17 °C Budapest

Keresés: nyugdíj

8 825 találat - 431/442 oldal
Pénzcentrum | 2005. november 3. 09:50

Kevesebb adót kell fizetni jövőre

A kis- és középvállalkozások számára a jövő évi adótörvények még sok kedvező változást nem tartalmaznak, inkább 2007-től lesznek a cégek számára is érzékelhető adó- és járulékcsökkentések. Egy-két kivétel persze van, így az a szabály, amely szerint - főleg a kisebb vállalkozások versenyképességének javítása érdekében - 2006. január elsejétől új kedvezményt vezetnek be. - írja mai számában a Világgazdaság.

Pénzcentrum | 2005. november 3. 06:20

EVA vagy EKHO - Te mit választanál ?

A színlelt szerződéssel foglalkoztató cégek és a munkavállalóknak legkésőbb 2006. június 30-ig meg kell barátkozniuk az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulással, vagyis az ekhóval, miután a parlament elfogadta az erről szóló törvényt.

Pénzcentrum | 2005. november 2. 11:43

KGFB 2006-Start - Hol mennyi a kedvezmény ?

A Netrisk.hu 2005. november 1-én hajnalban elindította a 2006-os kötelező felelősség biztosítási díjkalkulátorát, mely az összes, biztosító ajánlatát megmutatja, és segítséget nyújt a 12 ajánlat bármelyikének megkötésében

Pénzcentrum | 2005. október 30. 06:00

42%-nak fogalma sincs! - az euró bevezetésének feltételei (II.)

Két részes sorozatunk első részében az euró bevezetésének elméleti hátterét vizsgáltuk meg a mögötte álló közgazdasági logikát középpontba állítva. Azt állítottuk, hogy az euró bevezetését a gazdasági felzárkózás szakasza kell hogy megelőzze (reálkonvergencia), mellyel párhuzamosan törekedni kell az egyensúlyi mutatók javítására, az ún. maastrichti konvergenciakitériumok teljesítésére is. Az

Pénzcentrum | 2005. október 28. 11:30

Életjáradék lakásért

Ma van a Takarékossági Világnap, ennek jegyében tartott a mai nap folyamán sajtótájékoztatót Lantos Csaba, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese és Takács András ügyvezető igazgató. A pénzintézet betétakció indításával, hitelkamatai csökkenésével ünnepli a Takarékossági Világnapot, emellett hamarosan beindítja azt a programját, amellyel előleget, illetve életjáradékot kínál az idős embereknek

Pénzcentrum | 2005. október 26. 15:27

Internet, mint adómentes juttatás

2003. január elseje óta a cégek otthoni internet-hozzáféréssel is támogathatják dolgozóikat. A T-Online Magyarország 2003-ban kezdte meg a flottaszolgáltatás értékesítését, azóta folyamatosan bővül az ügyfélköre. Tavaly több mint duplájára nőtt a szolgáltatást igénybe vevők száma, napjainkra már több mint 400 cég építette be béren kívüli juttatási rendszerébe a munkatársak otthoni internetkapcsolatát. A vállalat erre az évre is hasonló növekedést tervez, ehhez tanácsadással, személyes, helyszíni jelenléttel jelentkezik a jövőbeli ügyfeleknél, hogy segíthessen a béren kívüli juttatási formák közül választani.

Pénzcentrum | 2005. október 26. 10:20

Kiderül az igazság: melyik nyugdíjpénztár hozama volt a legmagasabb?

Tekintettel arra, hogy a pénztártagok által fizetett díjak a pénztárválasztásnál, illetve a pénztárak közötti esetleges átlépési döntésnél kiemelt jelentőséggel bírnak, a Felügyelet elemzési jelleggel áttekintette az egyes önkéntes nyugdíjpénztárak díjstruktúráját. A PSZÁF számítást készített mind a (vizsgálat időpontjában aktív) 75 önkéntes nyugdíjpénztár díjterhelését illetően.

Pénzcentrum | 2005. október 26. 09:11

Lejárt az E111 ideje, itt az új dokumentum

Novembertől egységes európai egészségbiztosítási kártyával utazhatnak uniós tagállamokba a magyar biztosítottak. A kártya a korábbi E111-es nyomtatványt váltja fel, ám annál hosszabb ideig érvényes.

Pénzcentrum | 2005. október 24. 08:27

Még két hetük van a nyugdíjasoknak

A kormány két héttel, november 15-ig meghosszabbította azt a határidőt, ameddig az érintett nyugdíjasok benyújthatják távhő-szolgáltatási támogatási igényüket az önkormányzatokhoz. A jogosultak október és március között havonta kétezer, míg április és szeptember között havi ezer forintot kapnak.

Pénzcentrum | 2005. október 24. 08:23

Tovább lehet fészket rakni

A kormány szerdai döntése értelmében november 1-jétől 35 évre emelkedik a Fészekrakó program felső korhatára. A kabinet döntött arról is, hogy a nyugdíjasok két héttel tovább, november közepéig adhatják le a távhő-szolgáltatási támogatás iránti kérelmeket az önkormányzatoknak.

Pénzcentrum | 2005. október 20. 16:40

Leminősíthetik Magyarországot? - Egy londoni vélemény

A napokban megjelent Magyarországgal foglalkozó Morgan Stanley elemzésben Oliver Weeks, a befektetési bank londoni szakértője hangsúlyosan foglalkozott a magyar devizaeladósodás állami és magánszektorbeli felfutásával és annak kockázataival. A június-augusztusi periódusban a háztartások által felvett új hitelek 79%-a volt deviza-alapú, ezen belül is túlnyomó részben svájci frank-alapú. A

Pénzcentrum | 2005. október 20. 10:27

Fókuszban a K+F

Összehangolt kormányzati politikát sürget a k+f és az innováció terén a számvevőszék fejlesztési és módszertani intézete. Tanulmányuk szerint jobban kellene ösztönözni a kutatóintézetek együttműködését.

Pénzcentrum | 2005. október 18. 08:55

Úgy tűnik belátta a kormány - áttörés, vagy még nagyobb hiba?

A Magyar Nemzet értesülései szerint már a koalícióból való kilépéssel fenyegette meg a kisebbik koalíciós párt az MSZP-t, ha az a 2006-os költségvetésben további kiadásnövelő intézkedéseket és a 2010-es euró elhalasztását akarja meglépni. Erre a Világgazdaság információi szerint vasárnap estére MSZP-s vezetőkből és gazdasági elemzőkből álló "válságstábot" hívott össze Gyurcsány Ferenc

Pénzcentrum | 2005. október 17. 11:12

Két fontos háttéregyezség a koalíciós pártok között - mégis lesz eurónk 2010-ben? (2.)

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma bejelentette: a koalíciós pártok megegyeztek abban, hogy változtatás nélkül átmegy a parlamenten a 2006-os költségvetés kiadási oldala. A második megállapodás pedig azt tartalmazza, hogy a kormány olyan programot fog javasolni, mely azt teszi lehetővé, hogy 2008-ra teljesítsük a 3%-os GDP-arányos, uniós módszertannak megfelelő államháztartási hiányelőírást.

Pénzcentrum | 2005. október 14. 17:00

A hosszú élet titka: fizess kevesebb adót !

Rengeteg "túlélőt" megkérdeztek már, hogy mi a hosszú élet titka. Ilyenkor az érintettek elmondanak mindenféle praktikát amit életük során alkalmaztak, és aminek szerencsés helyzetüket tulajdonítják. Egy valamiben azonban egyetértenek, ez pedig az, hogy a rendszeres testmozgás és a helyes táplálkozás mindenképpen szükséges egészségünk megőrzéséhez, s ez kiváltképpen igaz ebben a "rohanó" világban. Ahhoz viszont, hogy ezeket a tanácsokat megfogadjuk, áldozni kell rá (nem is keveset), azonban ha mindezt a költekezést egészségpénztáron keresztül valósítjuk meg, akkor bizonyos feltételek mellett elég tetemes mennyiségű adót is visszaigényelhetünk.

Pénzcentrum | 2005. október 13. 11:36

Vártnál kevesebben leszünk 2050-re a Földön - 25 év alatt 620 ezerrel fogyatkozott a magyar népesség

Lassabban nő a Föld népessége a korábban gondoltnál: míg eddig a szakértők azzal számoltak, hogy 2050-re a 10 milliárdos határt is elérheti a bolygón élők száma a jelenlegi 6.4 milliárdról, addig a legfrissebb prognózisok szerint a lassabb népszaporulat miatt "csak" 9.1 milliárd ember élhet 45 év múlva. Egyes országokban, mint pl. Szaúd-Arábia, vagy Nigéria, a jelenlegi lélekszám a duplájára

Pénzcentrum | 2005. október 12. 15:00

Beni és Ani felfedezi a pénzügyi világot

Digitális tananyag készül a fiatalok pénzügyi szemléletének megváltoztatására A minimális lakossági megtakarítás, az elmaradott befektetési kultúra és a növekvő lakossági eladósodás a magyar gazdaság egyik alapvető problémája. Ezt igyekszik megváltoztatni az Öngondoskodás Alapítvány új kísérleti digitális tananyagával, amelynek célja a fiatalok pénzügyi és befektetési ismereteinek javítása, a megtakarításon alapuló anyagi öngondoskodás eszméjének megismertetése.

Pénzcentrum | 2005. október 12. 12:45

Nyugdíjas évek szimulátor a neten - élj meg ha tudsz !

Rendhagyó, internetes kampányt indított a Generali biztosító, hogy a fiataloknak és középkorúaknak szemléltesse, milyen nehéz ma megélni az aktuálisan megállapított átlagnyugdíjból. Papp-Váry Borbála, a társaság kommunikációs vezetőjének elmondása szerint a biztosító tudatosan választotta az Internetet, miután az akció célcsoportja rendszeresen használja a világhálót.

Pénzcentrum | 2005. október 11. 12:06

Sokat akar a szarka, de ... - Bulgária és Horvátország is megelőz bennünket?

A jövő évi költségvetés legnagyobb problémája, hogy egyszerre akarja megoldani az összes előtte álló főbb problémát, ami viszont nem lehetséges - jelentette ki Palócz Éva, a Kopint-Datorg tudományos vezérigazgató-helyettese a 2005/3. Konjunktúrajelentésről rendezett mai sajtótájékoztatón. Az Országgyűlésnek benyújtott 2006-os költségvetési tervezet egyszerre akar adócsökkentést végrehajtani,

NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm