Idén eddig tart a nyári szünet: elindult a visszaszámlálás
Tegnap befejeződött az iskola, elkezdődött a visszaszámlálás: ennyi napod maradt a nyári szünetből.
Tegnap befejeződött az iskola, elkezdődött a visszaszámlálás: ennyi napod maradt a nyári szünetből.
Egyre több veszély leselkedik a fiatalokra, főként nyáron.
Az ország nyolc nagyvárosában tart tájékoztató napokat június második felében a készülő kísérleti tankönyvek megismertetésére az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.
Az év felénél járunk, fogyatkozik a hosszú hétvégék, munkaszüneti napok száma is.
Soha nem látott túljelentkezés van az alternatív iskolákba, és nem csak az elitképzés iránt érdeklődnek egyre többen.
A napokban hozták nyilvánosságra a tavalyi iskolai kompetenciamérés eredményeit. A tavalyi intő PISA-jelentés után e mérés már az oktatás színvonalának folyamatos mélyülését vetíti előre.
Egy általános iskola köteles felvenni azt a tanulót, akinek lakóhelye (ennek hiányában tartózkodási helye) a körzetében található. Tehát törvénytelen a körzetes gyerekek elutasítása.
Kevesebb só, cukor és zsír, több teljes kiőrlésű élelmiszer, zöldség és gyümölcs.
Valószínűleg nem lesz elég a 12 ezer forintos normatíva gyerekenként a tankönyvekre. Megoldást a 60-70 százalékkal csökkentett árú kísérleti könyvek jelenthetnek. Az "új generációs" tankönyvek közül azonban még egy sem készült el.
A szakiskolák gimnáziumoktól és szakközépiskoláktól való elválását sürgetik az iparkamarák.
Ebben közrejátszik az is, hogy alacsony pontszámokkal lehet bekerülni ingyenes tanári képzésekre.
Szeptembertől többek között megszűnik a Cooper-futás, a tizenkét perces kötelező futásteszt.
Hamarosan az összes általános és középiskolás fittségét és fizikai állapotát tesztelik majd; több mint egymillió diákra vár testsúly- és testzsírmérés, fekvőtámasz, felülés és távolugrás, az eredményekről pedig országos adatbázist készítenek.
A szakképzés lerövidítése, a közismereti tárgyak és a tankötelezettség 16 évre csökkentése mind-mind hozzájárulnak a szakiskolákban mérhető 40-50 százalékos bukási arányhoz. A pedagógusok évek óta kongatják a vészharangot.
Szívesen végeznek szociális tevékenységet a fiatalok a közösségi szolgálat részeként.
Április 30-ig kell elkészíteniük a pedagógusoknak a jobb fizetési besorolásukhoz szükséges portfóliót.
Az elmúlt húsz évben megnőtt az iskolákban a problémás gyerekek száma, jelenleg az általános iskolások jelentős hányada tanulási nehézséggel, figyelem- és magatartászavarral küzd.
A felvételizőknek szombatig kell véglegesíteniük a jelentkezésüket az e-felvételi rendszerében, a hitelesítésre február 23-ig lesz módjuk.
A következő tanév rendjéről szóló rendelettervezet tartalmazza azt is, hogy mikor lesznek a szünetek.
A következő tanévben az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán az eddigi mérések mellett a diákok idegen nyelvi tudását is górcső alá vennék. Ezt is tartalmazza a következő tanév rendjéről szóló rendelettervezet, amelyet a kormany.hu oldalon tettek közzé.
A jövőben a középiskoláknak lehetőséget kell biztosítaniuk a tanulók számára, hogy folytathassák a korábban megkezdett idegen nyelv tanulását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Sipos Imre azt is elismerte: vannak viták az alsó tagozatos nyelvoktatás kiszélesítése körül.
Karácsony előtt elutalta a decemberi béreket az alkalmazásában álló pedagógusok, munkavállalók, kormánytisztviselők számára a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Megkezdődött a 2014. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás szombaton, vagyis már lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, mester-, osztatlan mesterképzésekre és felsőoktatási szakképzésekre.
Két tanév alatt csaknem negyven százalékkal csökkent az iskolai hiányzások száma - írta csütörtöki számában az Emberi Erőforrások Minisztérium szociális államtitkárságának statisztikai adatgyűjtésére hivatkozva a Magyar Nemzet.