Ferenc pápa húsvéthétfői halála után a katolikus világ figyelme a konklávé felé fordul.

A világ vezetői oktatás területén Finnország, Szingapúr és Dél-Korea, melyek az elmúlt 80 évben fényéveket fejlődtek. Ezekben az országokban az állam a humánerőforrásba helyezte elsősorban a pénzt, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. Ezzel szemben Magyarország bőven az OECD átlag alatt költ erre, és ez meg is látszik a felmérétsek eredményein. A diplomásaink száma ugyan folyamatosan növekszik, de még mindig kevés, és olyan, hogy diplomás túlképzés, nem létezik, ezt sürgősen el kell felejtenünk.
Dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa az OTP Fáy Alapítvány és az Egyensúly Intézet A jövő kompetenciái – A jövő oktatása című konferenciáján nyitóbeszédében az Alaptörvényben rögzített tanulás és tanítás szabadságáról beszélt, a művelődés fontosságáról, mely segíthet megbirkózni az előttünk álló digitalizáció és a mesterséges intelligencia kihívásaival.
Magyarország oktatási rendszeréről tartotta meg előadását a nemzetközi mezőny tükrében Boros Tamás, az Egyensúly Intézet ügyvezetője.
Hol áll most Magyarország, hova kellene eljutnunk 2030-ra és miért kulcsfontosságú az oktatás?
– tette fel a kérdést. Mint kifejtette, alapvetően mindenki kiteljesedett hosszú gazdag életet szeretne, és ez a gazdaság érdeke is. Egy gazdag országnak van választása, de egy szegénynek soha nincs.
A jólléthez az oktatáson keresztül vezet az út.
A világ vezetői oktatás területén Finnország, Szingapúr és Dél-Korea, melyek az elmúlt 80 évben fényéveket fejlődtek. Ezekben az országokban az állam a humánerőforrásba helyezte elsősorban a pénzt, és ez kulcsfontosságú. Boros Tamás szerint
azt láttuk az elmúlt évtizedekben, hogy a szegénységből két kiút van egy nemzet számára: az első az olaj, a másik az oktatás. Magyarországon hiába ásunk egyre mélyebbre, nagyon úgy tűnik, nincs olajunk, így marad a második út. Az oktatás tehát nem cél, hanem eszköz, hogy a leggazdagabb országok közé kerüljünk„
Hogyan állunk?
Egy oktatási kimenetele mindig ciklusokan átívelő eredmény vagy eredménytelenség, így érdemes a számok mentén vizsgálni. Boros Tamás szerint az egyik legfontosabb kérdés:
kikről mondunk le az oktatás során? - a PISA eredményeit így is lehet elemezni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Magyarország az OECD átlag alatt teljesít, nem vagyunk a sor legvégén, bár nagyjából a lakosság negyede teljesít alul, főként szövegértésben. Példaként említette, hogy van már olyan magyar nagyáruházlánc, ahol az árufeltöltőket írásos utasítások helyett rajzokkal instruálják, hogy biztosan megértsék, mi a feladat. A másik nagy csoport, akikről lemondunk, a korai iskolaelhagyók, ez hazánkban 12,4%, amivel rosszabb helyen állunk a mért országok között, csak a harmadikak vagyunk hátulról.
Ezzel szemben, akiknek rengeteg esélyt adunk, azok a diplomások.
Egy nagyon káros mítosz kezdett terjedni az utóbbi években, a diplomás túlképzés – de ilyen tulajdonképpen nincs. Az Egyensúly Intézet ügyvezetője számokkal bizonyította, hogy az egész EU-ban Magyarországon éri meg második legjobban diplomát szerezni, azaz óriási a kereseti különbség a az alapfokú és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők bérei között.
Ennek ellenére a felsőfokú hallgatók arány a teljesnépessége tükrében mindössze 3%, ami szintén nagyon kevés, igaz biztató, hogy évről-évre nő.
Miért maradunk le a versenyben mégis?
Nem a pénzen múlik az oktatás sikeressége, az önmagában nem elég, de a pénz igenis fontos hozzá – fejtette ki Boros Tamás. Magyarország erre viszont nem költ eleget, bőven az OECD átlag alatt teljesít.Ne csak az egy főre jutó Nobel-díjasok számában kellene versenyeznünk, hanem az egy főre jutó diplomások számában is. Mert inkább ők fogják meghatározni az ország jövőjét.
Michael Stevenson, az OECD Education and Skills Directorate kiemelt oktatásszakmai tanácsadója a konferencián az oktatás megváltozott szerepéről beszélt. A jövő oktatásának kialakításában összesen 7 országgal dolgoznak együtt, akik a legjobb eredményeket érik el a PISA felméréseken: Szingapúr, Finnország, Brit Kolumbia, Észtország, Ausztrália, Németország és az Egyesült Királyság. Nem politikusokkal dolgoznak együtt, hanem az oktatás valódi szakértőivel.

Komoly átalakítás a magyar iskolákban: minden állami intézményt érint, erről tudnia kell a szülőknek
Január óta csak központi engedéllyel jelentkezhetnek a pedagógusok iskolaigazgatói képzésre, amely az igazgatói kinevezés előfeltétele.

Nyári szünet 2025: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2025-ben? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


