Március 12-én megjelent az idei Aldi Utazás katalógus, amely rögtön egy erős, háromhetes előfoglalási akcióval csábítja a magyar utazókat.
Itthonról kap nyugdíjat, vagy nyugdíjszerű ellátást csaknem 33 ezer külföldön élő magyar. A legtöbben Németországban élnek, és a hazai átlagnál lényegesen kevesebbet kapnak az államtól - írja a Magyar Idők.
Az ellátottak 85 százaléka, közel 30 ezer idős ember öregségi nyugdíjban részesül, 2500 embernek özvegyi és szülői nyugdíjat, mintegy 500-nak pedig árvaellátást folyósítanak. A külföldre utalt öregségi nyugdíjban részesülők harmada 1945-1949 között született, korhatár előtt öregségi nyugdíjat mindössze 122-en kaptak - írja a lap a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
Belföldön az öregségi nyugdíjasok több mint 57 százaléka 35-44 év szolgálati időt szerzett meg, a külföldi utalásoknál a legtöbben 15 év szolgálati idővel rendelkeztek.
Az összesítésből az is kiderül, hogy külföldre a legtöbb nyugdíjat és egyéb ellátást Németországba küldi a nyugdíjfolyósító. A második helyen Ausztria áll, és kétezernél több ember kapott Magyarországról valamilyen nyugdíjat, egyéb ellátást Kanadában, az Egyesült Államokban, Svédországban, Szlovákiában és Ausztráliában is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







