2017. május 23. kedd Dezső
Hírek » Karrier

Pál Feri: ezért olyan pusztítóan frusztrált a legtöbb magyar

Országszerte teltházas előadásokat tart, minden kedden több száz ember hallgatja a gondolatait, közkedvelt könyvek szerzője - kevés katolikus pap mondhatja el magáról mindezt, pláne úgy, hogy elsősorban életvezetési szakértelmének és mentálhigiénés jártasságának köszönheti ezt a népes közönséget. Pál Feri atyával beszélgettünk arról, mik ma a társadalmunk legnagyobb problémái, hogyan lehetne megoldani ezeket, hogy mind a magánéletünkben, mind a karrierünkben sikeresek legyünk.

Az előadásaidon a közönségednek a harmada férfi, ami azért a témák ismeretében elég nagy dolog (ilyen előadásokon csak néhány százalék a férfiak aránya). A te gondolataidra miért kíváncsi ennyi férfi?

Talán számít az, hogy egy volt sportoló vagyok, tehát ha szabad így mondanom, a férfivilágban is megálltam a helyem. De emlékszem egy fiatalemberre, akinek az ismeretségi köréből többen mondták, hogy jöjjön el egy alkalmunkra. Mondta, hogy ő egy paphoz, pszicho témákra nem megy. Aztán teljesen véletlenül az utcán látott engem, ahogy kiszállok az öreg sportautómból (egy Toyota Supra). Azt mondta, hogy ezután már kíváncsi lett arra, hogy mit mondok. Néha ennyire irracionális dolgokon múlik.

Nagyon sok és sokféle emberrel találkozol, akik többségében a problémáikkal fordulnak hozzád. Hogy látod, mi a legnagyobb probléma a társadalmunkban, munka és magánélet terén egyaránt?

Az életnek van demokratikus és hierarchikus jellege és szerkezete is. Vannak alá-fölé és mellérendelődő viszonyok is. A témák szempontjából kulcsfontosságú, hogy képesek legyünk értékeket mellérendelő módon is látni. Alapigazságok mellett léteznek egymást kiegészítő igazságok is. Alapigazság például, hogy ha nem eszünk, akkor meghalunk. Egymást kölcsönösen kiegészítő igazság, hogy szükségletem az autonómia, az önérvényesítés, az önkifejezés, és a valakihez való tartozás is. Mert természetemnél fogva individum is vagyok, és társas lény is. Rengeteg konfliktus származik abból, hogy egymást kiegészítő értékek valakinek a gondolkodásában úgy jelennek meg, hogy vagy ez, vagy az. Pedig az egymást kölcsönösen kiegészítő igazságok között nem döntenünk kell, hanem egyensúlyokat létrehozni. Enélkül nem tudunk rendszerszinten hatékonyan működni.

A másik, hogy néha egymást kölcsönösen kiegészítő igazságok között érdemes felállítanunk prioritásokat. De ezzel nem azt mondom, hogy a második, harmadik, negyedik helyen lévő dolog nem jó, főleg nem azt mondom, hogy rossz, és egyáltalán nem mondom, hogy értéktelen, hanem ahhoz, hogy hatékonyan tudjak működni, döntéseket tudjak hozni, és eredményes legyek, szükség van prioritásokra.

Például egy nőnek előbb-utóbb el kell döntenie, hogy számára a prioritásokban hol áll a család és a munka. Nem örökérvényűen, hanem életszakaszokhoz, korszakokhoz kapcsolódóan. Aki nem veszi számításba, hogy olykor vannak hierarchikus szerkezetei is az életnek, és mindent csak mellérendelő viszonyban lát, könnyen elakadhat az életében.

Egy amerikai terapeuta arra a kérdésre, hogy van-e hasonlóság az összes kliensében, bármely témával is jöttek, azt válaszolta, hogy egy biztosan: a problémás viszony a realitáshoz. Itt megint tennék egy megkülönböztetést. Érdemes lenne háromféle realitást számba véve gondolkoznunk. Az első a szubjektív realitás. Ilyen például, hogy valamitől nagyon félek, vagy valami nagyon vonz, vagy valamire nagyon vágyok. Létezik az objektív realitás. Például valaki azt mondja, hogy persze, hogy álmos vagyok, hiszen reggel hatkor keltem, és éjfél van. A szubjektív realitás itt az lenne, hogy bár éjfél van, egyáltalán nem vagyok álmos, hiszen olyan jót beszélgetünk. Még motivált, érdekli, nagyon tud figyelni. Léteznek egyetemes realitások is, amelyek mindenkire érvényesek. Például, hogy előbb-utóbb mindenképp pihennünk kell, hogy a tevékenységnek és a pihenésnek az arányát meg kell találnunk, különben megbetegszünk.

Egyetemes realitás, hogy fáradunk, öregszünk, megbetegszünk, meghalunk. Hogy az életünkbe nem fér bele minden jó. Hogy minden jót nem tudunk se megélni, se megvalósítani. Hogy az életünkben korlátaink vannak. Hogy senki sem tökéletes, és nem is tud az lenni, akármit is csinál. Természetes, hogy egészségesek vagyunk, de az is, ha megbetegszünk.

Nekem úgy tűnik, hogy nagyon gyakran az objektív, vagy az egyetemes realitásokat nem vesszük figyelembe, amikor döntéseket hozunk. Egyszerűen az élet realitását nem vesszük eléggé számításba, és ez egy csomó problémát okoz.

Ez így elméletben nem tűnik olyan nehéznek, de amikor ilyen helyzetben, vagy realitásvesztésben van az ember, akkor hogy lehet ezt észrevenni?

Úgy, hogy problémáink vannak. Konfliktusaink, vagy magunkkal, vagy helyzetekkel, vagy a világgal, vagy a környezettel, elmélyülő problémáink, amik gyakran krízisekhez vezethetnek. Az egyik legfontosabb, hogy akkor fejlődik a személyiség, ha megismerjük a krízisek természetét, és megtanulunk eligazodni bennük. Mondok egy példát: az egyetemes realitáshoz tartozik, hogy általában azok a célok, amik nagyon motiválnak 20-30-40 évesen, a siker, az egyediség, a gyarapodás, a növekedés, azok 50-60-70 évesen már nem, vagy kevésbé motiválnak. Azért, mert idősödünk, és általában végbemegy egy természetes személyiségfejlődés is.

Miután természetes módon bekopogtat az életközepi válság, hogy már többet éltem, mint amennyi még hátra van, elkezdjük módosítani a törekvéseinek, a céljainkat, és azt mondjuk, hogy most már akármire nincs idő. Előtérbe kerül a lényeglátó gondolkodásmód. A cél már nem a még több, hanem a más minőség és érték lesz. Fontossá válik, hogy a következő nemzedék számára is értékes legyen, amit csinálok. Azok elégedettek hosszútávon, akiknek életre szóló, sőt, halálon túlmutató életcéljaik vannak. És ez a látásmód a hazai cégkultúrában is egyre elterjedtebb: az érték, a fenntarthatóság, hogy ne csak nekem, az én életemben legyen jó, amit teszek.

Nemcsak "magánembereknek", de sok cégnek és vállalkozásnak is tartasz előadásokat. Mit látsz tendenciának a hazai cégkultúrában?

Egyre több olyan céggel van kapcsolatom, ahol a vezetők is értéknek tartják a munkavállalóikat, embereknek és nem csak dolgozóknak. Ez a szemlélet, és bánásmód pedig a munkavállalót is gazdagítja, így még értékesebb lesz a vállalkozásnak, és még ha nem is könnyen számszerűsíthető, profitban is megmutatkozik ez az értéknövekedés. Ennek a szemléletnek a terjedése abból is látszik, hogy egyre többen hívnak, nő az igény. Nagyon sok cégnél voltam az elmúlt években: a multinacionális cégektől családi vállalkozásokon át, az állami nagyvállalatokig és közintézményekig.

Milyen témákról beszélsz ilyenkor?

Elsősorban inspiratív, motivációs előadásokat tartok. Onnan kezdem az előadásaimat, ahol általában a céges képzések befejeződnek. Vagyis nem arról beszélek, hogyan hozzunk jó döntéseket, mert az része a céges kultúrának, hanem arról, hogy egy jó döntés után, hogyan legyek jól. A kutatások szerint 3 emberből, aki jó döntést hoz, csak 1 van jól. A másik kettő akkor sincs jól, ha látja a döntésének a pozitív eredményét.

Ez a cég szempontjából azért nagyon fontos, mert ha a munkavállaló elkötelezetten, eredményesen dolgozik évekig, de közben nem elégedett, akkor kritikusabb lesz magával, a munkatársaival, a munkahelyével, a munkájával, és azt fogja gondolni - tévesen -, hogy ezek közül valamelyikkel baj van, hiszen ő nem boldog. Ez pedig már a cég számára is nagyon fontos.

Korosztályonként látsz eltérést abban, hogy hogyan értékelik magukat a munkavállalók?

Kétségkívül az Y nemzedék lesz a következő évtizedek munkavállalóinak a derékhada. Ezért érdemes a cégeknek megtanulniuk, hogy miben másabbak, mint az előző generációk. A kutatások azt mutatják, hogy a fiataloknál általánosan jellemző a bizonytalanság, az elköteleződés elkerülése, a serdülőkor kitolódása.

Ezek nem csak életkori sajátosságok? Korábban nem voltak bizonytalanok a fiatalok?

De igen. Például a férfiakat mindig is jellemezte a több-kevesebb szorongás a visszautasítástól, manapság azonban magától a kapcsolattól és az intimitástól is többen szoronganak és váltak bizonytalanná. Az elégedetlenség, az elköteleződés nehézsége, és a bizonytalanság ellenére viszont gyorsan hoznak döntéseket. Ami nagyon érdekes kettősség, de van ára: az Y nemzedék értékesebbnek tart egy gyors, többé-kevésbé jó döntést, mint egy hosszabb idő alatt megszülető igazán jó döntést. Valójában mindkettőnek van létjogosultsága, de ez egy szemléletbeli és működésbeli különbség. Ahol viszont nincsenek jól megalapozott körültekintő döntések, ott nehéz egy-egy álláspont mellett elköteleződni, és kitartani.

Szerinted mi a dolga ma egy fiatalnak, hogy megtartsa az erényeit, önmaga maradjon, de közben az előző generációk értékeihez is idomuljon?

A mostani fiataloknak nagy erősségük a nyitottság, a befogadó készség, és a tanulási készség. Sokan akarnak tanulni, de legalább informálódni, minél több mindent kipróbálni, érdekes munkát végezni, ami nagyon nagy érték. Azt látom, hogy a fiatalok szívesen tanulnak az előző nemzedékektől. A következő lépés az lehet, hogy ne csak tanuljanak valamit, hanem az értékvoltát is ismerjék fel azoknak, amik az előző nemzedékek értékként éltek meg. Tehát az idősebb nemzedékekkel való együttműködés révén tágítsák a generációs értékrendjük kereteit.

Volt már önmagaddal értékrendbeli ütközésed? Hogy jött valami, ami talán szöges ellentéte volt a korábbi értékrendednek, és mégis elfogadhatónak tartottad az újat?

Persze. Pontosan ez a lényeg. Az egymást kölcsönösen kiegészítő igazságoknak a természetéhez tartozik, hogy feszültségek támadnak köztük. És ez a kérdés is: mikor alkalmazkodjak, mikor érvényesítsem magam? Hiszen egyensúlyokat keresünk. Hol hagyjam abba egy társkapcsolatban az önérvényesítést, hol kezdjek alkalmazkodni? Mikor hozzak áldozatot, és mikor ne engedjek?

Az a természetes, hogy értékek között feszültségek támadnak. De ami nagyon fontos, hogy ilyenkor ne gondoljam azt, hogy valamit elrontottam, vagy ne gondoljam, hogy nem te vagy az igazi, főleg pedig, hogy valamelyikünk jó és a másik rossz, csak mert konfliktusaink támadtak.

Nagyon fontos dolog a rendszerszemléletből, hogy ezek a konfliktusok természetesek, kikerülhetetlenek, és jók, mert azt mutatják, hogy mind a két érték jelen van egy kapcsolatban, vagy családban. Ha nem lennének konfliktusok, az intő jel volna, hogy az egyik értéket valahogy eltüntettük, vagy nem kerül felszínre, vagy nem szabad vállalnom. Ez már sokkal problémásabb helyzet.

Egy hosszabb ideig tartó konfliktusban, nehézségben viszont egy idő után már elsősorban nem a problémára érdemes figyelni, hanem rájönni arra, hogy az eddigi megoldási kísérletek hogyan részei a problémának. Egy elmélyült konfliktusban egy pont után már nem a probléma miatt vagyunk igazán rosszul, hanem attól, ahogyan azt igyekszünk megoldani. Például egy alkoholbetegnél, aki azt mondja, hogy azért iszom, mert problémáim vannak, miközben egy pont után már azért vannak a legnagyobb problémái, mert iszik.

Például amikor egy kapcsolatban egy értékkonfliktus egymást becsmérlő, minősítő, megvető, bántó kommunikáció formájában próbáljuk megoldani, akkor már nem a probléma az igazi nehézségünk, hanem az, ahogy próbáltuk megoldani.

Ha van egy olyan probléma, amit nem sikerült megoldani, sőt, kimondottan kudarcként éli meg az ember, abból hogyan lehet jól építkezni?

A legeredményesebb sportolók vizsgálataiból az derül ki, hogy nem elégszenek meg a kudarcélmény feldolgozásával, hanem meg is értik a kudarcaik természetét. Általában a legtöbben addig dolgoznak a kudarcaikkal, amíg többé-kevésbé jobban lesznek, érzelmileg rendeződnek.

Sokan azt gondolják, hogy amikor már nem fáj, vagy túl vagyok rajta, vagy megemésztettem, akkor a folyamatot befejeztem. Pedig ekkor jön a következő lépés, mert most lettem alkalmas igazán az elemző gondolkodásra. Mert már nem befolyásolnak az erős érzelmeim.

Amíg csak a kudarcélménnyel dolgozom, olyankor a rövidtávú stabilitásom a cél. Amikor a kudarcom természetét értem meg, akkor kezdek a jövőmért dolgozni.

Ha egyetlen tanácsot kellene megfogalmaznod minden ember számára, az mi lenne? Szerinted mire van ma legnagyobb szükségünk?

Talán az egyensúlyt mondanám. Érdemes volna egyensúlyt találni az én, a mi, és a mindenki között. Ma az egyik legpusztítóbb a világunkban, hogy ezt a három értékcsoportot egymással szembehelyezve, ütköztetve tálalják, és mindig megmondják valakik valakiknek, hogy melyik a fontosabb a másiknál. És ez klasszikusan az a helyzet, hogy már nem a probléma a probléma, hanem ahogy bánunk vele. Abban, hogy hogyan tudunk egyensúlyt találni az egyéni érdek, a csoportérdek, és az emberiség érdeke és értékei között. Gyakran pusztító megoldási kísérleteink vannak.

Mi lenne a jó megoldási kísérlet?

Rendszerszemléletben, folyamatorientáltan lenne jó látni és gondolkodni, és az értékeket egymást kölcsönösen kiegészítő igazságként fölismerni. Valójában nincs semmi rendkívüli ebben. A lényegi kérdés talán nem is az, hogy mit kellene tennünk, hanem, hogy mi vesz rá minket arra, hogy jól csináljuk, és hogyan válhatunk alkalmassá, hogy meg is tegyük azt.

Egy katolikus papból közkedvelt mentálhigiénés szakértő?
A nagy többségnek nem kell bemutatni Pál Feri atyát, könyvei és előadásai révén nagyon sokat ismerik. Egy kis háttér viszont még nekik is jól jöhet, hogyan lett egy katolikus papból közkedvelt mentálhigiénés szakértő. Egy éves papi pályafutása után számadást készített magával, hogy mennyire tudott hatékonyan segíteni a hozzá fordulóknak. Meglepetten tapasztalta, hogy zömében nem hitéleti, hanem életvezetési kérdésekkel fordultak hozzá. Ráadásul ezek főként társkapcsolatra, vagy családi kapcsolatrendszer működésére irányultak. Stratégiai döntést kellett hoznia: vagy azt mondja a következő 45 évben, hogy ehhez nem ért, vagy mentálhigiénés szakemberré képzi magát. Utóbbi mellett döntött.
A Pálferis közösség épülése 17 fiatallal kezdődött 1996-ban, négy évvel később már 200-an alkották a csoportot. Ekkor áthelyezték az atyát a terézvárosi plébániáról Rákoskeresztúrra, de mivel a közösség továbbra is szerette volna a keddi találkozóikat, ezért egyházközösségen kívül tartották az összejöveteleiket. Mivel nem csak spirituális és vallási témákról beszélt, olyanok is érdeklődtek, akik nem szívesen mentek egyházi közegbe. Ezek a találkozók, vagy, ahogy nevezik, az alkalmak ma is népszerűek. A katolikus pap és mentál higiénés szakember keddi előadásait általában ötszázan követik a helyszínen és közel kétezren nézik az online közvetítést. Szerinte ez a nagy érdeklődés nem a személyéhez kötődik, hanem hogy olyan témákról beszél, ami nagyon sok embert érdekel.
Hozzászólások száma: 6 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Itt a bizonyíték: ennyit fizet a kezdő kasszásoknak az Aldi
Felsőfokú végzettség sem kell a pozícióhoz.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Ezt teszik velünk az okostelefonok

Tudtad, hogy az emberek általában 110 alkalommal ellenőrzik a telefonukat, kereste-e őket valaki? A legtöbben még a fürdőszobába, sőt, a mosdóba sem mennek ki a telefonjuk nélkül. Úgy néz ki, elválaszthatatlanok...
 

Ne költs drága illatosítókra! Mutatjuk a filléres fegyvert a szagok semlegesítésére

Ha valaki szokott otthon sütkérezni, egészen biztos lapul valahol a konyhaszekrényben néhány zacskó sütőpor. Arról már írtunk, hogy kiválóan funkcionál gyomirtószerként, de hasznát vehetjük...
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

05.25-05.31
Országos

Spar

05.25-05.31
Országos

Spar, Interspar

Gasztro
05.24-06.14
Országos

Lidl

05.18-05.24
Országos

Interspar

05.18-05.24
Országos

Spar

05.18-05.24
Országos

Auchan

05.18-05.24
Országos

Aldi

05.18-05.24
Országos