7 °C Budapest

Kik fizethetnek kevesebb adót ?

Pénzcentrum
2005. december 14. 13:42

A versenyképesség növelése érdekében 2006-ban a társasági adóalap 5 millió forintot meg nem haladó összegéig 10 százalék adómértéket határoz meg. Az alacsonyabb adókulcs alkalmazásának feltételei, hogy az adózó az adóévben legalább a minimálbér másfélszeresének és a foglalkoztatottainak átlagos állományi létszáma szorzatának megfelelő összegre valljon be nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, továbbá legalább egy fő legyen a foglalkoztatottainak az átlagos létszáma, és ne érvényesítsen a társasági adóból adókedvezményt.

A 10 százalékos adókulcs alkalmazása csekély összegű (de minimis) állami támogatásnak minősül. A pozitív társasági adóalapot az eddigi 50% helyett 2006. január 1-től a helyi iparűzési adó költségként elszámolt teljes összegével még egyszer lehet csökkenteni.
A belföldi illetőségű adózó fogalmába az európai részvénytársaság mellett 2006. augusztus 18-tól az európai szövetkezet is beletartozik. Az erre vonatkozó rendelkezések ennek megfelelően módosulnak. A törvénymódosítás több szövegpontosítást fogalmaz meg:
• Módosult az illetőség meghatározása, így belföldi illetőségűnek minősül a külföldi személy, ha az üzletvezetésének helye belföld. Természetesen nemzetközi szerződések esetében továbbra is az egyezmény rendelkezései az irányadóak.
• Az ún. alultőkésítési előírás az eddigieken túl kiterjed minden olyan kötelezettségre is amely alapján kamatfizetés történik, ideértve a cash-pooling alapján elszámolt kamatráfordítást is.
• A módosított egyesülési irányelv (90/434/EGK) alapján pontosításra kerül a kedvezményezett részesedéscsere fogalma, így hatálya kiterjed arra az esetre is, amikor a megszerző társaság már többségi részesedéssel rendelkezik, de további részesedést szerez meg.
• Szakképzésben közreműködő adózónál tanulónként minden megkezdett hónap után havonta a minimálbér 24%-val csökkenthető az adóalap a korábbi 20% helyett.
• Pontosítja a képzőművészeti alkotások beszerzése adóalap-kedvezmény előírását, így nevesíti a szakvéleményt kiállító zsűrit, illetve bevezeti a kedvezmény új, 5 év alatti érvényesítésének lehetőségét is.
Átmeneti szabályként a svájci illetőségű társaságnak 2005. július 1-től fizetett osztalékra is azokat az előírásokat kell alkalmazni, amelyek a tagállami társaságokra vonatkoznak.

Egy másik átmeneti rendelkezés értelmében, amennyiben az anya-leányvállalati irányelvben előírt kétéves részesedési viszony feltétel a kifizetést követően teljesül, úgy az osztalékban részesülő, illetve a kifizető adó-visszatérítést kérhet.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 26. szerda
Emánuel
13. hét
Március 26.
A Lila nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. március 25. 19:01
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33