2020. november 29. vasárnap Taksony

Így lehet belőled is rövid időn belül milliárdos: akár már most hétvégén


15 hét halmozódást követően az Ötöslottó várható főnyereménye ezen a héten 2,95 milliárd forint. A SzerencseSzombat soron következő adásában ezúttal egy neves zongoraművész, Szentpéteri Csilla érkezik vendégként, de a hazai könnyűzene elismert énekese, Szulák Andrea is több dallal készül, sőt, a magyar jazz kiemelkedő alakja, Balázs Elemér is fellép társulatával a lottóshowban.

Az Ötöslottó heti várható jackpotja 150 millió forinttal emelkedett a múlt hetihez képest, így a megnyerhető összeg ezen a héten 2,95 milliárd forintra nőtt. Az elmúlt héten ugyan nem volt telitalálatos szelvény, de 10 játékos számára a múlt heti sorsoláson az általuk elért négytalálat fejenként több mint 5,3 millió forint pénznyereményt jelentett.

Egymilliárd forint feletti nyereményt az Ötöslottón először 2001-ben ért el egy szerencsés játékos, hárommilliárd forint feletti jackpot pedig elsőként 2003-ban került kifizetésre egy telitalálatos szelvény tulajdonosának. Hazánk legkedveltebb lottójátékának kezdete óta összesen hét alkalommal fordult elő, hogy öt helyesen megtippelt szám több mint 3 milliárd forintot ért a nyerteseknek. A legnagyobb főnyeremény a játék történelme során pedig a jelenlegi jackpot több mint kétszerese, 6 milliárd 431 millió forint volt.

Most szombaton a SzerencseSzombat témája a populáris komolyzene lesz, így a Luxor Szentpéteri Csillát köszöntheti majd vendégeként. A zongoraművész és zeneszerző egészen fiatalon, 6 évesen kezdett zongorázni, 1998-tól pedig már egyedi hangszerelésű, komoly és könnyűzenei alapokkal rendelkező zenei repertoárral koncertezett Európában, valamint a világ számos pontján. 2005-ben saját szerzeményeivel debütált zeneszerzőként, producerként és zenei rendezőként is.

A Luxor játékot követően az Ötöslottó sorsolásakor élőben fellép Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnő, színésznő. Magával ragadó hangjával már számos alkalommal megtisztelte a lottóshowt, ezúttal pedig három dalt is előad. A jó hangulatot Magyarország egyik legnépszerűbb jazz zenekara, az idén 20 éves Balázs Elemér Group is garantálja.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fontos változás a sárga csekkeknél: hamarosan véget érhet egy korszak Magyarországon?
Aki ragaszkodik a csekkes megoldáshoz, az is sokszor már telefonon fizeti be.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS