Betlen János, a Magyar Televízió egykori műsorvezetője nyugdíjáról vallott a Neshma TV pénzügyi témájú műsorában M. Kiss Csabának.
Sokan pesszimisták a nyugdíjas éveiket illetően, ugyanakkor optimisták a befektetéseiket tekintve. Egyre többen vannak, akik nyugdíj mellett is dolgoznának, de olyanok is, akik tovább lennének aktívak, és csak később vonulnának nyugdíjba. Pedig az időben megkezdett nyugdíjcélú megtakarításokkal sokat tehetünk időskori anyagi biztonságunk érdekében.
A jelenleg gazdaságilag aktív lakosság nyugdíjkilátásai elég pesszimisták, a jellemző vélemény évek óta ugyanaz – derült ki az OTP Bank Öngondoskodási Index friss adataiból. A válaszadók 67%-a szerint az állami nyugdíj nem lesz elegendő a tisztességes megélhetésre, ennek ellenére a megkérdezettek 36%-a még mindig csupán erre alapozza időskori egzisztenciáját.
Ezzel összefüggésben azok aránya is igen magas (71%), akik úgy látják, a nyugdíjas éveikben is dolgozniuk kell majd, ezért a nyugdíjkorhatár betöltése után próbálnak olyan állást találni, amit idős korukban is végezhetnek. A megkérdezettek 64%-a pedig magát a nyugdíjba vonulást halasztaná és próbálna minél tovább dolgozni, így elkerülve, vagy legalábbis elodázva az időskori anyagi nehézségeket. Ugyanakkor sokan (58%) még nagyon távolinak tartják a nyugdíjat, ezért felesleges ezzel foglalkozniuk, mások pedig (55%) bizonytalanok azt illetően, hogy megérik-e egyáltalán a nyugdíjas kort, így értelmét sem látják takarékoskodni. A 18-70 éves bankhasználó lakosság több mint felének azért nincs semmilyen formában tartaléka, mert bevallása szerint jelenlegi élethelyzetében és anyagi körülményei között nincs lehetősége megtakarítani. Ezzel együtt vannak azonban pozitív jelek is.
Optimizmusra ad okot, hogy a lakosság bankkapcsolattal rendelkező részét jellemzően a nehéz gazdasági helyzet sem tántorította el a megtakarítástól. A többség szerint ilyen körülmények között is fontos félretenni, ügyfeleink pedig biztonságban is érzik a befektetéseiket
– mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A megtakarítás előnye, hogy a havi befizetések folyamatos kamatadómentes hozamot hozhatnak, a hozam pedig 10 év után adómentesen, szabadon felhasználható. De nemcsak azért érdemes nagyobb összegeket félretenni, mert ezt 10 év múlva jelentősen megtérül, hanem a befizetések után járó adó-visszatérítés miatt is, amellyel még tovább növelhető a megtakarítás. Ennek mértéke az éves nyugdíjpénztári befizetések 20%-a, de legfeljebb évi 150 ezer forint az éves SZJA előleg erejéig.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








