2020. október 1. csütörtök Malvin
HR Centrum

Csaknem 250 ember tartós foglakoztatására indul 850 milliós pályázat

  • MTI
  • 2017. január 24. kedd 09:31

Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának növelését célzó program indult Pécsett, ennek megvalósítására 850 millió forintos európai uniós forrást kapott a baranyai megyeszékhely önkormányzata és partnerei. A közelmúltban aláírták a projekt támogatási szerződését.


A városvezető a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében (TOP) finanszírozott projektről szólva a pécsi alpolgármester hangsúlyozta: annak végső célja, hogy mintegy 200-250 embert tartósan foglalkoztassanak a pécsi járásban, illetve a megyeszékhely 610 millió forintos szociális városrehabilitációs fejlesztésben érintett keleti részében.

A 2021 nyarára megvalósuló programban az önkormányzat mellett a Baranya Megyei Kormányhivatal, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is részt vesz. Decsi Tamás kiemelte: a foglalkoztatás növelése érdekében rugalmas helyi szakképzési és átképzési rendszert, valamint hatékony, szektorokon átívelő együttműködéseket alakítanak ki.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 09. 30. 06:53
Megérkezett az első őszi adócsomag

A jogszabály pontos szövege még nem ismert, de mindenképp érdemes szót ejteni arról, hogy a 2021....

coachco
2020. 09. 28. 17:34
Sátoraljaújhely és Sárospatak – vesztesek közt cinkos aki léha?

Talán nem árulok el titkot, ha azzal kezdem, imádom a Zemplént! De mondhatnám úgy is, imádom Tokaj-Hegyalját! [...]...

hrdoktor
2020. 09. 28. 04:45
Ezek a gyógyszerek gyengíthetik a fogamzásgátlót

Bár a fogamzásgátló tabletta szedése az egyik legbiztosabb módja a nem kívánt terhesség megelőzésének...

vezetoi-coaching
2020. 09. 26. 09:16
A motiváció vs demotiváció dialektikája... (avagy a húzd meg - ereszd meg művészete...:-)))

Meg is lepett, meg nem is a demotiválásról írt rövid szösszenet iránt támadt érdeklődés...

legacykft
2020. 09. 25. 09:00
Hányszor csináljátok még, ami nem működik?

Nem sikerült? Meg kell próbálni újra! Logikusnak tűnik, mégsem mindegy, hogy hogyan csináljátok:...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó