Az OECD-országokban a GDP-arányos államadósság átlaga meghaladja a 110 százalékot.
2006 óta közel 800 ezer magyar hagyta el az országot, ez a folyamat továbbra sem tetőzött, még 2017-ben is minimális növekedés volt tapasztalható - írja a Portfolio. Az utóbbi két évben minden más statisztika azt mutatta, hogy megállt és stagnálni kezdett az elvándorlás, sőt a Brexit miatt az Egyesült Királyságban csökkent is a magyarok száma.
2007 és 2016 között évente átlagosan 70 ezer magyar vándorolt el az OECD-országokba - derül ki a szervezet most megjelent International Migration Outlook című kiadványából. Ehhez a 700 ezer emberhez jött még 2017-ben további 86 ezer, ami minimális emelkedést jelentett az előző évhez képest. Ha ehhez hozzávesszük a 2004-2006 közötti időszakot, akkor nem túlzás azt állítani, hogy az EU-csatlakozásunk óta eltelt 15 évben egymillió magyar próbálhatott szerencsét külföldön.
Persze azt nehéz megbecsülni, hányan vannak ebből az egymillió emberből jelenleg külföldön, hiszen a visszavándorlás mérése talán még bizonytalanabb.
Az OECD 2017-re minimális növekedést regisztrált a magyar elvándorlásban az előző évhez képest, így 86 ezer magyar ment szerintük a többi tagállamba a 2016-os 85 ezer után. Mindez azért érdekes, mert idén tavasszal egymásnak ellentmondó adatok jelentek meg arról, eljött-e a fordulat a kivándorlásban, kevesebben mennek-e el, mint ahányan visszatérnek.
A KSH 2018-as statisztikája szerint ugyanis 20 ezer korábban elvándorolt magyar térhetett haza, miközben a friss kivándorlás csak 18 150 fő volt. Ez a két szám persze biztosan magasabb, legfeljebb a nagyságrendeket tudja jelezni.
A német statisztikai hivatal adatai szerint 2018-ban 28 ezer magyart regisztrált első alkalommal az országban, miközben 24 ezren távoztak. Vagyis csak Németországban több magyar jelent meg újonnan, mint amennyi a KSH szerint a teljes kivándorlás volt. Emellett Ausztriában is 5600-zal nőtt a regisztrált magyar állampolgárok száma 2017-hez képest.
Ennek ellenére a lap szerint nagyságrendileg helytállók lehetnek a KSH által tapasztalt folyamatok, mert az Egyesült Királyságból több mint húszezer magyar "tűnt el" egyik évről a másikra. A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a 2017-es 98 ezerről 77 ezerre csökkent a magyar állampolgárok száma. Bár ezt a számot mi évek óta alulbecsültnek tartjuk, a csökkenő tendencia reális lehet részben a Brexit miatt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság statisztikai hivatalainak 2018-as adatai alapján 380 ezer magyar élt ezekben az államokban. Ehhez jön még hozzá néhány kisebb, de jelentős célország, ahol tízezer körül lehet a magyarok száma (Olaszország, Hollandia, Írország, Franciaország, Belgium, Svédország), így a hivatalos adatok nagyjából 450-500 ezres magyar populációt mutathatnának, ha lennének az Eurostatnak ilyen hivatalos számai.
Mi azonban évek óta következetesen ahhoz tartjuk magunkat, hogy a brit statisztika nem reális, legalább százezerrel több lehet a tényleges adat. Tavaly egyébként a budapesti brit nagykövetség is életszerűnek nevezte a Portfolio 250 ezres becslését 2017-re.
Így most a Portfolio becslései szerint 600 ezer magyar élhet Nyugat-Európában, tavaly ebben kis csökkenés lehetett a 2017-es 610 ezerről, vagyis akár pozitív fordulatról is beszélhetünk, kérdés, hogy ez mennyire lesz majd tartós.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







