8 °C Budapest
A gyerekeknek is fájdalmas a horrorinfláció: komoly pszichés bajuk lehet, ha erre nem figyelsz

A gyerekeknek is fájdalmas a horrorinfláció: komoly pszichés bajuk lehet, ha erre nem figyelsz

2022. október 21. 19:01

Súlyos pénzügyi válság köszöntött a magyarokra, egyre több mindenről le kell mondani a spórolás érdekében. A gyerekek is meg fogják érezni, ha emiatt feszültek vagyunk, vagy azt, hogy egyre több dologra nem jut pénz, amit eddig mindig megkaphattak. Ebben a helyzetben fontos beszélni velük a család pénzügyeiről, de nem mindegy, hogyan.

Az egyre nehezedő és romló gazdasági helyzet, a családokra tett fokozatos terhek alatt szinte mindenki komoly spórolásba fogott. Számolgatjuk a pénzt, igyekszünk kihúzni hónap végéig, és minden percben a következő számlától félünk – a rezsiemelés pedig erre még rátett egy lapáttal. Ebben a helyzetben kevesen fordítanak figyelmet arra, hogy a családban élő gyerekeknek is elmondják a helyzet komolyságát – a szakértők szerint ezt azonban egyre kevésbé lehet elodázni.

De hogyan mondjuk el a gyerekeknek, mi a helyzet, miért nem telik már annyi szórakozásra, vagy édességre és játékra, mint korábban? Bár a gyerekekkel szemben az őszinteséget preferálják sokan, szintén a szakemberek azt is mondják, hogy azért nem kell minden rossz dolgot közölni velük – de életkoruknak és fejlettségi szintjüknek megfelelően el lehet, és el is kell magyarázni nekik azt a világot, amiben most élünk. A cikkben most erre adunk tanácsokat.

El kell mondani nekik

"Bár nem akarod felnőtt problémákkal terhelni a gyereket, a gyerekek átveszik a stresszt, ha a szüleiken is ezt a viselkedést és hangulatot látják. Tehát nem hasznos úgy tenni, hogy a dolgok nagyszerűek és változatlanok, ha nem így van" – véli Amy Morin pszichoterapeuta, aki könyvet is írt arról, hogyan beszéljünk a gyerekekkel a pénzügyekről.

Egészséges és szükséges megosztani a helyzetet komolyságát a gyerekekkel is, hogy megértsék, mi történik. Az azonban nagyon fontos, hogy ne adjunk több információt, mint amennyit kezelni tudnak

- teszi hozzá Amy Morin.

Ne azzal kezdd, hogy mikor kérnek valamit a gyerekek, akkor válaszul a még kifizetetlen számlák kötegét mutogatod nekik. Ehelyett inkább keress olyan viszonyítási módokat, amelyekkel a gyerekek részt vehetnek a beszélgetésben. "Amikor a pénzügyi stresszről van szó, gyakran helyénvaló arról beszélni, hogy mit csinálsz a pénzeddel, nem pedig arról, hogy mit nem tudsz kifizetni." – mondja Amy Morin.

Azt is javasolja, hogy mondd el a gyerekeidnek, hogy most éppen pénzt spórolsz a villanyszámla kifizetésére – ahelyett, hogy azt mondanád nekik, hogy nem engedhetsz meg új cipőt vagy ruhát. Morin azt is tanácsolja a szülőknek, hogy osszák meg a gyerekekkel, milyen lépéseket tesznek a helyzet megoldására, például: "Többet dolgozom, így lesz egy kicsit több pénzünk."

Tudjanak arról, hogy mik a fontos dolgok

Ha költségvetést állítasz fel, és priorizálod a kiadásokat, oszd meg ezt a stratégiát gyermekeivel is. „Közölheted velük a pénzügyi tervet, hogy tudják, mire számíthatnak, mire mennyi pénz jut az adott hónapban” – teszi hozzá Morin.

Bár nem árt egyenesnek lenni, és megosztani azt, hogy visszafogsz bizonyos kiadásokat,  igyekezz megnyugtatni gyermekedet.  „Az egészséges üzenethez tartozik egy egyszerű magyarázat arra vonatkozóan, hogy mire számíthatnak a gyerekek, és némi megnyugvás arról, hogy a felnőttek kézben tartják a dolgokat” – mondja Morin. A pszichológus azt ajánlja, hogy gondolkozzunk, mi lenne jó beszélgetésindító: "Keményen dolgozunk, hogy kifizessük a számláinkat. A következő hetekben nem veszünk új ruhákat, és nem fér bele az étterem vagy a kajarendelés sem."

Morin hozzáteszi: a gyerekek biztonságban érzik magukat, ha látják ugyan a stresszt, de a felnőttek megnyugtatóan és egyértelmű lépések mentén oldják meg a problémákat.

Más életkor, más magyarázat

Tartózkodj attól, hogy felkavaró veszekedést tapasztaljanak vagy szemtanúi legyenek ilyeneknek a gyerekek a családban. „Nem akarod, hogy a pénzről vitát halljanak, vagy hogy felvegyék a telefont, mikor a követeléskezelő keres téged. Ezektől nindenképp meg kell óvni őket.” – mondja Morin.

A gyerekek gyakran saját következtetéseiket vonják le abból, amit látnak és hallanak. Tehát ha nem adsz nekik egyszerű magyarázatot, félhetnek a legrosszabbtól.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az óvodás korúak esetében legyen minden pozitív a beszélgetésben. Szülőként emlékezned kell arra, hogy az ilyen korú gyerekek még nem értik a pénz fogalmát és azt, hogy hogyan keresik vagy költik el a szüleik. A kisiskolásoknak már óvatosan meg lehet mondani, hogy spórolsz bizonyos számlák kifizetésére , vagy hogyan használod a pénzed a legfontosabb dolgok megvásárlására.

A pszichológus szerint a tinédzserek már bírják a részletesebb beszélgetéseket az anyagi helyzetről. Elmondhatja nekik, hogy nem engedheti meg magának bizonyos márkájú ruhákat vagy éttermekbe való utazást, mert először a szükségletekért kell fizetnie. Megtanulhatják a pénz értékét azáltal, hogy beszélgetéseik során megtanítják nekik, hogy mennyibe kerül az adott dolog. Lefordíthatod például ledolgozott órákra; magyarázd el, hány órát dolgozol azért, hogy a kaját meg tudd venni, vagy azért, hogy kifizesd a villanyszámlát.

Hasznos lehet, ha ráébrednek, hogy az alapvető kiadások fedezése sok erőfeszítést igényel. Ez segíthet nekik abban, hogy meglássák, hogy nem azért mondasz nemet a dolgokra, mert nem akarod, hogy meglegyenek ezek, inkább egyszerűen nincs pénze rá a családnak

-  teszi hozzá Morin.

Ne ijeszd meg őket!

Ne oszd meg gyermekeiddel a lehető legrosszabb lehetőséget csak azért, mert a családnak éppen nem megy olyan jól. „Próbáld meg elkerülni a katasztrófával fenyegetést, vagyis a „legrosszabb forgatókönyvek” elmondását, vagy azt, hogy a helyzet esetleg még rosszabbra fordulhat” – mondja Jennifer Weber viselkedéskutató. Azt is tanácsolja, hogy próbáljuk meg elkerülni a más barátokkal vagy családdal való összehasonlítást, ez ugyanis soha nem segít. "A gyerekek általában egocentrikusak, ami nem önzőség, hanem inkább a fejlődés szempontjából normális" - magyarázza Dr. Weber. "

Aggódnak amiatt, hogy a változások milyen hatással lesznek rájuk, és hogyan fogják kielégíteni szükségleteiket. Általában a legjobb, ha csak akkor foglalkoznak a pénzügyekkel, amikor a gyermeket valamilyen módon közvetlenül érinti a pénzügyi változás vagy helyzet.

Ezzel kapcsolatban Weber azt tanácsolja a szülőknek, hogy legyenek konkrétak, és összpontosítsanak arra, hogy mi marad változatlan, és mire számíthat a gyermek változására. "Ez lehetővé teszi gyermeke számára, hogy kérdéseket tegyen fel, amelyekre aztán konkrétan válaszolhat" - zárja Weber.

Ha csak arra válaszol, amire kérdeznek, elkerülheti, hogy még több szorongást keltsen a helyzet körül bennük – és saját magunkban is.

 

via Parents.com

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 6. 09:47
nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt...
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19