Irán, Izrael és Irak után az Egyesült Arab Emírségek "részleges és átmeneti" légtérzárat jelentett be, és hasonló lépést tett Szíria, Kuvait és Katar is.
Egy kínai vezetésű nemzetközi kutatócsoport genetikai bizonyítékot talált arra, hogy a burgonya egy ősi kereszteződés eredményként kialakult növényfaj, amelyben a paradicsom meghatározó szerepet játszott. A kutatás szerint a ma ismert burgonya mintegy 9 millió évvel ezelőtt alakult ki, amikor egy paradicsomszerű növény és az Etuberosum nevű, gumót nem képző faj kereszteződött.
A burgonya eredete régóta foglalkoztatja a tudósokat, mivel megjelenésében leginkább az Etuberosumra hasonlít, miközben genetikai szempontból a paradicsomhoz áll közelebb. A Cell című vezető tudományos folyóiratban megjelent tanulmány most először ad átfogó, genomikai szintű választ erre a kérdésre.
A kínai, kanadai és brit kutatókból álló csapat 101 teljes genomot és 349 újraszekvenált mintát elemzett termesztett burgonyákból és 56 vadon élő rokonfajból, gyakorlatilag teljes genetikai "származáselemzést" végezve a burgonyafélék családjában. Az eredmények kimutatták, hogy minden vizsgált burgonyavonal stabilan őrzi mindkét szülőfaj genetikai örökségét. A kutatók azt is megállapították, hogy a gumó – a burgonya legfontosabb raktározó szerve – újonnan kialakult növényi szerv, amely egyik ősben sem volt jelen.
A gumóképződés két kulcsfontosságú gén – a paradicsomból származó SP6A, és az Etuberosumtól örökölt IT1 – együttműködésének eredménye. Az SP6A gén jelzi a növénynek, mikor kezdje meg a gumóképzést, míg az IT1 a föld alatti szárak fejlődését szabályozza. A kutatók szerint a burgonya csak e két gén kombinációjának köszönhetően képes gumót fejleszteni.
A burgonya különlegessége, hogy gumóiból új növény fejlődhet anélkül, hogy virágot hozna vagy magot érlelne – így képes beporzás és magképzés nélkül, vegetatív módon szaporodni. A gumó emellett tápanyag- és vízraktárként is szolgál, ami lehetővé teszi a növény számára a túlélést aszályos vagy hideg környezetben.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatás arra is rámutatott, hogy a mai burgonyafajták egyes példányai eltérő arányban hordozzák a két ősi szülő genetikai állományát. Ez a genetikai mozaikosság hozzájárulhatott ahhoz, hogy a burgonya képes volt alkalmazkodni a világ számos eltérő élőhelyéhez – a mérsékelt égövi füves pusztáktól a magashegyi rétekig.
"A gumó kialakulása nemcsak egy új szerv megszületését jelentette, hanem evolúciós előnyt is adott a burgonyának – elősegítette a faj gyors terjedését és a mai fajták sokféleségének kialakulását" – mondta Huang Szan-ven, a kutatás vezetője.
Már a Bloomberg is riadóztat: jelentősen drágulhat az olaj ára az Irán elleni amerikai támadás miatt
A hírügynökség úgy látja, hogy a konfliktus kiterjedése akár a globális kínálatot is érezhetően szűkítheti, ami gyorsan tovább emelheti az árakat.
Döntöttek: már ki is lőtték a medvét, miután az fényes nappal rátámadt egy férfira a saját kertjében
A bukaresti kormány novemberben egyszerűsítette a medvetámadások esetén alkalmazandó eljárást, lehetővé téve, hogy azonnal kilőjék a településekre bejáró barnamedvéket.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







