12 °C Budapest

Kelendőek az Uniós állások - hetvenszeres a túljelentkezés

Pénzcentrum
2005. október 17. 11:29

Hetvenszeres a túljelentkezés az európai uniós állásokra kiírt legutóbbi pályázaton. Az 52 ezer érdeklődő egyötöde olasz, Magyarországról 873-an felvételiznek.

 
Az Európai Uniót gyakran vádolják azzal, hogy az emberektől távol álló szervezet - ám ennek ellenére rengetegen szeretnének EU-alkalmazottá válni. Erre adott újabb bizonyítékot egy brüsszeli közlemény, amely szerint az Európai Bizottság által kiírt legutóbbi pályázaton 750 álláshelyre 52 ezren jelentkeztek.
A hatalmas érdeklődésnek persze számos oka van: a felvettek jó fizetést kapnak, miközben az átlagnál alacsonyabb adókat kell fizetniük, diplomatarendszámmal közlekedhetnek, az EU támogatja egészségügyi ellátásukat, gyerekeik oktatását. Ami a legfőbb, az így megszerzett munka élethosszig (pontosabban a nyugdíjkorhatár eléréséig) tart, nem nagyon kell elbocsátástól tartaniuk.
Az 52 ezer pályázóra hosszas kiválasztási folyamat vár: szakmai tudásuk mellett például nyelvismeretükről is számot kell adniuk. A nagy számú jelentkező miatt már a tesztek megszervezése is időbe telik, s ezért az első erőpróbákra csak a jövő év elején kerül sor.
Az EU-bizottság egyébként 2003 óta most először tette lehetővé, hogy a "régi" EU-tagállamok állampolgárai is pályázzanak, az elmúlt két évben meghirdetett álláshelyek ugyanis alapvetően a 2004-ben belépett tíz új tagállam lakosainak szóltak.
A legtöbben most Olaszországból pályáztak (több mint tízezren), őket pedig a franciák, a belgák és a spanyolok követik. Magyarországról összesen 873-an jelentkeztek. Az unió legnépesebb államából, Németországból mindössze 4479-en adták be pályázatukat. A legkisebb érdeklődést az észtek mutatták: itt még a 150-et sem éri el a jelentkezők száma.

(forrás: kormányzati hírportál)

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 23. vasárnap
Emőke
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33