Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Egy 280 szobás szálloda kerül majd a Táncművészeti Főiskola egykori otthonának helyére - írja a 24.hu egy Facebook-bejegyzés nyomán. Utóbbit már elkezdték lebontani.
Megkezdődött a a Táncművészeti Főiskola egykori otthonának bontása, az épület helyére egy 280 szobás szálloda kerül majd. A portál úgy tudja, a szállodát a Marriott-csoport egyik tagja fogja üzemeltetni. Az eltűnő együttesből már csak a legmagasabb épület főfalai állnak, így a lebontási munkálatok várhatóan napokon belül véget érhetnek. Ezt követően elindulhat az építkezést megelőző tereprendezés, illetve az alapozás.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







