Szacsvay László, a Nemzet Színésze őszintén beszélt az anyagi helyzetéről és hogy mire költ minden hónapban.
Majdnem másfél évig vette fel egy nő az elhunyt édesanyja után járó ellátásokat, miután az asszonyt maga temette el a kertjükben - közölte a Somogy Megyei Főügyészég.
A közlemény szerint nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat egy Fonyód környékén élő nővel szemben, aki huzamosabb időn keresztül vette fel elhunyt édesanyja nyugdíját, illetőleg az utána járó ápolási díjat. A vádlott egyedül élt édesanyjával egy faluban nehéz anyagi és szociális körülmények között; 80 éves édesanyja betegségekkel küzdött, amelyek következtében 2017-ben meghalt.
A vádlottnak az elhunyt nyugdíján és az ápolási segélyén kívül más jövedelme nem volt, ezért a nélkülözéstől való félelmében elhatározta, hogy eltitkolja édesanyja halálát. A holttestet az ingatlanuk kertjében elföldelte, majd ott később egy sírt is kialakított, amit gondozott.
Mivel a vádlott az állam által folyósított juttatások tekintetében a bejelentési kötelezettségeinek nem tett eleget, egészen 2019 májusáig felvette az édesanyja után járó ellátásokat, melynek összege havi szinten - nagyságrendileg - 120 ezer forint volt. A vádlott a közel másfél év alatt majdnem 1,7 millió forinthoz jutott így jogosulatlanul. A bűncselekménynek végül az vetett véget, hogy a szociális gondozók elkezdték keresni az idős asszonyt.
Az ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és azt megbánó vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






