Naplemente a Parlament, a Lánchíd és a Duna, Budapest, Magyarország

Rendkívüli! Védelmi tanácsot hívott össze Orbán Viktor: fontos fordulat jöhet a háborúban?

2025. június 2. 15:11

Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli Védelmi Tanács ülést hívott össze a háborús helyzet eszkalációja és a Magyarországot érő nemzetközi nyomás fokozódása miatt. A kormányfő szerint az ország a béke oldalán marad, annak ellenére is, hogy emiatt fokozódhatnak a Brüsszellel való viták- írja a Telex.

"Az elmúlt napokban történt katonai akciók azt vetítik előre, hogy a háború hosszabb és brutálisabb lesz annál, mint amire az év elején számítottunk. Szembe kell nézni a ténnyel, hogy a transzatlanti egység élesen megbomlott. Soha nem volt ekkora szakadék a Trump vezette békepárti erők és a háború folytatását akaró brüsszeli és kijevi vezetők között" – fogalmazott hétfői közösségi média bejegyzésében a miniszterelnök.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarországnak továbbra is a béke mellett kell kiállnia, még akkor is, ha ez a brüsszeli vezetéssel való hangosabb vitákhoz vezet. Orbán Viktor figyelmeztetett: fel kell készülni a konfliktus elhúzódására, valamint arra, hogy hazánkat fokozott támadások érhetik Trump-párti álláspontja miatt. A miniszterelnök előrevetítette, hogy "a Magyarország ellen bevetett titkosszolgálati műveletek, a lejárató kampányok és a háborús propagandaakciók az eddiginél is nagyobb lendülettel folytatódnak" a jövőben.

A kialakult helyzetre való tekintettel Orbán Viktor hétfő délutánra összehívta a Védelmi Tanács ülését. A testület legutóbb májusban ülésezett, amikor a kormány álláspontja szerint összehangolt titkosszolgálati akció zajlott Magyarország ellen, amelynek célja az uniós tagságról szóló szavazási kezdeményezés ellehetetlenítése volt.

A mostani tanácskozás összehívása vélhetően összefüggésben áll azzal, hogy nemrégiben az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette: felszámolt egy állítólagos magyar kémhálózatot Nyugat-Ukrajnában, és két ügynököt őrizetbe vett. Erre válaszul Szijjártó Péter külügyminiszter két ukrán diplomata kiutasítását rendelte el kémkedés vádjával. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pedig az SZBU és a Tisza Párt közötti együttműködést feltételezett.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Eje
9 hónapja
A magyar nép akarata nem = a fideszss (mint az csak egy párt!) akaratával mivel az csak a túlélésről szol! Ez nem kormányzás, csak a bénák kísérletezése "hát-ha".....:)
1
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31