Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 márciusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Pótlólagos nyugdíjemelést hajthat végre a kormány a vírushelyzet miatt - mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Tállai András.
A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára a lap keddi számában elmondta: az infláció a tervezett 3 százalék helyett jelenleg 3,6 százalék, ezért a költségvetési törvény módosítása nyomán 0,6 százalékos évközi kiegészítő nyugdíjemelés jöhet. Ezzel a 2,5 millió nyugdíjas összesen 26 milliárd forinthoz jutna.
Az infláció alakulásától függően novemberben újabb kiegészítés is járhat
- tette hozzá Tállai András. A nyugdíjak minden januárban az infláció előző évben megbecsült mértékével nőnek, ha azonban a pénzromlás év közben végül nagyobb mértékű lesz a tervezettnél, nyugdíj-kiegészítés jár - emlékeztet a lap. A különbözet januárig visszamenőleg illeti meg a jogosultakat, akik ezt rendszerint novemberben, egy összegben kapják kézhez.
Az idei költségvetési törvény módosításáról szóló, a napokban benyújtott javaslat azonban új menetrendet vetít előre erre az évre. Tállai András kifejtette: az év elején három százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, mert a múlt évben még arra lehetett számítani, hogy ekkora lesz idén az infláció. Jelenleg azonban ennél nagyobb, 3,6 százalékos a pénzromlás. A költségvetési módosító javaslat már év közben jelzi, hogy 3,6 százalékra növelhető az év elejétől járó nyugdíjemelés mértéke.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az előterjesztés értelmében már nyár elején egy összegben megkapnák az érintettek az első hónapokra járó, 0,6 százalékos kiegészítő emelést, azután pedig ennyivel több lenne a havi juttatás.
A kiegészítő nyugdíjnövelés átlagosan nagyjából évi tízezer forintot jelent - jelezte az államtitkár. Ha az infláció 3,6 százaléknál is nagyobb lenne, Tállai András elmondása szerint a hagyományos, törvényben rögzített menetrend lépne életbe. Ez azt jelenti, hogy a nyár végén a kormány megvizsgálja az infláció alakulását, és ha a várható éves mérték meghaladná a 3,6 százalékot, a nyugdíjasok a különbözetet - ahogy eddig - novemberben, januárra visszamenőleg egy összegben kapnák meg.
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







