2020. október 1. csütörtök Malvin

Ezek a legnagyobb pénzügyi hibák, amit a húszas éveidben elkövethetsz


Tizenévesként még csak kevesen foglalkoznak a pénzügyekkel, a legtöbben a szüleik pénzét, vagy zsebpénzüket költik. A húszas évek azonban sokak számára vízválasztó, ilyenkor ugyanis már jóval megfontoltabban kell a pénzügyekhez állni, mert akár egész életre szóló rossz döntéseket is hozhatunk.


A húszas évek sokak számára vízválasztó pénzügyi szempontból, ugyanis jellemzően a második X-et túllépve ér el odáig az ember, hogy felelősségteljesebben álljon a pénzügyekhez. Ez az időszak mindenki életében meghatározó, hiszen anyagilag ekkor függetlenedünk a szülőktől, és tanulunk meg egyedül bánni a pénzzel. Mivel a húszas éveinkben járva  hajlamosabbak lehetünk helytelen pénzügyi döntéseket hozni, érdemes lehet megfogadni az alábbi tippeket, hogy véletlenül se essünk a túlköltekezés csapdájába.

Hónap végére üres a pénztárcánk

Kevés huszonéves mondhatja el magáról, hogy önállóan, a saját erejéből magas jövedelemmel rendelkezik, a többség épphogy kijön a havi bevételből. Ez nem jelenti azt, hogy a szerényebb bevételt ne lehetne beosztani, csupán következetesnek kell lenni.  Akármennyire kevés is legyen a bevételünk, tőlünk függ, hogyan osztjuk be a pénzünket, hogy a hó végére is maradjon. Tudatosítani kell magunkban, mennyit költünk szórakozásra, bulizásra, és felesleges dolgok vásárlásra,  amire nem lenne feltétlenül szükségünk, és csökkenteni az efféle kiadásokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne menjünk el szórakozni, csak gondoljuk át jobban, mire kell a pénz elsősorban, és a fennmaradt keretből költsünk ezekre.

Ki a kicsit nem becsüli...

A kevésből is érdemes félretenni, a legjobb az, ha már az első fizetéstől kezdve takarékoskodunk. Sokan gondolják úgy, hogy havi néhány ezer forintot felesleges félretenni, ezért inkább el sem kezdik a takarékoskodást, pedig akár kis összegű, de rendszeres megtakarításokkal is össze lehet gyűjteni jelentősebb összegeket. Havi 5-10 ezer forintból például 10 hónap alatt 50 - 100 ezer forintot is meg tudunk spórolni, de három év alatt akár 3 havi rezsi és egyéb kiadásokra elegendő tartalékot is összegyűjthetünk. 10 év alatt pedig 1-1,5 millió forintot is fel lehet halmozni. Legyen az egy megtakarítási számla, vagy valamilyen befektetés, rendszeresen tegyünk félre egy meghatározott összeget, hogy bármilyen eshetőségre legyen vésztartalékunk.

Túl drága autóvásárlás

Egy autó fenntartása  elég költséges, hiszen rendszeres, és viszonylag drága fenntartási költségei vannak, arról nem is beszélve, hogy ha hitelt vettünk fel rá, akkor azt is fizetni kell. Fontos, hogy ne verjük magunkat felesleges adósságokba, ha tényleg nélkülözhetetlen az autó, olyat vegyünk, amit meg is tudunk engedni magunknak.

Hitelkártya


Sokan tartanak a hitelkártyától, pedig tudatosan használva jól is járhatunk vele. Egyre több bank kínál hiteltermékekeket kifejezetten fiatalok számára is, ráadásul ha hitelkártyával fizetünk, a pénzvisszatérítés mellett néhány üzletben már a vásárlás pillanatában azonnali kedvezményekkel, esetenként akár 10-20 százalékkal olcsóbban vásárolhatunk. A lényeg a következetességen van,  figyelni kell arra, hogy nehogy felesleges adósságba verjük magunkat.

Diákhitel

A diákhitel szintén egy jól működő banki temék, részben az alacsony  kamat miatt, részben pedig azért, mert a hitel igényléséhez nincs szükség igazolt jövedelemre, és nem kell kezes, sem egyéb fedezet.  Ráadásul a visszafizetése biztonságos, tervezhető, és az átlagos friss diplomások pénzügyi helyzetéhez igazodik. Ugyanakkor mielőtt felvesszük,  érdemes jól átgondolni, hogy valóban szükségünk van-e a hitelre, ugyanis egy pályakezdő esetében az alacsonyabb törlesztőrészlet visszafizetése is megterhelő lehet anyagilag. Célszerű utánanézni, milyen kedvezményekre, támogatásokra lehetünk jogosultak hallgatóként. Egyetem mellett is sok lehetőség van arra, hogy pénzt keressünk, akár diákmunkára is jelentkezhetünk, amiből fedezhetjük a kiadásainkat.

Már most gondoljunk a nyugdíjas évekre

Bár egy huszonéves számára még fényévnyi távolságnak tűnhet a nyugdíjaskor, már most fontos gondolni a nyugdíjas évekre. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2060-ban már csak két munkaképes korú ember jut majd egy 65 évnél idősebb, nyugdíjas korban lévő emberre a mai néggyel szemben, ami azt jelenti, hogy az aktívak számához képest a nyugdíjasok aránya megduplázódik, és az állami nyugdíj összege csökkenni fog. Ennek fényében még fontosabb, hogy mielőbb kezdjünk el félretenni idős éveinkre.

A nyugdíj megtakarítások után az államtól 20 százalékos adójóváírás jár, ráadásul ha nyugdíjcélra használjuk fel, akkor kamatadó mentesen és egészségügyi hozzájárulás mentesen juthatunk hozzá a pénzünkhöz.

A nyugdíj-előtakarékossági számlánál tíz év után él az adómentesség abban az esetben, ha már nyugdíjas az illető. Aktív menedzselést igényel, a kockázat mértékét pedig mi dönthetjük el azzal, hogy épp milyen papírokat választunk a portfóliónkba.

Az önkéntes nyugdíjpénztár viszont nem igényel aktív beavatkozást, a megtakarításhoz teljesen csak 21 év után lehet adómentesen hozzáférni. A nyugdíjbiztosításnál pedig eszközalapok közül választhatunk, amelyekből a személyes tanácsadónk segítségével alakíthatunk ki portfóliót. Tíz év után, ha már elérte a nyugdíjas kort a megtakarító, mentesül az adózás alól.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó