Összehangolt kormányzati politikát sürget a k+f és az innováció terén a számvevőszék fejlesztési és módszertani intézete. Tanulmányuk szerint jobban kellene ösztönözni a kutatóintézetek együttműködését.
Összehangolt kormányzati politikát sürget a k+f és az innováció terén a számvevőszék fejlesztési és módszertani intézete. Tanulmányuk szerint jobban kellene ösztönözni a kutatóintézetek együttműködését.
Magyarországon jelentős előrelépés, áttörés szükséges a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységben - hangsúlyozta Báger Gusztáv, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója szerdán, a Kutatástól az innovációig tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón.
A főigazgató elmondta, hogy ehhez tizenhét területen javasolnak módosítást. Olyan gazdaságpolitikát javasolnak, amely a vállalkozások innovációs aktivitását fokozza. Utalt arra, hogy Magyarország a húsz mutató alapján képzett összesített innovációs index alapján az országok között az utolsó harmad elején van, ugyanakkor az innovációs teljesítménytrend mutatója szerint a felzárkózók közé tartozik. Négy kutatás-fejlesztési, innovációs mutató tekintetében Magyarország megelőzi az EU-átlagot.
A főigazgató szerint összehangolt kormányzati politikára van szükség a k+f és az innovációs tevékenységben. A tanulmány rámutat arra is, hogy a GDP-arányos k+f ráfordítás növelését össze kell kapcsolni a tudásipar hatékonyságát javító intézményi reformokkal.
A főigazgató a javaslatok között említette, hogy a k+f állami finanszírozást az ország hosszú távú versenyképessége szempontjából stratégiai kérdésnek kell tekinteni. Magyarországon a k+f források a GDP 0,88 százalékát tették ki 2004-ben, ennek fele költségvetési ráfordítás volt.
A 1989 és 2004 közötti időszakot nézve a finanszírozás arányában a vállalkozási források nem növekedtek, ugyanakkor kedvező tendencia, hogy a nemzetközi források aránya emelkedett.
Verseny az állami erőforrásokért
A tanulmány szerzői a k+f szférában versenyt javasolnak az állami erőforrásokért, amely egyben ösztönözzön is a felsőoktatási kutatóhelyek, kutatóintézetek közötti együttműködésre.
A főigazgató hangsúlyozta, hogy a felsőoktatásban változtatásra van szükség a tömegoktatáshoz és a kiválósághoz fűződő érdek összeegyeztetése érdekében. Az egyetemi kutatóintézeteknek a vállalati gyakorlati igények alapján kellene egyre inkább kutatni, továbbá az intézményi finanszírozást projektfinanszírozássá kell alakítani. Célszerűnek tartanák továbbá, hogy a tudásközpontok köré ipari parkok, inkubátorházak szerveződjenek.
Javasolják, hogy a kormányzati kisvállalati stratégiának váljon részévé az innováció mint versenyképességi tényező. A kutatók szerint a nyugdíjalapok, biztosító társaságok számára is lehetővé kellene tenni, hogy a kockázati tőkealapokba befektethessenek.
A sajtótájékoztatón Goldperger István kutató kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kutatás-fejlesztés a növekedés forrása lehet, és szerinte a hasznosításorientált támogatásra lenne szükség a k+f tevékenységben. Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy a 2006. évi költségvetési tervezetben törölni akarják azt a részt, amely szerint az innovációs alaphoz a költségvetés annyival járuljon hozzá, amennyit a vállalatok befizettek.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A fogamzásgátlás világnapja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 08:13

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 07:00

Agrárszektor | 2026. szeptember 26. 08:31



