A nettó átlagkereset már közel 520 ezer forint, a bérek reálértéke pedig 8,6 százalékkal nőtt egy év alatt.
Lassan vége a 2024-es évnek és a Pénzcentrum idén is számos rendkívül fontos és megosztó HR témában készített interjút szakértőkkel, cégvezetőkkel. Egészen a diákmunkapiactól elkezdve, a női-férfi bérszakadék és megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci helyzetén át foglalkoztunk egészen specializáltan is szakmákkal, mint akár az ügyvédek vagy állatorvosok helyzete. Összegyűjtöttük ezekből a TOP5 HR interjút, hogy így emlékezzünk vissza a 2024-es évünkre.
1. Lehull a lepel a magyar ügyvédekről: így élnek a sztárszakma munkásai, sokan pikkelnek rájuk
Az ügyvédi pályán való elindulás sem olyan egyszerű, ha valaki nem tud külső anyagi támogatást kapni. Az egyetem utáni első 3 évben ügyvédjelöltként a végzettségnek megfelelő garantált bérminimummal lehet számolni, és a jogi szakvizsga letétele után a saját praxis elkezdéséhez is alaphangon fél-1 millió forint kezdő tőke szükséges. A stabil és jól fizető ügyfélkör kialakítása több év kemény és szorgalmas munkájába és évekbe is kerül.
De nem csak az ügyvédekkel foglalkoztunk idén, az állatorvosok elhelyezkedési esélyeivel és a sokak által drágállott kezelések mögött húzódó okokkal is foglalkoztunk egy rendkívül átfogó interjúban.
2. Ők lehetnének a hazai munkaerőhiány igazi nyertesei: hatalmas tabu, félve beszélnek róluk
A fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek nagy lehetőséget jelenthetnének a magyar munkaerőpiac számára, amely jelenleg munkaerőhiánnyal küzd. Ennek ellenére a magyar cégek csak korlátozott mértékben használják ki az ebben rejlő potenciált. Pedig az ő foglalkoztatásuk nemcsak anyagi előnyökkel járna, hanem javítaná a cég csapatdinamikáját is. Emellett jelentős támogatások is elérhetőek a felkészülési és beillesztési folyamatokhoz, amelyek segítenék a cégeket ebben az átállásban - többek között ezekről is beszélt a Pénzcentrumnak Vég Katalin a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője és Fogarasi Norbert a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. ügyvezető igazgatója és a Salva Vita Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az interjú során kitértünk arra is, hogy mik a tervek az elkövetkezendő 5 évre és a digitalális fejlődések adta lehetőségeket hogyan használhatják fel a cégek arra, hogy minél több megváltozott munkaképességű embert foglalkoztassanak.
A témában több interjút is készítettünk:
3. Tényleg bevezethetik az automatikus béremelést a magyar munkahelyeken? Itt a válasz!
"Nem gondolom, hogy általánossá válik az automatikus béremelés, mivel a cégeknek a versenyképességükre kell összpontosítaniuk. A költségek minimalizálása kiemelten fontos a vállalatok számára, és ez vonatkozik a bérekre is" - véli dr. Tóth Ágnes. A Prohuman vezérigazgatójával beszélgettünk a 2024-es munkaerőpiaci trendekről és HR-kérdésekről. A szakember fél éve vezeti Magyarország piacvezető HR szolgáltatóját, korábban 20 évet töltött a felsőoktatásban, többek között a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatójaként dolgozott. Az interjúban érintettük többek között a munkavállalói fizetések alakulását, a cafeteria rendszerek helyzetét és a home office kérdését, elemeztük a legnagyobb HR kihívásokat és beszélgettünk a hazai munkaerőpiac jövőjéről is.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
4. Óriási bérszakadék tátong Magyarországon: ezért keresnek sokkal kevesebbet a nők a férfiaknál
Ha HR témák, akkor elkerülhetetlen a bérekről beszélni, arról, hogy milyen megosztottság mutatkozik ebben a tekintetben különböző szempontok alapján. 2024-ben még mindig ilyen szempont az, hogy valaki nő vagy férdi. Ugyanis Magyarország még mindig jóval az EU átlag alatt teljesít a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőséget mérő mutatókban. A tagállamok közül az egyik legnagyobb arányban nálunk értenek egyet azzal, hogy a nők elsődleges feladata, hogy gondoskodjanak az otthonról, míg a férfiaké, hogy pénzt keressenek. Ennek következménye, hogy a magyar nők fizetése jelentősen elmarad a férfiakétól, és több mint kétszer annyi időt töltenek fizetetlen otthoni munkával.
A nemi sztereotipizálás már az óvodában elkezdődik, de ahhoz, hogy feltérképezzék a fiatalok tapasztalatait, átfogó kutatást végzett az Amnesty International a Nők a Tudományban Egyesülettel és a pécsi Emberség Erejével Alapítvánnyal közösen, ami az óvodától egészen középiskoláig vizsgálja a nemi sztereotípiák megjelenését és azok pályaválasztásra gyakorolt hatásait. Dr. Csernus Fanni, a szervezet nemek közötti egyenlőség szakértője válaszolt a kérdéseinkre a témával kapcsolatban.
5. Komoly juttatásokkal vadásszák a diákmelósokat: hihetetlen, mi minden jár nekik a fizetésen felül
A Pénzcentrum már többször foglalkozott a diákmunka piac alakulásával, hogy milyen munkákat éri meg csinálni és mennyit lehet vele keresni. Most egy újonnan, a piacon megjelenő digitális iskolaszövetkezet, az UniYou fiatal ügyvezetőjét, Szili-Török Adriennt kérdeztük a diákmunkások lehetőségeiről és arról, hogy mennyit ér a piacon, ha valaki már releváns munkatapasztalattal rendelkezik. Valamint arra is kitértünk, hogy milyen kihívásokkal kell/kellett megküzdeniük a saját szervezetük létrehozásakor és azóta.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







