17 °C Budapest

Pénzt ad a kormány a családi házak felújítására

2011. május 18. 06:52

Várhatóan idén júniusban, az Új Széchenyi Terv keretén belül kerül meghirdetésre az a két pályázati konstrukció, amely lakáscélú ingatlanok felújítására, illetve új és energiahatékony otthonok létesítésére irányul.

A Nemzeti Energiastratégia azt az ambíciózus célt tűzte ki maga elé, hogy harminc százalékkal kell csökkenteni az épületszektor területén felhasznált energia mennyiségét - jelentette ki a napokban Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár.

Bencsik János felhívta a figyelmet arra, hogy "ezt az erőteljes energiamegtakarítási szándékot csak akkor lehet megvalósítani, ha az állam jó példával jár elöl, melynek egyetlen útja, ha az állam által finanszírozott közintézmények épületeit felújítják". Hozzátette: a felújításhoz 9,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított a magyar állam, európai uniós közösségi források felhasználásával. Ebből 4,5 milliárd forintot húsz kórház épületének a rekonstrukciójára, 4,7 milliárd forintot pedig felsőoktatási intézmények megújítására fognak elkölteni.

Az államtitkár szerint a beruházásokkal ezen intézmények évente, mintegy 400 millió forinttal tudják csökkenteni a költségvetésük kiadási oldalát. A várható további előnyökről szólva elmondta, hogy ezen épületek esztétikailag is megújulnak, használati értékük is növekszik és az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke is csökkenni fog, valamint - fűzte hozzá - gazdaságélénkítő, munkahelymegtartó szerepe is lesz.

A kormány olyan technológiák alkalmazását is támogatja, - mintaértékű programok elindítása érdekében - ahol a legújabb és leginnovatívabb technológiák hazai körülmények közötti telepítésére és kipróbálására kerül sor, mint például geotermikus kazánok, vagy a használati melegvíz napkollektorokkal való előállítása.

Az államtitkár elmondta: lakáscélú ingatlanok felújítása, illetve új és energiahatékony otthonok életre segítése érdekében - remélhetőleg júniusban - két konstrukcó kerül meghirdetésre az az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretein belül. Az egyik pályázati kiírás az 1992 előtt épült családi házak felújítását, a másik pedig az új építésű otthonok energiahatékony módon történő megvalósítását fogja szolgálni.

Kazánok millióit cserélnék le Magyarországon

A kormány otthonteremtési stratégiájának vitairata három ponton tesz energetikai tárgyú célkitűzéseket. Rövidtávon várhatóan érkezhet egy kazáncsere-program, valamint támogatnák a napkollektorok elterjedését is. Az NGM szintén nagy lehetőséget lát az ESCO-megoldások lakáspiacra terelésében is.

Az irat emlékeztet rá, hogy az EU 2020 stratégiája célul tűzi ki az alacsony primer energiafelhasználású, tehát magasabb energiahatékonyságú, kisebb CO2 kibocsátású, nagyobb megújuló energia felhasználású korszerű lakások építését.

Az gazdasági élénkítést szolgáló energiahatékonysági javaslatok közült a program a kondenzációs kazánok elterjesztését, a napkollektorok telepítésének támogatását, és az ESCO-finanszírozással egybekötött energiahatékonysági beruházásokat tárgyalja. Az előbbi kettőnek kiemelt fontosságot tulajdonít a program, rövid megvalósíthatósági idő mellett. Az ESCO-s megoldások a kormány otthonteremtési programjában az előbbieknél kisebb prioritást élveznek a vitairat szerint, és csak középtávon számolnak azokkal. A vitairat szintén kitér az egységes energiatörvény szükségességére, és az energiatanúsítványok használatának elterjesztésére.

Mi az az ESCO?
ESCO (Energy Saving Cooperation)-finanszírozásnak nevezzük azt a konstrukciót, amelynek keretén belül az energiacég előfinanszírozza a beruházást (vagy annak egy részét), költségei pedig a működés során keletkező energia-megtakarításból - általában öt-tíz év alatt - térülnek meg.


A program a kondenzációs kazánok elterjesztését a kémény-felújítási programmal összekapcsolva képzeli el, ami által gázkazánonként 20-40%-os gázmegtakarítással kalkulál. A NGM közlése szerint ugyanis a jelenlegi gázkazán-állomány átlagéletkora meghaladja a 24 évet, átlagos hatásfokuk 60-65%-os. A munkaanyag szerint az ország mintegy 2 millió gázkazánjának lecserélésével éves szinten legalább 1,2-1,3 milliárd köbméter földgázt lehetne megspórolni.

A tervezet szerint a kazáncserékhez állami támogatási is biztosítanának, amelyet utófinanszírozással, számla ellenében nyújtanának. A támogatás tervezett mérték2 20-30%. A program preferálná a hazai gyártásban/összeszerelésben piacra kerülő kazánokat.

Akárcsak az előzőpontnál, szintén az ÚSZT-vel összhangban tárgyalja a programtervezet a napkollektorok telepítésének támogatását. A tervezet szerint a háztartási meleg víz előállításában segédkező napkollektorokra 20%-os állami támogatást nyújtanának, azonban a kifizetéseket 120 ezer forintban maximalizálnák. Nem új épületek esetén csak akkor lehetne támogatást igényelni, amennyiben a szolár egységek bizonyítottan gázfogyasztást váltanának ki. A tervezet mintegy 20 ezer lakásnak nyújtana támogatást napkollektor telepítésre. Az NGM kitér arra is, hogy az ilyen formában nyújtott mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatás ÁFÁ-ban visszatérülne. A támogatásokat a kereskedőkön keresztül juttatná el a program a fogyasztókhoz.

ESCO a lakáspiacon

A tervezet harmadik jelentős pontként tárgyalja az ESCO-finanszírozási módszer támogatását, elterjesztését. Ebben a konstrukcióban az elvégzett energiahatékonysági beruházás fedezetét a megtakarított energia biztosítja, vagyis az ebben tevékenykedő projektcégek a minél nagyobb megtakarítás elérésében érdekeltek. Az NGM tervezete szerint az épületeknél 30-40%-os megtakarítás is elérhető, de egyes lakóépületeknél ennél is magasabb értéket valószínűsítenek.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A felvázolt koncepció szerint a társasházaknál a tulajdonosok az önerőt akár biztosíthatnák lakás-takarékpénztárak segítségével vagy banki hitelből is, míg az állam évekre lebontva folyósítaná a támogatást számukra. A javaslat kitér arra is, hogy az ESCO-módszert elsősorban a lakás-szövetkezeteknél lehetne jól alkalmazni. A NGM megemlíti, hogy a rendszer elterjesztéshez célszerű lenne felülvizsgálni a társasházi törvénynek azon pontját, ami szerint a rendes gazdálkodás körét meghaladó beruházásoknál az összes lakástulajdonos beleegyezés szükséges.

A gazdasági tárca a programot úgy javasolja bevezetni, hogy a beruházások során növekedjen majd a megújuló energiák részaránya is. A kitűzött műszaki cél, hogy a korszerűsítés során az épületek elérjék az "A" energetikai besorolást. Az állami támogatás pénzügyi forrásait a program során keletkezett (felszabaduló) kvóták eladásából tervezik előteremteni.

Az ESCO-program, amelynek megvalósulásával középtávon számol az NGM mintegy 500 ezer lakás energetikai korszerűsítését helyezi kilátásba, amelynek 40 %-a családi házak és 60%-a többlakásos lakóépületek. A program becsült évi forrásigénye 200 milliárd forint/év, 5 év alatt összesen 1000 milliárd forint. Átlagosan az állami támogatás intenzitása 50%, ami esetenként eltérően 40-60% közötti támogatási intervallumot jelent. Ez azt jelenti, hogy 5 év alatt 500 milliárd forint támogatási igény keletkezhet, azonban az ország költségvetési helyzetére való tekintettel az állam a támogatást 10 év alatt egyenlő részletekben folyósítaná, az előfinanszírozás során támaszkodva a magyar pénzintézeti rendszerre.

A minsztérium szerinta halasztott állami támogatással (és a többlakásos épületek esetén ESCO megoldásokkal) megvalósuló program várható hatásai és előnyei a következőek lesznek:

- A program megvalósítása során 15 év alatt összesen kb. 120 millió GJ, illetve, mintegy 8 millió GJ/év energia-megtakarítás érhető el. Ez 15 év alatt megfelel 392 milliárd forint energiaköltségek csökkenésének, illetve spórolásának, amely nagyobb részben hiteltörlesztésre használható fel.

- A becsült energia-megtakarítás függvényében mintegy 1,15 millió tonna CO2 csökkentés várható a 15 éves megvalósítási idő alatt, amelynek értékesítése kb. 145 milliárd forint további forrást jelenthet.

- A javasolt program az első hat év alatt 139 ezer új munkahelyet teremthet, illetve tarthat meg, amelyből a segéd- és betanított munkások arány 48 %-ot tehet ki .

A 10 évre széthúzott, ütemezett állami támogatás folyósítása lehetővé teszi, hogy a program megvalósítása alatt (azaz az első 6 évben) az állami program kiadásai a legrosszabb esetben megegyeznek az adóbevételekkel.

Pénzcentrum vélemény
A Pénzcentrum.hu által megkérdezett elemző szerint a kormány láthatóan komolyan veszi az energihatékonyság témakörét, és az abban rejlő hosszú távú megtakarítási lehetőségeket, azonban a költségvetési helyzet, és az abból fakadó forráshiány nem teszik lehetővé a tömeges lakossági programok elindítását. A helyzet várhatóan nem is fog érdemben változni mindaddig, amíg a kormányzat nem tesz szert újabb kvótabevételekre. A hamarosan elindított két kísérleti program mindenképp üdvözölendő, annak ellenére is, hogy a támogatásban részesülők várható száma nem lesz jelentékeny a teljes "családiházasak" körében.

Tekintettel a háztartások szerény megtakarítási hajlandóságára (képességére) és meglévő adósságállományára, nem várható, hogy pusztán önerőből széles körben meginduljanak a lakossági energiahatékonysági beruházások, mindenképpen szükség lesz további források becsatornázására, ösztönzők kidolgozására. A kazáncsere-program esetében is a legnagyobb kérdés, hogy ekkora támogatási arány mellett elegendő ösztönzést nyújt-e majd a lakosság számára: várhatóan nem lesz elegendő a teljes hazai lakossági kazánpark korszerűbb eszközökkel történő kiváltására. A napkollektora még inkább igaz lehet az előbbi megállapítás. A nagyobb lakóközösségek, társasházak esetében jó megoldás lehet az ESCO-típusú korszerűsítés, azonban állami szerepvállalás, hitelek, garanciák nélkül a piac várhatóan csak nagyon későn fog eljutni a lakossági körhöz. Nem ad bizakodásra okot az sem, hogy a vitairat a prioritások között hátra sorolta ezt a programot, vélhetően a nagyobb forrásigény miatt.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem