Akár a magyarok nyugdíjai is veszélyben lehetnek a Brexit miatt

2016. június 24. 12:31

A Brexit az életünk minden területére hatással van, így a megtakarításaink is veszélyben lehetnek. Lesznek olyanok, akik viszont jól járnak a brit távozással: a menekülő devizákon felül a nemesfémek árfolyama is megugrott.

A tegnapi népszavazáson az Egyesült Királyság polgárai az EU-ból való kilépés mellett tették le a voksukat. Emiatt az egész világ felbolydult, a részvényárfolyamok nagyobb esést mutatnak, mint a 2008-as válság kitörésekor, ez viszont a részvénybe fektető befektetési alapok, eszközalapok (unit linked biztosításoknál) és a részvény túlsúlyú portfóliók (pl: nyugdíjpénztárak) hozamára is negatív hatással lehet. 

Jól járhattak viszont, akik devizát vásároltak, vagy esetleg devizabetétben tartják a pénzüket, ezek ugyanis sokat hozhatnak a következő napokban (erről ITT írunk részletesen). Persze nem minden deviza jó, az angol fontban tartott betéteken például sokat buknak a befektetők.

Kattints! Öt dolog, amiért fájhat a magyar családoknak a britek kilépése

Hova menekítsük a pénzünket?

A hosszú távú megtakarításokból csak lassan tudunk kilépni, így ezek megszüntetése helyett sokkal célszerűbb lehet megvárni a felfordulás végét, hiszen 5-10 év múlva (amikor valójában szükségünk lesz a félretett pénzre) könnyen előfordulhat, hogy már nyoma sem lesz a Brexit miatti árfolyamesésnek.

Aki viszont most szeretne befektetni, vagy esetleg olyan pénze van, amit gyorsan fel tud szabadítani, annak érdemes lehet most befektetni. A menekülő devizák jó megoldást nyújhatnak, a svájci frank és az amerikai dollár egyaránt erősödést mutat. Persze a hosszabb távon ezek árfolyama sem megjósolható, azonban spekulációval most gyorsan lehet nagyot kaszálni, természetesen az ennek megfelelő, magas kockázat mellett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A másik tipikus menekülési eszköz az arany, reggel óta a nemesfém nemzetközi árfolyama közel 5 százalékkal lett magasabb.

 Az arany ára egyébként a válság vége óta folyamatosan csökken, mivel a gazdaság magához térésével a befektetők eladták az aranyat és inkább részvényekbe fektették pénzüket. Ez a Brexittel akár néhány éves távlaton is változhat, mivel a bizonytalanság miatt inkább a biztosnak számító aranyat ismét felkaphatják a befektetők.

Természetesen vannak olyan megtakarítási formák, amelyeket a Brexit közvetlenül nem érinti:
  • A bankbetétek,
  • Az állampapírok,
  • A lakástakarék pénztárak
hozamaira a már élő szerződéseknél nincs hatása a kilépésnek, a jövőben kötött szerződéseknél pedig legfeljebb közvetett hatása lehet a tegnapi népszavazás eredményének.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem