Búcsúzik a Roncsbár, Kelet-Magyarország egyik legnépszerűbb helye, amely 12 éven át szórakoztatta a látogatókat.
Nyugdíjreform-csomagot dolgozott ki a Pénztárszövetség, illetve a MABISZ, melyet le is tettek a kormány asztalára – írja a Portfolio. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak az iparági szereplők és a GFM között, ha sikerül jó megoldást találni, elkerülhető lehet a magyar nyugdíjkatasztrófa.
Folyamatosak az egyeztetések a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az öngondoskodási piac képviselői között, a cél, hogy kidolgozzanak egy olyan megoldást, amely érdemben növelni tudja a nyugdíjcélú öngondoskodási termékek népszerűségét és az azokat igénybe vevők számát Magyarországon – írja a Portfolio.
Lenne min változtatni, az MNB legfrissebb számai szerint nagyon kevés magyar rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással, az ezek között legnépszerűbbnek számító önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma is folyamatosan csökken. A friss számok szerint a második negyedévben is folytatódott az önkéntes pénztárak taglétszámának csökkenése: míg március végén 1,084 millió tagot számlált a szektor, június végén közel 6 ezer fővel kevesebb tag volt, így a létszám 1,078 millióra esett vissza.
Ami azonban a Portfolio szerint ennél is aggasztóbb, hogy egyszerűen hiányoznak a fiatalabb tagok a pénztári szektorból, ezt bizonyítja az is, hogy a 30-44 év közötti tagok száma a 2021-es közel 353 ezerről 2022-re 325,5 ezer főre csökkent, ami 8 százalékos visszaesés egy év alatt.
Rosszabb a kép, ha 2016-ig együnk vissza, ahonnan az MNB közli az adatokat: ez esetben már 30 százalékos a csökkenés mértéke, és innen nézve a 16-29 évesek száma is 34 százalékos visszaesést mutat. Nem véletlen, hogy a Pénztárszövetség javaslata szerint a nyugdíjcélú megtakarítások piacára elsősorban a 25-40 évesek bevonására lenne szükség, akik ideális esetben nem részesülnek szja-mentességben, ugyanakkor megfelelő jövedelemmel bírnak a rendszeres befizetés teljesítéséhez. Mindezek alapján akár 500 ezer - 1,5 millió magyart lehetne még bevonni a nyugdíjpénztári piacra.
A Pénztárszövetség és a MABISZ szerint Magyarországon a lengyel modell lehetne implementálható, azonban a magyar sajátosságokat figyelembe véve, és tanulva a lengyelek „hibáiból”. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy a lengyel nyugdíjreform jelentősen megingatta a lakosság bizalmát, mivel az a második pillér (kötelező nyílt nyugdíjalapok) megszüntetésével társult. Bár a munkavállalói tőkeprogramba a beléptetés automatikus, ugyanakkor lehetőség van a kiléptetésre, amellyel a foglalkoztatottak kétharmada élt is (részben a munkáltatók nyomására). Nem segíti a helyzetet az sem, hogy az állami hozzájárulás alacsony mértékű a lengyel modellben.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lengyelek „hibáin” okulva a Pénztárszövetség úgy véli, hogy egy olyan lengyel modell bevezetése hozná a legjobb megoldást a magyar nyugdíj-megtakarítási piacon, ahol szintén gördülő rendszerben valósulna meg a kötelező beléptetés (az első évben a minimum 250 főt foglalkoztatóknak lenne kötelező a belépés, a 4. évtől pedig a 10 fő alatti létszámmal bíró vállalkozások is a rendszer részei lennének).
Ahogy a lengyel programban, úgy itt is lehetővé válna a szabad kilépés. A munkáltató a bér 1,5, a munkavállalók a bér 2,0 százalékát fizetnék be kötelezően, önkéntes hozzájárulás további 2,5 és 2,0 százalék lehet. A munkáltatók a fenti keretösszegig mentesülnének a szocho megfizetése alól a hozzájárulásukhoz kötődően. Az állami támogatás mértéke nem változna (befizetés 20 százaléka, de maximum évi 150 ezer forint).
Utóbbival a MABISZ javaslata nem ért egyet, szerintük indokolt lenne a nyugdíjmegtakarításokra vonatkozó állami adóösztönzés valorizációja, hiszen a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó 650 ezer forintban korlátozott díjalap, továbbá a nyugdíjpénztárakat és a NYESZ-t is beszámítva a 280 ezer forint összesített adókedvezmény-korlát sem változott 2014 óta, miközben 2022 végéig a halmozott infláció 35,6 százalék volt, a bérek pedig több mint megkétszereződtek. Mindezek mellett felmerülhet az adókedvezmények százalékos mértékének emelése is – olvasható a biztosítók szövetségének javaslatában.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.