Ingyenesen is bejuthatsz a Forma 1-re
Az idén már az F1-es Magyar Nagydíjra is érvényes lesz az üdülési csekk. A Hungaroring Rt. reményei szerint ezzel emelkedhet a magyar nézők száma a hazai futamon.
Az idén már az F1-es Magyar Nagydíjra is érvényes lesz az üdülési csekk. A Hungaroring Rt. reményei szerint ezzel emelkedhet a magyar nézők száma a hazai futamon.
Õrjöngő nyugdíjasok által kreált tapsviharban úszott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP Párbeszéd Budapesten című rendezvényén a Testnevelési Egyetemen.
Két hónap van még az országgyűlési választások első fordulójáig. A kampányok javában tartanak, a nagy pártok "javaslatok"-kal és "megoldások"-kal álltak elő. Az ígéretekben leginkább ambíciózusnak a Fidesz tűnik, az ellenzéki párt a 2002-es választásokból okulva felismerhette, csak így lehet esélye a hatalomátvételre. Az ideológia elég lehet arra, hogy a pártok kialakítsanak egy stabil
Új fizetési kötelezettséget vezettek be magánszemélyek számára ettől az évtől, a 4 százalékos egészségügyi hozzájárulást. Érdemes már most megismerkedni az új fizetnivalóval, ugyanis az is könnyen elképzelhető, hogy büntetőkamatokkal "honorálják" a késve fizetőket
Magyarországon a szürkegazdaság GDP-hez viszonyított arányát 16-20%-ra becslik a szakértők. Gyurcsány Ferenc tavaly többször hangoztatta, hogy a szürkegazdaság évente átlagosan 3,000 milliárd Ft-tal rövidíti meg a költségvetést.
Lesújtó az adómorál - és így a jogkövető magatartás - az ügyvédeknél, legalábbis ez a legfőbb megállapítása az APEH által tavaly 68 ügyvédnél végzett vizsgálatnak - írja a Világgazdaság. A lesújtó ellenőrzési eredmények miatt az APEH szerint a jövőben is szükség van ezen adózói kör fokozott ellenőrzésére.
A családi adózás ötlete időről-időre felbukkan a politikában (leginkább a választási ígéretdömping oszlopos tagjaként), aztán ahogy jön a lelkesedés úgy el is tűnik. Pedig a családi adózással elérhető megtakarítások vonzóak ugyan, de a rendszenek van sötét oldala is és a feketefoglalkoztatást is serkentené. - írja mai számában a Magyar Hírlap
Nagyobb biztonságot ígér a munkavállalók számára a kormány napokban elfogadott előterjesztése. Gyurcsány Ferenc közölte: a jegybanki alapkamat kétszeresét köteles kifizetni az a munkáltató, amelyik késve ad fizetést a dolgozóknak.
A MOL Rt. és a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány képviselői együttműködési megállapodást írtak alá. Ezen egyezmény értelmében február 15-től már üzemanyagot is lehet üdülési csekkel vásárolni a Mol-kutaknál.
2006-tól szigorodott az egészségpénztárak szabályozása: januártól már csak akkora összeg használható fel sporteszközök és üdülés finanszírozására, amennyi már tavaly év végén is a tag számláján volt.
Ebben az évben - csakúgy mint eddig majdnem mindig - ismét változott az adótábla. Nőtt az adósávok értéke, csökkentek az adókulcsok, és némileg módosultak a kedvezmények is. Igaz mesze van még az adóbevallás időszaka, azonban nem árt már most megismerkedni az idei év "lehetőségeivel". Ehhez nyújt segítséget a mostani írásunk.
A kormányszóvivő szerint Magyarország sikeres évet zárt, a gyarapodás 2006-ban is folytatódni fog. Batiz András évzáró sajtótájékoztatóján arra is felhívta a figyelmet: az idén negyedével ért többet az üzletekben a magyar átlagkereset, mint a ciklus elején.
Majdnem minden adónemben lesznek kisebb-nagyobb változások jövőre. Egyebek mellett csökken az áfa, bevezetik a luxusadót, mérséklik az szja-kulcsot és -sávját, emelkedik a jövedéki és a regisztrációs adó.
A Pénzügyminitérium az adófizetési morál (további) javulását szeretné elérni, és ezzel kapcsolatban kéri a felügyelete alá tartozó szerveket (pl. APEH, VPOP), hogy mindent tegyenek meg azért, hogy a tervezett adóbevételek realizálódjanak - mondta el egy mai sajtótájékoztatón Katona Tamás, a tárca közigazgatási államtitkára. "Kiemelten kezeljük a foglalkoztatással összefüggő jogsértéseket", melyek
Január elsejétől 9,6 százalékkal nő a minimálbér - mondta Csizmár Gábor munkaügyi miniszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy a kormány szerdán rendeletet alkotott a minimálbér és a garantált bérminimum megállapításáról. Ennek értelmében - a továbbra is adómentes - minimálbér 2006. január elsején 62500 forintra, 2007. január elsején 65500 forintra, 2008. január elsején 69000 forintra emelkedik.
A versenyképesség növelése érdekében 2006-ban a társasági adóalap 5 millió forintot meg nem haladó összegéig 10 százalék adómértéket határoz meg. Az alacsonyabb adókulcs alkalmazásának feltételei, hogy az adózó az adóévben legalább a minimálbér másfélszeresének és a foglalkoztatottainak átlagos állományi létszáma szorzatának megfelelő összegre valljon be nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, továbbá legalább egy fő legyen a foglalkoztatottainak az átlagos létszáma, és ne érvényesítsen a társasági adóból adókedvezményt.
Az idén utoljára van lehetősége a magánszemélyeknek arra, hogy az önkéntes pénztárakba befizetett összeg után jövő tavasszal visszaigényeljék, az akár 130 ezer forintos adóvisszatérítést. - írja a Világgazdaság
Jövőre átlagosan 4,8 százalékkal több pénzt kapnak a közszférában dolgozók, a köztisztviselők illetményalapja 36 800 forintra emelkedik.
A Magyar Nemzet információi szerint 15,3 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a Hankook koreai gumiabroncsgyártót a dunaújvárosi beruházásban. Az összeg része az egyelőre nem ismert tartalmú ösztönzőcsomagnak, amely indirekt támogatásokból, adókedvezményből és infrastruktúra-fejlesztésből áll. - írja az MNO.hu
A minimálbérrel együtt jövőre emelkedik a diákhitelt visszafizetők minimális havi fizetési kötelezettsége is.