12 °C Budapest

Divatos tőzsdei cselről rántja le a leplet a magyar szakértő: Ez már tiszta spekuláció

2020. június 11. 16:48

"Ennek már semmi köze nincs a befektetéshez. Ez már tiszta spekuláció" - mondta el Kardos Zsolt, az Aegon Alapkezelő termékspecialistája, aki egy kétes, ám mostanság egyre divatosabb tőzsdei tevékenységet jellemzett így. A szakember azonban a spekulációval szemben azt vallja, hogy amikor a csődbe került cégek árfolyama is a többszörösére nő néhány nap leforgása alatt, akkor a részvénypozíciók leépítését, a kötvények és az arany súlyának növelését érdemes elvégezni. Interjú

Június 8-án technológiai cégeket követő Nasdaq index történelmi csúcson zárt, a legnagyobb tőzsdei cégeket tömörítő Dow Jones ipari átlag mindössze néhány százalékkal marad el az eddigi legmagasabb pontértékétől. Az optimizmus határtalannak tűnik, milyen részvényt érdemes vásárolni?

Kardos Zsolt: Semmilyet, mindegyik irreálisan túl van árazva. “Mánia" uralja a piacokat és ilyenkor megszűnik a józan ész hatalma. Ugyanez az eltúlzott reakció, amit március közepén is láthattunk, csak épp ellenkező irányban. Akkor nem lett volna szabad annyira eladni, most pedig nem lenne szabad ennyit és ilyen áron venni. Hiába vásárol valaki egy fundamentálisan jó céget, amikor vége lesz a mániának és az árfolyamok hirtelen esni kezdenek, a jó cégek is eladói nyomás alá kerülnek. 

Pedig egyelőre a rosszakét is vásárolják.

Éppen ez az aggasztó. Csődbe ment cégek részvényeit is veszik: a május elején kapitulált Hertz autókölcsönző tőzsdei árfolyama 40 centről ugrott 6 dollárra úgy, hogy a céget likvidálni fogják. Az oklahomai központú Chesapeake Energy kurzusa pedig 3 nap alatt nőtt 13 dollárról 70 dollárra.

Ennek már semmi köze nincs a befektetéshez. Ez már csak tiszta spekuláció. Nem azért veszek valamit, mert bízom benne, hogy a vállalat növekvő nyereségéből én is egyre többel részesülök, hanem azért, hogy hátha valaki még nálam is többet fog fizetni érte. Mint 2000-ben, a “dotcom lufi" kipukkanása előtti “market top" mániában. 

Ennek semmi köze nincs a tradicionális cég értékeléshez. Egyáltalán van még értelme a vállalati fundamentumokon alapuló elemzésnek?

Most éppen úgy tűnik, egy kicsit kevésbé. Egy elemző hiába minősít le egy céget a pénzügyi folyamatai alapján, a tőzsdei kurzusa attól még gond nélkül megy egyre feljebb. Sokkal nagyobb a jegybankok (elsősorban az amerikai Fed) által biztosított, szinte végtelennek tűnő “pénzpumpának". 

Eredmény alapon ma milyen tőzsdei árfolyamszint lenne reális?

A jelenleg (június 8-án) 3200 pont felett álló, a new yorki tőzsde szélesebb spektrumának átlagos árfolyam változását követő S&P 500 index esetében 2750-2850 között lehet a “fair" érték, ami 10 százalékos diszkontot indokolna. Még az idén jelentős esély van rá, hogy elérjük. Hogy év végén hol zár majd? Azt csak a Fed tudja, tőle függ. 

Ezek persze inkább átlagos trendek. Kik lehetnek a következő hónapokban alul- és kik felülteljesítők?

Ha tradicionálisan, érték alapon gondolkodunk, akkor sok életképtelen céget, amelyeket már csak a szerencse és az állami mentőöv tart életben, előbb-utóbb utolér a válság és a csőd. És persze vannak olyan vállalatok, amelyeknek recessziós környezetben is jól megy. A FAANG (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google) társaságok részvényei pedig minden szcenárióban erősödnek. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nekik mindegy. Úgy tűnik, így is, úgy is felmennek. Apropó emelkedés: az elmúlt két hónap elképesztő száguldása után érdemes változtatni valamit a megtakarítási portfóliókon?

A személyes kockázatvállalási képességnek megfelelő, február közepén érvényes értékpapír arányokra érdemes visszatérni. De az is igaz, hogy amelyik pénzügyi tanácsadó profit realizálást tanácsol az ügyfelének, és az árfolyamok utána még feljebb kúsznak, az - önhibáján kívül - könnyen és gyorsan hülyének nézhetik.

Hüvelykujj szabályként azt a stratégiát érdemes most követni, hogy mindenkinek legfeljebb annyi kockázatos értékpapírja legyen, amennyit - ha a dolgok rosszul alakulnának - nem sajnál elveszteni.

És abból a “nem sajnált" pénzből mit vegyünk?

Ebben a szituációban szerintem a legjobb pozíció a készpénz. De aranyat például szívesen vennék, ha az unciánkénti árfolyam 1650 dollár alá esne (jelenleg 1725 dollár a világpiaci ár).

Szerintem egy éven belül 2000 dollár fölé drágulhat. Felülsúlyoznám a kötvényeket is a következő 6 hónapra. A csődbe ment, vagy csődközeli társaságok papírjait viszont, amelyek részvényárfolyama a többszörösére nőtt az elmúlt hetekben,eladnám, illetve az esésükre spekulálnék. Idővel ezek tőzsdei kurzusa lenullázódhat. Részvényekből amúgy is kevesebbet ajánlott ma tartani, mint korábban, a részvény kitettség folyamatos leépítése most nagyon indokolt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem