2006-tól szigorodott az egészségpénztárak szabályozása: januártól már csak akkora összeg használható fel sporteszközök és üdülés finanszírozására, amennyi már tavaly év végén is a tag számláján volt.
Változott az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárak által finanszírozható szolgáltatásokról szóló kormányrendelet, ennek keretében tovább szigorodtak a sporteszköz vásárlására és az üdülési szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szabályok. A pénztárak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) várják a jogszabály értelmezését.
A tavaly decemberben módosított, ez év január 1-jén életbe lépett jogszabály szerint sporteszközvásárlást és üdülési szolgáltatást „a pénztártag abban az esetben vehet igénybe, ha a szolgáltatás ellenértékének megfelelő összeg a tárgyévet megelőző év utolsó napján egyéni egészségszámláján a rendelkezésre áll".
Ez tovább szigorítja az eddigi előírásokat, hiszen sporteszközre és üdülésre korábban is csak limitált összeget költhettek a tagok. Mint ismeretes, aktív testmozgást segítő sporteszköz vásárlásának, illetve bérlésének támogatására legfeljebb évi 75 ezer forintot fizethetnek számlájukról a tagok, ha pedig több szolgáltatásra jogosult veszi igénybe a pénzt, akkor legfeljebb 113 ezer forint költhető egy számláról. Üdülési célú felhasználás esetén 160 ezer forint, illetve több felhasználónál 240 ezer forint a költés éves felső határa.
A pénztárak május 31-éig kaptak haladékot arra, hogy alapszabályukat és szolgáltatásaikat ennek megfelelően módosítsák.
Adó
Szigorítást jelent az is, hogy januártól az adótörvények változása miatt 400 ezer forintban korlátozták az adómentesen adható béren kívüli juttatásokat, és ebbe a körbe sorolták az önkéntes kölcsönös egészség- és az önkéntes kölcsönös önsegélyező pénztárakat is.
Míg tavaly egy pénztártípusba a minimálbérnek megfelelő összeget, azaz havi 57 ezer forintot fizethettek a munkáltatók (de legfeljebb 74 100 forintot az összes önkéntes pénztárba), az idén ez legfeljebb 33 300 forint lehet havonta az egészség- vagy önsegélyező pénztárak esetében, ha a teljes 400 ezer forintot egy helyre utalják. Az egyéni befizetések után pedig az adókedvezményt már nem kapja kézhez az adózó, hanem – akárcsak a többi önkéntes pénztár vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla esetében – azt a pénztári egyéni számláján írja jóvá a hatóság.
Tagdíjak
Az idén szinte semmit nem változik a pénztárak tagjait terhelő elvonás mértéke. Véget ért tehát a díjcsökkentések időszaka. Azonban most is akadnak a piacon kivétlek, a Patika pénztár 0,5 százalékponttal többet ad a tagjainak. Az egyéni számlákra ugyanis a nyolcezer forint alatti befizetéseknél januártól a korábbi 86 helyett már 86,5 százalék jut.
A jövőben a pénztáraknak a belépési költségek (ami nem ritka esetben akár a kezdeti befizetés harmadára is rúghat) jelenthetnek némi gazdálkodási tartalékot. Ezek a díjak vannak ugyanis legkevésbé szem előtt, tehát az új tagok fizethetik meg az alacsonyabb díjak költségeit.
Kapcsolódó cikkek:
Ki számíthat jövőre APEH-ellenőrzésre? - változások az adómentes juttatásokban
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. június 11. 16:56
Media1
2026. május 2. 23:23
MEDIA1 | 2026. június 11. 14:39
A Media1 megtudta, hogy az Indexnél zajló személyi változások részeként a napokban Borsi Gergely let...
Bankmonitor | 2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog | 2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts | 2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
Megtakarítás legolvasottabb
3
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. június 11. 17:59

Pénzcentrum | 2026. június 11. 17:33

Agrárszektor | 2026. június 11. 17:31




