Kétezer fős leépítést jelentett a hazai Tesco áruházak átalakítása

2020. október 2. 18:02

Az újrafókuszált üzleti modell miatt jócskán megcsappant a magyar Tesco létszáma: a cég friss üzleti beszámolója szerint több mint 2 ezer fővel dolgoznak kevesebben az áruházláncban, mint egy évvel korábban. Sőt, a tavalyi évhez képest megduplázódott a dolgozók számának a csökkenése. Ráadásul ebben még benne sincs a járvány.

"Mind a 112 hipermarketben átalakítottuk és újrafókuszáltuk a termékkínálatot a vásárlók igényei szerint. Eredetileg ezeket az áruházakat a "one stop shop" koncepció szerint terveztük meg, és töltöttük fel áruval, ám az internet fejlődésével, illetve a vásárlási szokások változásával a vásárlók áruházainkkal szemben támasztott elvárásai is megváltoztak" - árulta el a Pénzcentrumnak adott interjújában még 2019-ben Matt Simister. A Tesco közép-európai vezérigazgatója akkor arról beszélt, hogy magyarországi történetük eddigi legnagyobb kínálat-átalakítását hajtották végre az elmúlt időszakban, miközben megszüntették a kihasználatlan eladótereket is.

Kérdésünkre Matt Simister akkor elismerte, hogy a jelentős kínálat-átalakítás miatt kevesebb emberre lesz szükségük.

A vezérigazgató hozzátette, Magyarország legnagyobb magánszektorbeli munkaadójaként most arra összpontosítanak, hogy minőségi munkáltatóvá tudjanak válni. "Jó úton haladunk, amit a "Felelős munkáltató" védjegy is bizonyít. Ami az állandó és szezonális munkaerő megoszlását illeti, jelenleg az átlagos statisztikai létszám 90 százaléka állandó munkatárs, míg a kollégák 10 százalékát rugalmasan, szezonális jelleggel (karácsonykor, nyáron, húsvétkor) foglalkoztatjuk" - összegezte az átalakítással járó állományi változásokat 2019 decemberében Matt Simister.

Az átalakításnak ezzel azonban még nem volt vége: 2020 júliusában jött a hír, hogy egy "technikai átalakulás" nyomán 700 pozíciót szüntettek meg az áruházláncnál. A Tesco akkor azt közölte, hogy a cég bizonyos munkakörök összevonása mellett döntött, az új pozíciókra való váltás lehetőségét pedig a lehető legtöbb munkatársuknak felajánlották. Hozzátették: "Annak ellenére, hogy a folyamat során új pozíciókat hozunk létre, és a lehető legtöbb munkatársunknak felajánlunk új pozíciót, a munkajogi szabályokkal összhangban, a megszűnő pozíciókat be kell jelentenünk az illetékes hatóságoknak, így az átalakítás jog-technikailag csoportos létszámleépítésnek minősül."

Rohamosan fogy a magyar Tesco

A Pénzcentrum megnézte a Tesco-Global Áruházak Zrt. legfrissebb üzleti beszámolóját. Ezt böngészve úgy néz ki, jelentősen csökkent a hipermarket-láncnál dolgozók száma. A tavaly március elejétől idén február végéig tartó időszak átlagát tekintve 13 113 ember dolgozott náluk, a diákokat és a kölcsönzött munkaerőt nem számolva. Ez a szám az előző évben 15 153 volt, ami azt jelenti, hogy átlagban több mint kétezerrel kevesebb embert foglalkoztat most a multicég, mint az előző évben. Ha azt nézzük, hogy a két évvel ezelőtti adat még 16 067 volt, akkor azt is láthatjuk, hogy ez a csökkenés megduplázódott. Az idei 13 ezres dolgozói létszám döntő többsége - 10 494-en - teljes munkaidőben dolgozik a cégnél, míg 2 620-an részmunkaidőben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bár mindkét csoportban több a fizikai munkát végzők aránya, az arány ugyanakkor eltér. Az állandósok közül valamivel több, mint kétezerrel nagyobb a fizikai dolgozók száma, mint azoké, akik szellemi munkát végeznek, a részmunkaidősöknél gyakorlatilag tízszeres az arány a kékgallérosok javára. A cég éves szinten 42,5 milliárdot költött bérekre, ami ötmilliárddal marad el a tavalyi adat mögött. Az éves átlagjövedelem 3,7 millió volt a cégnél, ami tizenkét hónapra elosztva 307 ezret jelent. Az adatok a február végéig tartó, azaz pont a koronavírus-járvány kezdete előtti időszakot nézik, így esélyes, hogy azok a következő években jelentősen módosulnak a szinte minden szektort felforgató pandémia következményeként.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.07.27 18:18
Sokan vágyunk érzelmi biztonságot adó kapcsolatra. Olyan szövetségre, együttműködésre, amiben hátrad...
vezetoi-coaching  |  2025.07.25 14:21
...hogyan működünk... Yeah... semmit nem tudunk konkréten, közvetlenül, mit gondol a másik pontos...
hrdoktor  |  2025.07.21 08:05
A fogaink sokkal többet árulnak el rólunk a munkahelyen, mint gondolnánk. Befolyásolják a rólunk alk...
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 1. péntek
Boglárka
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?