A mai napon tartja közös sajtótájékoztatóját Orbán Viktor és Hszi Csin-ping, kínai elnök.
Jöjjenek haza a nyugdíjasok, és akkor el tudják költeni a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványukat - nagyjából így hangzik Rétvári Bence a külföldön élő magyar nyugdíjasoknak címzett jó tanácsa.
Korózs Lajos MSZP-s képviselő több kérdést tett fel az EMMI-nek a külföldre küldött Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban, amelyeket a címzettek nem tudnak elkölteni lakóhelyükön.
Rétvári Bence államtitkár írásbeli válaszából kiderült, hogy a világ 72 országába 32,5 ezer nyugdíjasnak küldtek 10 ezer forintos utalványokat, ezek összértéke 325,5 millió forint, a külföldi postaköltség pedig 52,2 millió forint volt. Az összes nyugdíjasoknak küldött utalvány értéke egyébként 26,3 milliárd.
Rétvári Bence azt is elárulta a MSZP-s képviselő kérdésére, hogy mit kezdhetnek Ausztráliában és egyéb távoli helyeken élők az Erzsébet-utalványokkal:
Az utalványokat hagyományosan a kibocsátást követő év végéig lehet felhasználni, azok tehát, akik 2017 folyamán nem látogatnak haza, vagy nem küldik vissza a magyarországi rokonságnak, feleslegesen kapták meg.
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök