A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
A tanuló és már dolgozó fiatalok körében is kisebbségben vannak, akik a magyarországi oktatási képzést európai szintűnek tartják, mindössze 18-18 százalékuk van ezen a véleményen. Mind a diákok, mind a dolgozó fiatalok többsége - 59 és 55 százaléka - alacsonyabbnak tartja a színvonalat. A dolgozó fiatalok esetében kiegyenlített eredmények születtek a kutatást rajtja óta, jellemzően a 20 százalékuk fogalmazott meg kedvező véleményt.
Alig több mint egy hónap múlva, július 26-án hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, azaz eldől, hogy a jelentkezők közül ki folytathatja a tanulmányait valamelyik oktatási intézményben. Az oktatás színvonalát tekintve a fiatalok szerint bőven van tér a fejlődésre a K&H ifjúsági index első negyedéves felmérésének eredményei alapján.
A többség negatív véleményen van
Mindössze a diákok 18 százaléka tartja európai színvonalúnak a képzést, 23 százalékuk semleges véleményt fogalmazott meg, azaz nem tartják sem jobbnak, sem rosszabbnak az oktatást az európai szinthez képest. Ugyanakkor a diákok többsége, közel 60 százaléka szerint alacsonyabb szinten van az európainál a magyar oktatási rendszer.

A 2012 vége óta minden negyedévben elkészülő felmérés történetében mindig is kisebbségben voltak azok a diákok, akik szerint az európai színvonalat képviseli a magyar oktatás. A legjobb eredmény 2014 elején született, akkor a fiatalok 43 százaléka mondott pozitív véleményt. A mélypont 2018-ban volt, akkor az arányuk a 10 százalékot sem érte el.
A felmérésből kiderül továbbá, hogy a dolgozó fiatalok hogyan értékelik az oktatás színvonalát. A diákokhoz hasonlóan csak 18 százalékuk szerint említhetőek egy lapon a magyarországi oktatási intézmények európai társaikkal. 55 százalékuk negatív véleményt fogalmazott meg, 23 százalékuk szerint nincs igazán különbség. A korábbi kutatásokban hasonló volt a pozitív véleményt megfogalmazó dolgozó fiatalok aránya, jellemzően 20 százalékot tett ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szeretik vagy sem?
Bár az oktatás színvonalával nem igazán elégedettek a diákok, van azonban kedvező eredmény is: a kutatás szerint a diákok 59 százaléka szereti, amit tanul. Ez jelentős javulást jelent az előző, 2022 utolsó negyedévében mért 37 százalékos értékhez képest, ugyanakkor összhangban van a felmérés korábbi eredményeivel, amikor a diákok 50-70 százaléka jellemzően azt mondta, hogy az elképzeléseinek megfelelő oktatásban részesül.
Ezt gondolja a magyar oktatásról Lannert Judit, a Tisza-kormány új gyermek-és oktatásügyi minisztere
A leendő gyermek- és oktatási miniszterként bemutatott Lannert Judit Magyar Péterrel beszélgetve vázolta fel a hazai oktatás megújításának terveit.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








