Hétfőn 13 órától ismerteti Magyarország 2027-es költségvetésének alapjait Magyar Péter.
Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba - közölte a köznevelési államtitkár az M1-en.
Maruzsa Zoltán elmondta: a beiratkozás ütemezésével kapcsolatos döntésről az összes óvodát és általános iskolát még a mai napon értesítik. A szülők e-mailben, illetve telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát.
A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak április 2-20. között lesz, majd 21-én a körzetes intézmények, hivatalból, automatikusan felveszik az addig máshova nem jelentkezőket - ismertette.
Az általános iskolák esetében nagyon hasonló a metódus, azzal a különbséggel, hogy a jelentkezés április 6-24. között zajlik majd a nem körzetes, április 28-áig - hivatalból - a körzetes iskolákba való beíratás.
Az Oktatási Hivatal minden körzetes intézmények fenntartóinak már a hó elején átadta a hozzá tartozó gyermekek adatait - tette hozzá.
Maruzsa Zoltán az érettségivel kapcsolatban azt mondta, hogy több forgatókönyvön is dolgozik a kormány, és kellő időben megszületik a döntés.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







