Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell.
Szeptembertől lép életbe az újonnan módosított alaptanterv, mely átstrukturálta a tantárgyak szerkezetét, új szerzőket tüntet fel kötelezőként a magyar irodalom tantárgyból, meghatározásra kerültek pontosan az óraszámok tantárgyanként az eddigi százalékos felosztás helyett, és módosult a tankönyvrendelés is. A maximális óraszám is csökkent, az ígérteknek megfelelően, igaz csak 35-ről, 34-re.
Főként a tantárgyi szerkezetben és az irodalom tananyagban lesz jelentős változás. A korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg Wass Albert és Szabó Magda munkássága, de Csukás István és Herczeg Ferenc, sőt még az angol krimiszerző, Agatha Christie is helyet kapott a korszerűsített, hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT) - tudta meg a Magyar Nemzet. Biztosan bevezetik az informatika- és technikatananyag összeolvadásával létrejövő új tantárgyat, a technológia és tervezést, valamint újdonság az is, hogy hetente legfeljebb 34 órája lehet a diákoknak még a középiskola legfelső évfolyamán is.
Az Életvitel és gyakorlat nem lesz önálló terület többé, ahová eddig az olyan témák tartoztak, mint a háztartástan, a KRESZ, a pályaorientáció, a gazdasági ismeretek vagy a családi élet. Bár eltűnni nem fognak ezek az ismeretek, más tantárgyakba olvasztják őket. Eltűnt továbbá a mozgóképkultúra és médiaismeret is, ami korábban a középiskolában önálló tárgyként is létezett, viszont mivel elviekben a tudatos médiahasználattal kapcsolatos kompetenciák már részét képezik az összes tantárgynak, külön nem lesz rá szükség. Átalakul az Ember és természet műveltségterület és az Ember és társadalom terület is.
Általános iskolában továbbra is kötelező Arany Jánostól a Toldi és Petőfi Sándortól a János vitéz, új név viszont a kínálatban Csukás István, vagy Jókai Mórtól A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélés, Mikszáth Kálmántól pedig három új művet is bevettek. A korábbinál többször szerepel a tantervben Wass Albert és Szabó Magda, Reményik Sándor művei is bekerültek, de pl. bevették az új kánonba Agatha Christie-t is. Bekerült a tantervbe továbbá Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, valamint Kós Károly és Romhányi József munkássága is.
Maradt a középiskolai tananyag része Katona József Bánk bánja, Petőfitől A helység kalapácsa, Vörösmartytól pedig a Csongor és Tünde, Zrínyitől a Szigeti veszedelem. Új cím Jókaitól A huszti beteglátogatók, Wass Alberttől az Adjátok vissza a hegyeimet és Herczeg Ferenctől Az élet kapuja című regény.
![Széchenyi István Egyetem: rengeteget emelkedtek a ponthatárok, 4400 elsőéves jutott be a képzéseikre](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/09/1693843758-KU6Og1nnf_sm.jpg)
Széchenyi István Egyetem: rengeteget emelkedtek a ponthatárok, 4400 elsőéves jutott be a képzéseikre
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)