27 14 év alatti gyermek van kórházban Covid miatt, közülük kettő van lélegeztetőgépen. Ha azt akarjuk, hogy a sok százezer diák szülője újra dolgozni mehessen, akkor nyitnunk kell - mondta, majd hozzátette, ha a számok a tervek szerint alakulnak,
május végére kint vagyunk a vízből.
Már több, mint 4 millió 219 ezer regisztrált van, de ez még mindig kevés. 5 különféle vakcina van, igyekeznek figyelembe venni az egyéni igényeket is, miközben gyorsnak is kell lenni. A 65 év feletti regisztráltak közül nagyjából mindenki be van oltva, az elmaradás technikai jellegű inkább.
Most kiesett több mint 500 ezer nyugati vakcina, ezért egy szokatlan lépésre kellett szánni magunkat, és olyan vizsgálatok lesznek a Jansen vakcina esetében, mint a keleti vakcináknál
- mondta a kormányfő.
Sokan azt hiszik, lesz egy olyan helyzet 60-70 százalékos átoltottságnál, amikor a nyájimmunitás olyan szinten lesz, hogy neki már nem kell oltakozni. A miniszterelnök elmondta, ilyen nem lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Két lehetőség van: vagy beoltatja magát valaki, vagy elkapja a vírust.
A háziorvosokat azért is vonták be az oltási programba, mert nekik van terepismerete, bennük bíznak az emberek. A háziorvosok mindent tudnak, hozzájuk lehet fordulni a kérdésekkel.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








